Kevesebben voltak, mint a külföldiek, az első rajtjuk is rosszabbul sikerült, mint amazoknak, mégis svéd egység lett a király az agymenésesnek is mondható versenyen.

ArchipelagoRaid_08_kicsi.jpg

 

 ArchipelagoRaid_07_kicsi.jpg

 Martin Strandberg és Johan Orthendal a tíz szakaszból ötöt megnyert és még háromszor állhatott dobogóra, ez 258 pont begyűjtéséhez volt elegendő, a második helyezett francia csapat (Eric Proust és Romain Motteau - a tavalyi győztesek) öttel kevesebbig jutott. Harmadik lett a brit William Sunnucks és Simon Farren, akik sziklákkal ütköztek az utolsó szakaszon, ezzel szállt el az esélyük a verseny abszolút megnyerésére.

 

ArchipelagoRaid_06_kicsi.jpg

 

 Conrad Humphreys, aki Ryan Crawforddal a Team Blue-t alkotta így értékelt: az elmúlt hat nap úgy él a fejemben, mint egy nagy emlékpaca, de a hólyagok a kezemen, a horzsolások a térdemen és a törött svertek tanúsítják, hogy volt esemény bőven! Meg akartuk ismételni a 2008-as eredményünket, de sok kockázatot vállaltunk és navigációból sem voltunk valami kiválóak. Hogy mi ennek a hat napnak a varázsa? Hogy azzal kell boldogulj, amid van. A fedélzeten épp csak elegendő kaját viszel, plusz némi tartalék alkatrészt, ha valami tönkremegy, megoldást kell találnod.

 

 ArchipelagoRaid_09_kicsi.jpg

 

 (fotók: Thierry Martinez - archipelagoraid.com)

 (forrás: ScuttleButt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr433439366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása