Korábban is ejtettünk már szót az immár 25. alkalommal megtartott regattáról, közöltünk fotókat, eredményeket is. Most egy szélcsendes napról emlékezünk meg. Hogy miért? Mert Peter Craig 19 éves főrendezői tevékenysége alatt ez mindössze a negyedik ilyen alkalom. Öt napos versenyről beszélünk...

 

 

KWRW2012_KenStanek_01.jpg

 

 

 Reggel mindhárom pálya felelősével egyeztetve délig halasztottak, így a 112 hajós mezőny a parton maradt. Harangszónál újabb egy órával eltolták a döntést, de délután egykor már nem volt mit tenni.

 "Bár az előrejelzés szerint akár már reggel más napra halaszthattunk volna, de volt rá esély, hogy az északi időben feltámad, és kora délután legalább egy jó futamot teljesíthetünk. Aztán a frissített adatok, meg a pálya területén végzett szélmérések alapján úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a mai napot veszni, és inkább arra koncentrálunk, hogy holnap három menetet bonyolíthassunk az ígéret szerint 7-12 csomós szélben."

 Az első két napon azért fújt...

 

KWRW2012_SharonGreen_01.jpg

 

KWRW2012_TimWilkes_01.jpg

 

(fotók: 1: Ken Stanek; 2: Sharon Green; 3: Tim Wilkes)

(forrás: ScuttleButt)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr193589352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása