12 nap

2010.09.30. 14:56

Ennyi időre volt szüksége Graeme Kendall-nak, hogy egyedül keresztül vitorlázzon az Észak-nyugati átjárón, új rekordot állítva fel.

 

2005-ben már nekifutott egyszer a dolognak, de akkor vissza kellett fordulnia. Most augusztus 27-én hagyta el a belépőnek tekintett Lancaster Sound-ot, majd szeptember 7-én lépett ki Barrow Point-nál. A helyi hatóságok szerint nagy rá az esély, hogy többfős legénységgel sem haladt még itt át senki ennél gyorsabban.

 

AstralExpress_fromback.jpg

 

Kendall egyébként Föld körüli úton van Astral Express nevű, 12,5 méteres vitorlásával, ennek volt része az Átjáró. Az öt évvel ezelőtti kudarcért a torlaszként felhalmozódó jég okolható, ami most nem jelentett gondot - legalábbis neki, mert nagyobb hajók már megállásra kényszerültek.

A siker számtalan oka közül kettőt, a műholdas navigációt és a melegedő sarki éghajlatot ki kell emelnünk: előbbi teszi a korábbiaknál biztonságosabban leküzdhetővé a távot, utóbbi pedig egyáltalán lehetővé teszi, növelve a hajózható időszakot.

Emberünk azóta a Bering-tengeren jár, tervei szerint Auckland-ig már meg sem áll. Eddig 18 000 tengeri mérföldet hajózott, mindezt segítség és megállás nélkül, 4 hónap alatt.

 

AstralExpress_route.jpg

 

(forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr733439612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.