Az olimpiai hajóosztályoknak kiírt Világbajnokság első fele végetért: ma négy hajóosztály éremfutamai után kiderült, kik az új (régi?) világbajnokok Finnben, férfi 470-esben, női Laser Radialban és női RS:X-ben.    …

Az ausztráliai világbajnokság hatodik napján a mezőnyvitorlázók már - az előző öt futam alapján szerzett helyezésük alapján - arany- és ezüstcsoportokban folytatták a versenyt.   Női RS:X A lengyel Zofia Noceti-Klepacka túltette magát kezdeti nehézségein, amikor is…

Az ausztráliai VB harmadik napján a női párosversenyek mellett megkezdődtek a flottaversenyek is négy hajóosztályban - továbbra is gyengeszeles körülmények között.   A női párosversenyzőknél az A-csoport immár 63 futamon van túl a selejtező…

Ma, helyi idő szerint délben, 36 fokos melegben és forgolódó szélben elrajtolt a Nemzetközi Vitorlás Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő vitorlás világbajnokság. A tét a cím mellett sokaknak a jövő évi olimpiai kvóta megszerzése - többek között magyar…

Komoly várakozás előzte meg a napokban lezajlott ISAF Kongresszust, melynek Szentpétervár adott otthont. Egy korábbi határozatnak megfelelően nyilvánosságra kellett hozni a 2016-ban Rio de Janeiro-ban versenyző hajóosztályokat. Nos, ez többé-kevésbé…

Állás

2010.12.21. 13:34

December 15-én a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) közzé tette aktuális világranglistáit.     - Férfi egyszemélyes dingi (nehézsúly) - Finn: Rafa Trujilo Vilar (ESP) - Női egyszemélyes dingi - Laser Radial: Marit Bouwmeester (NED) - Férfi egyszemélyes dingi -…

Ki lesz az év vitorlázója?

2010.09.28. 17:30

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) bejelentette az ISAF Rolex World Sailor of the Year Award 2010 idei jelöltjeit. Íme a lista.                      Hölgyek: Kristin Boesse (GER) –…

Új 470-es honlap

2010.03.11. 09:13

Ezúttal nem a pixelekben megadott szélességre gondolunk, hanem a 470-es Nemzetközi Osztályszövetség új honlapjára.                            Mindig örülünk…

Szerző: Navigator

Szólj hozzá!

Címkék: 470

Egyben az ISAF Világkupa sorozatának befejező állomása. Helyszín a  Weymouth and Portland National Sailing Academy, a 2012-es Olimpia vitorlás versenyeinek helyet adó kikötő. A szombati éremfutamokat több, mint ezer érdeklődő nézte a partról, és láthatta, amint a hazai csapat…

süti beállítások módosítása