A szezon elé - Alpari World Match Racing Tour 2014
2014.03.11. 22:12
Londonban tartott sajtótájékoztatóján a sorozat szervezői bemutatták a nyolc állandó résztvevőt (Tour Card Holder), akik mellé minden állomáson négy-négy kormányos csatlakozik, így helyszínenként tizenketten küzdenek majd a pontokért, a pénzért és persze a párosverseny…
Hírblokk - R
2013.06.05. 12:23
ekord, ichard, ettenet nagy szárny. - Kito de Pavant mostanában a Vendée Globe - csorbát köszörüli, valamint a június végéig érvényben lévő szponzori szerződésében foglaltaknak tesz eleget. Ennek keretein belül a…
Szezonnyitány - WMRT Germany
2013.05.23. 11:29
Tisztára, mint a mediterrán térség versenyein: május előtt nem kezdünk, mert rossz az idő! :-) Bár lehet, más szempontok is szerepet játszottak abban, hogy az idén mindössze hat helyszínes világbajnoki sorozat csak most indult be. Az…
A hegyek ifjú királya - St. Moritz Match Race
2012.09.03. 10:44
Pedig nem indult jól számára a regatta, az első két nap végén konkrétan az utolsó helyen állt - távol attól, hogy egyáltalán a legjobb nyolc közé bejusson. A pénteki hóesésben(!) Mathieu Richard (FRA) legyőzte többek között Peter Gilmour-t (AUS), Björn…
"Orosz" fölény - Cascais RC44 Cup, párosverseny
2012.03.29. 11:02
A 20 csomóig felkúszó szélben két orosz és a portugál csapat hozta ki a legtöbbet magából és hajójából az idei Bajnoki Sorozat második állomásán. Cascais a legjobb arcát mutatta. Ed Baird (USA) idén csatlakozott a Synergy Sailing Team-hez, és úgy fest, elég komoly…
RC44 Puerto Calero Cup - Harmadik nap
2012.02.11. 08:53
Mivel délutánra túl erős szelet ígért a meteorológia, a rendezők az igen kényelmesnek számító deles rajtot előre hozták hajnali fél tizenegyre. A három futamban mind erejét mind irányát tekintve sokszor változott a szél, így talán a taktikusok voltak a…
RC44 Puerto Calero Cup - Második nap
2012.02.10. 09:44
Azt értjük, hogy izgatott volt mindenki, de hogy egyből fekete zászlós rajt?! Peter Reggio felelős versenyvezető nem viccelt: a mezőnyverseny első nekifutásánál többen kint voltak a mezőnyből, így másodikra szépen elővette a rettegett lobogót. Az előrejelzés ugyanis már-már…
RC44 Puerto Calero Cup - Első nap
2012.02.09. 11:56
Nem vártak túl sokáig az idei kezdéssel, azt meg kell hagyni. Párosverseny volt a soron, talán nem túl nagy meglepetés, hogy pillanatnyilag a Team Aqua áll az élen. És az újoncok is bemutatkoztak néhány elismerésre méltó manőverrel. Cameron Appleton (NZL),…
Otthon nyerni - WMRT
2011.05.17. 17:08
... az mindig különleges érzés. Damien Iehl-nek (FRA) most megadatott, ugyanis behúzta a győzelmet a párosverseny-sorozat első állomásán, Marseille-ben. A csapat balról jobbra: Francois Verdier, Fred Guilmin, Devan le Bihan, Damien Iehl. Elég húzós hét volt, de…
Dupla győzelem - World Match Racing Tour
2010.12.06. 12:33
Ben Ainslie ugyanis nyert Malajziában és behúzta a világbajnoki címet is. A World Match Racing Tour honlapján egyszerűen csak Ben királynak (King Ben) nevezik a győzelméről tudósító hírben. Hogy ez túlzó vagy sem, azt döntse el ki-ki egyéni ízlése szerint, de…
Hírblokk - melegebb éghajlatok
2010.11.18. 15:19
Louis Vuitton Trophy Dubai-ban, előkészületek a Monsoon Cup-ra (Malajzia). - November 12-től 27-ig az év utolsó eseménye zajlik az LVT-ben, James Spithill (AUS) ellenállhatatlan módon viszi előre a BMW Oracle (USA) csapatát. Eddig mindössze a kiwi-k tudtak győzni ellenük, de…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: videó fénykép vitorlázás regatta YouTube Dánia párosverseny Dubai Mascalzone Latino Ben Ainslie Ian Williams Peter Gilmour World Match Racing Tour Malajzia Francesco Bruni Torvar Mirsky BMW Oracle James Spithill TeamOrigin All4ONE Louis Vuitton Trophy Sander van der Borch Artemis Racing Paul Todd Mathieu Richard Audi Adam Minoprio Björn Hansen
Egy helyszín, két verseny - Argo Group Gold Cup
2010.10.12. 13:27
Merthogy a korábban említett párosversenyen kívül zajlott egy Optimist viadal is. Ez miért említendő? Mert a fiatalok az utolsó futamukat a "nagyok" pályáján, tengernyi néző előtt küzdötték végig. A World Match Racing Tour ezen állomása Ben Ainslie (GBR) győzelmével…
Hírblokk - Világi események
2010.10.07. 12:03
Úgy is, mint TP52-es és RC44-es világbajnokság, valamint a World Match Racing Tour aktuális állomása Bermudán. - Valencia vizein 9 hajó gyilkolja egymást (az ETNZ és a TeamOrigin az utolsó pillanatban visszalépett), kezdésnél az orosz Synergy villantott nagyot, az első…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: világbajnokság vitorlázás Valencia párosverseny RC44 Emirates Team New Zealand Team Aqua World Match Racing Tour Bermuda Lanzarote Synergy Quantum Racing TP52 TeamOrigin Sander van der Borch Mathieu Richard Björn Hansen Ignacio Baixauli Lucy Macgregor Terry MacLaughlin
Verseny a hegyek között - St. Moritz Match Race
2010.09.03. 12:54
A World Match Racing Tour aktuális állomása Svájc. Két nap után így állnak: Ian Williams (GBR) Team GAC Pindar: 7-1 Ben Ainslie (GBR) TEAMORIGIN: 6-2 Mathieu Richard (FRA) French Match Racing Team: 6-2 Adam Minoprio (NZL) ETNZ/BlackMatch Racing: 5-3 Damien Iehl (FRA) French Match…
Újraosztás - WMRT
2010.04.14. 12:45
Megkezdődött az idei World Match Racing Tour, az első állomás - Marseille - eseményei véget is értek, volt meglepetés szépen. Az első négybe a következők kerültek be: Ben Ainslie (GBR) TeamOrigin, Francesco Bruni (ITA) Azzurra, Mathieu Richard (FRA) French…