Már persze annak, aki jó rajtot vette. És Laurie Jury (NZL) ilyen volt. 5-0-ás mutatóval zárta a selejtező első napját. A legyőzöttek között ott volt Ian Williams (GBR) és Mathieu Richard (FRA) is.

AWMRT_2012_StMoritz_001.jpg

 Öt győzelemmel kezdtünk, ami azért jól esik. Ráadásul sok ezek közül elég szoros is volt. Keith Swinton-t a befutóban gyűrtük le, a Pierre-Antoine Morvan és Ian Williams elleni meccseink pedig a büntetőkön dőltek el. Jól vitorláztunk, ahogy mindig is, rossz döntések nélkül. A Tour jelenlegi színvonala mellett incs nagy különbség egy jó és egy rossz nap között, úgyhogy továbbra is erősen kell koncentrálnunk, és csinálni, amit tudunk. A tegnapi edzés kiválóan sikerült a friss szélben, javítottunk az élességünkön és a hajókezelésünkön - talán ez számított ma. A továbbiakban sem szabad kiengednünk, mert egyrészt jó dolog az élen állni, másrészt az elmúlt két alkalommal nem jutottunk be a legjobb nyolc közé. Az lenne az ideális, ha át tudnánk menteni ezt a formánkat holnapra, és egyenesen az elődöntőbe juthatnánk - mondta el Jury délután.

 Az első kör után:

Laurie Jury (NZL) Kiwi Match 5 - 0
Johnie Berntsson (SWE) Berntsson Sailing Team 3 - 0
Mathieu Richard (FRA) Loire Atlantique Sailing Team 3 - 2
Ian Williams (GBR) GAC Pindar 2.5* – 2 (0.5 pont levonás ütköés miatt)
Pierre-Antoine Morvan (FRA) Vannes Agglo Sailing Team 2 - 3
Peter Gilmour (AUS) YANMAR Racing 2 - 1
Eric Monnin (SUI) Okalys Corum 2 - 1
Björn Hansen (SWE) Mekonomen Sailing Team 1 - 2
Jerome Clerc (SUI) Team CER 1 - 2
Josh Junior (NZL) Wellington Spirit 1 - 4
Keith Swinton (AUS) Black Swan Racing 1 - 4
Phil Robertson (NZL) WAKA Racing 0 - 3

 Persze Phil Robertson-t megkérdezték a kudarc okáról: amit lehetett, azt ma elrontottuk. És a legrosszabb, hogy nem tudok kiemelni semmi olyat, amin különösen kéne javítani. Ma egyszerűen így vitorláztunk. Nagyon változatos szél fújt, nehezen lehetett elkapni a ritmusát. A három rajtunkból kettő úgy sikerült, ahogy terveztük, de aztán nem tudtunk mit kezdeni az előnyünkkel.

AWMRT_2012_StMoritz_002.jpg

 Csütörtökön csak pár óra vitorlázást engedélyezett az időjárás, mert hamar leállt a szél, de előtte még Robertson magára tudott találni, nyert Peter Gilmour (AUS) és a jelenlegi listavezető Björn Hansen (SWE) ellen. Laurie Jury őrizte veretlenségét, neki ugyanis aznap nem osztottak lapot. Björn Hansen megverte honfitársát, Johnie Berntsson-t, amit utóbbi így kommentált: már a rajt előtt kaptunk egy büntetőt, de nem ez döntötte el a meccset. Inkább az, hogyan sikerült a rajt és hogy az ember kijutott-e a bal oldalra. Nem tudtunk közel kerülni hozzájuk, jól védekeztek, ügyesen tartottak maguk mögött.

 Így aztán:

Laurie Jury (NZL) Kiwi Match 5 - 0
Johnie Berntsson (SWE) Berntsson Sailing Team 4 -1
Peter Gilmour (AUS) YANMAR Racing 3 -2
Mathieu Richard (FRA) Loire Atlantique Sailing Team 3 - 2
Ian Williams (GBR) GAC Pindar 2.5* – 2 (0.5 point deduction for boat collision)
Jerome Clerc (SUI) Team CER 2 - 3
Eric Monnin (SUI) Okalys Corum 2 - 3
Phil Robertson (NZL) WAKA Racing 2 - 3
Pierre-Antoine Morvan (FRA) Vannes Agglo Sailing Team 2 - 3
Björn Hansen (SWE) Mekonomen Sailing Team 2 - 3
Josh Junior (NZL) Wellington Spirit 1 - 4
Keith Swinton (AUS) Black Swan Racing 1 - 4


És lehet nézni élőben: http://www.wmrt.com/


Mi pedig kérjük és várjuk a támogató szavazatokat a Goldenblog-on (Hírblog kategória).

(fotók: Andy Carter)

(forrás: wmrt.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr644743940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása