Pedig sima ügynek ígérkezett... már amennyire sima lehet 30 csomó fölötti szélben, méretes hullámok között vitorlázni, nulla fok közeli hőmérsékletben.        Viszont sehol egy zátony! A Pam-hurrikán kissé átírta a menetrendet, március 15. helyett végül 17-én…

Március 3-án a Szervezők nyílt napot tartottak (persze csak a sajtó számára) a központi javítóműhelyben. Ezen a versenyen ugyanis nincs minden csapatnak saját karbantartó brigádja, hanem központi szolgáltatásként kapják a javításokat (költségcsökkentés címszóval). A hajók…

Az elmúlt négy nap során nem kevés esemény történt, akkor nagyjából az egész mezőny egy vonalban állt. Bárki lehetett volna győztes. A Doldrums megviccelte a versenyzőket, ismét a felhőkért ment a harc. Nem lehetett tudni, hogy mikor melyik fog szelet vagy leállást hozni. A szél…

Egyre közelebb vagyunk a befutóhoz, a helyzet fokozódik, a mezőny együtt mozog. A hajók a Doldrums felé haladnak, ismét sok taktikai kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb, hogy keleti vagy nyugati irányból kerüljék a szélmentes zónát.         Trükkös szelek fújnak…

Öt napja kétségek között vergődünk, hogy vajon bejön-e az SCA - Brunel páros húzása, mellyel bevállalták a hosszabb utat annak érdekében, hogy frissebb szélben haladhassanak. Mára kiderült, hogy kinek lett igaza. Az eredmény felemás.        Azt tudjuk, hogy az északi…

Ismét útjára indult a Volvo Ocean Race foghíjas mezőnye (a Team Vestas Wing igazoltan marad távol - még egy darabig). Elhagyva Sanya városát, a következő célpont Auckland. 4800 tengeri mérföldnek vágnak neki, előreláthatólag 22 nap alatt elérik a befutót. Igen kemény rész áll…

Az elmúlt egy hét nem telt eseménytelenül a Volvo Ocean Race mezőnye számára. Vietnámig folyamatosan kreuzoltak, ami nem a legkényelmesebb, hiszen minden egyes hullámba belecsapódik a hajó, és ez ellen nem lehet tenni semmit, csak megvárni, hogy vége legyen. A part közelében…

Viszlát és köszi!

2015.01.24. 14:46

Nemrég értesítettek róla, hogy a Team Vestas Wind és az én útjaim elválnak. Elfogadom Chris Nicholson döntését, minden jót kívánok a csapatnak a jövőre és mindarra nézvést, ami a Volvo Ocean Race-en még vár rájuk.     Szerettem volna mindent megtenni a visszatérés…

A Dongfeng Race Team-mel az élen a mezőny elhagyta a Malacca-szorost, de a kihívásoknak nincs vége, most jön a Szingapúri-szoros, amelyen szintén át kell haladniuk a versenyzőknek, és a hajós forgalom itt sem csekély. Leginkább körforgalomhoz hasonlít a versenyzőket fogadó káosz.…

Két ember, egy hajó, három hónap - a Föld körül. Anna Corbella és Dee Caffari 2010-ben nekivágott, hogy első női párosként teljesítse a Barcelona World Race-t. Az odáig vezető útról és az átélt kalandokról dokumentumfilm készült, melyet 2012-ben egy időben mutattak be a…

Gyenge és forgolódós szél teszi izgalmassá a mostani szakaszt. A mezőny, mint már megszokhattunk,  együtt mozog. Senki nem mer, valószínűleg nem is akar újítani. Ez one design hajónál nem is ajánlatos, hiszen ha bárki összeszed egy nagyobb hátrányt, azt nagyjából biztos,…

Először is egy fontos bejelentés: a Team Vestas Race újra fogja építeni a zátonyra futott hajót. Legkésőbb a lisszaboni megállónál már be akarnak állni újra a versenybe. Ezzel az utolsó négy szakaszt még végig tudják vitorlázni. És bár ezzel már nem nyerhetik meg a versenyt,…

Legalábbis az, ami maradt belőle. A Team Vestas Wind balesete rányomta a bélyegét a szakaszra, ugyanakkor a dán szponzor elég elszántan nyilatkozik, hogy valamilyen módon visszanyomja a srácokat a versenybe.      December 9. Azt számszakilag tudjuk, hogy 1000 mérföld van már…

Ameddig mi még az egész hetes hajtást próbáltuk péntekről szombatra kialudni – sikertelenül -, a Volvo Ocean Race második szakasza a végéhez érkezett. Befutottak az elsők: Bouwe Bekking és a Team Brunel ügyesen tudta tartani első helyét, mögöttük második helyen pedig ismét a…

Megjöttek a képek a hajótörött csapattól. Nem épp szívderítő látvány, akármennyire gyönyörű is a környezet. A képek alatt videó: ZÁTONYRA FUTÁS ÉLŐBEN!!!                      Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak…

A mezőny elszenvedte első komoly sérülését, méghozzá sokkal komolyabbat, mint amire bárki gondolt volna.        november 26. A verseny meteorológusa Gonzalo Infante: itt nem lesz Doldrums. Nem lehet megjósolni, mi lesz a jövő. Egy igen jelentős erejű trópusi vihart…

A rajtot követően nem egyszerűsödött a csapatok élete. Miután sikeresen átjutottak az Afrika partja mellett futó erős áramláson, végre egy kissé fellélegezhettek, addig ugyanis 40 csomós, gyakran pöffös szélben haladtak. A legtöbb csapat miután átjutott ezen a szakaszon,…

Eljött a pillanat, hogy újra indul a versengés a Volvo Ocean Race-en. A versenyzők kipihenték magukat, kipróbálhatták a helyi borokat, szörfözhettek, de most már újra jön a hajtás.          November 15-én lezajlott a kikötői verseny. Igazán érdekes szituációkat…

Nyilvánvaló volt, hogy a Mapfre csapatában lesz a legnagyobb átalakítás, azok után, ahogy utolsóként értek célba a Volvo Ocean Race első szakaszán. Egészen az utolsó előtti pillanatig úgy tűnt, a női csapat hozza majd a kulcsot az atlanti szakaszon, azonban a Mapfre teljesen…

A Dongfeng Race Team főnixmadárként támadt fel technikai gondjai után, és közel járt a szakaszgyőzelemhez...                         De nem tudtak elég nagyot zárni, és bár 2-3 mérföldre megközelítették az elsőt, az Abu Dhabi Ocean Racing fogta…

Az elmúlt hetekhez hasonlóan, még mindig nagyon közel vannak egymáshoz a mezőny elején lévő hajók. Érdekes lehet minden reggelt úgy kezdeni, hogy napról-napra látótávolságon belül van ellenfeled, pár kilométerre tőled.          Mindezt úgy, hogy már eltelt több…

Régóta nem jelentkeztünk már a Volvo Ocean Race híreivel. Amióta legutóbb tettük, a hajók túljutottak az Egyenlítőt övező szélcsendes szakaszon, és az újoncok legnagyobb örömére átkeltek az északi és déli féltekét elválasztó elméleti íven.   Azért írjuk, hogy…

Szorgosan telnek a napok a Volvo Ocean Race flottában. Hol több, hol kevesebb szél által hajtva az egységek szinte fej-fej mellett haladnak, sajnos nincsenek nagyobb taktikai különbségek*, amelyek izgalmasabbá tennék a versenyt, ami lassan eléri a…

Szombaton délután kettőkor elrajtolt az idei év talán legnagyobb vitorlás eseménye, a Volvo Ocean Race, a verseny történetében először egyforma hajókkal. Az eredeti elképzelés egyik alappillére - miszerint ezáltal még szorosabb verseny várható - megállni…

Volvo Ocean Race JÁTÉK

2014.10.13. 14:45

Kedves Olvasóink! Szeretnénk számotokra még izgalmasabbá tenni a földkerülő verseny követését, így rendszeres beszámolóinkon túl lehetőséget biztosítunk nektek némi agytornára, illetve szerencsejátékra - ki hogyan tekint rá.    A feladat egyszerű: meg kell tippelnetek,…

süti beállítások módosítása