A polgármester meggondolta magát, új vitorlás szakág jön az Olimpiára, technikai fejlesztés a North Sailstől, párbaj lehet Ben Ainslie és Jim Ratcliffe között - speciális hírek.

1.
Gaetano Manfredi, Nápoly polgármestere arra kérte a városi tisztviselőket, hogy lépjenek vissza a 2027-ben esedékes, következő America’s Cup megrendezésétől. Önkormányzaton belüli források szerint a polgármester egyre inkább aggódik amiatt, hogy a világ legrangosabb vitorlásversenyének megrendezése „rossz üzenetet hordoz, a lehető legrosszabbkor”. Aggodalmainak középpontjában az egész rendezvény optikája áll: „Hogy hívhatnánk meg pezsgővel hajtott szuperjachtok flottáját a kikötőnkbe, miközben arra kérjük polgárainkat, hogy viselkedjenek felelősségteljesen?”
A problémát súlyosbítja az, amit bennfentesek „Bezos-effektusnak” neveznek: az Amazon alapítójának tavalyi, széles körben kritizált velencei mega-esküvője (ahol majdnem az egész várost átalakították az ultragazdag vendégek fogadására) jelentős hullámokat vetett és hosszan elhúzódó nyugtalanságot okozott. Nápoly polgármester részben emiatt tekint úgy a Kupára, mint vízen lebegő parádéra, amely a gazdagság villogtatásával próbára teszi a város türelmét.

Bár a rendezvény támogatói szerint a Kupa megrendezése befektetéseket és globális figyelmet vonzana, a kritikusok emlékeztetnek, a vízen látható csillogás ellenére az előnyök ritkán szivárognak partra.
Válaszul az Olasz Vitorlás Szövetség közleményt adott ki, amelyben „mély aggodalmát” fejezte ki a polgármester megjegyzései miatt, hangsúlyozva, hogy „a vitorlázás a fegyelem, a visszafogottság és a feddhetetlen erkölcsű emberek sportága, melynek nincs érdemi kapcsolata a túlkapásokkal vagy a látványosságokkal”. A szövetség hangsúlyozta, hogy elkötelezett a „felelősségteljes ünneplés” iránt, és jelezte, hogy minden olyan utalás, amely az AC-vel kapcsolatban a hivalkodásra, a pezsgős összejövetelekre vagy a globális vagyon koncentrált jelenlétére hivatkozik, „egy alázattal teli és régóta meglévő hagyomány durva félreértelmezése”.
2.
A vitorlázás feje fölött több ciklus óta lebeg Damoklész kardjaként annak veszélye, hogy kikerül az ötkarikás játékokról. Hogy ez ne történjen meg, a World Sailing eddig is rendszeresen elébe ment a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvárásainak, és most ismét nagy lépést tett annak érdekében, hogy a sportág 2028 után is része maradjon a programnak: Los Angelesben bemutató sportágként megjelenik a ritmikus vitorlázás.
A formátumot „az atlétikai precizitás és a művészi kifejezés tökéletes kombinációjaként” jellemzik, célja, hogy a vitorlázást vizuálisan lebilincselő, fiataloknak szóló sportágként újraértelmezze a 2032-es Brisbane-i olimpia előtt. A korai koncepciódokumentumok szerint a ritmikus vitorlázásban a vegyespárosok szinkron manővereket hajtanak végre, a fordulókat, ugrásokat, dinamikus pumpálást és trapézra kiállásokat zenei aláfestés kíséri majd. A teljesítményt a technikai nehézség, a mozdulatok szinkronizáltsága és a „szélnyomás kreatív értelmezése” alapján fogják értékelni - a műkorcsolyához és szinkronúszáshoz hasonlóan, pontozással.
A World Sailing szóvivője szerint: „A nézők már most is odavannak a dinamikus mozgásért, amit a 470 és 49er osztályokban láthatnak. A ritmikus vitorlázás egyszerűen azt ünnepli, amit a sportolók amúgy is csinálnak – egy kicsit több zenével és kevesebb, óvás miatti üvöltözéssel”.
2027-re már tesztversenyeket terveznek, a csapatok már most koreográfusokat szerződtetnek az edzők mellé, az első kísérletek során pedig a Daft Punktól a tengerésznótákig sokféle zenét kipróbáltak.
Bennfentes információk szerint a gurtnikba és trapézokba épített feszültségmérők segítségével egzakt módon mérhető a testmozgás amplitúdója és időzítése, az így generált „ritmuspontszám” élőben jelezhető a nézőknek. A bírák a „kormányos és a legénység testmozgása közötti esztétikai összhangot” is értékelik. Ha a koncepció beválik, a ritmikus vitorlázás teljes értékű programelemmé válhat, betöltve azt az űrt, amit a „főleg az aláfestő zene hiánya miatt” elvetett vegyespáros offshore hagyott maga után.
3.
A North Sails – újraértelmezve a vitorlakezelésről és a felelősségvállalásról való eddigi világképet – előállt az önlehúzó spinakker koncepciójával. A vászon automatikusan összeesik és lehúzza magát, amikor félelmet érzékel a kormányos hangjában. A cég közleménye szerint „ez lesz az első olyan vitorla, amely a teljesítménymutatókat összekapcsolja a valós idejű pszichológiai visszajelzésekkel, kiküszöbölve azt a belső vívódást, amit nehéz döntések meghozatala okoz. Méghozzá pontosan akkor, amikor a vitorlázók a legkevésbé képesek erre.
A hangfelismerő szoftver és a „hangszínalapú stresszelemzés” saját fejlesztésű keverékének használatával a vitorla folyamatosan figyeli a fedélzeti kommunikációt a növekvő pánik jelei után kutatva – a legfeltűnőbb jelek az olyan kifejezések, mint a „talán rá kéne engedni”, a „soknak tűnik a szél” és a katasztrófa általánosan elismert előfutára, az „nem kéne leszedni?”. Ha a spinakker úgy érzi, hogy lépni kell, azonnali, rendezett lehúzást kezdeményez, függetlenül a versenypozíciótól, a taktikai kontextustól vagy egy, az indokoltnál magabiztosabb legénység ellenvetéseitől.
Az első tesztek alapján a reakciók megoszlanak, a kis létszámú legénységek szerint a találmány „életmentő”, míg a tapasztaltabb legénységek a „túlérzékenység” miatt aggódnak, főleg, hogy spontán leeresztések fordultak elő általuk még bőven kezelhetőnek gondolt körülmények között.
4.
Egyes vélekedések szerint a SIR Ben Ainslie és SIR Jim Ratcliffe között mostanában felmerült nézeteltérés (hogy tudniillik ki a brit csapat számára épített két AC75-ös tulajdonosa) könnyen megoldható lenne lovagi párbajjal – a sokszáz éves hagyományoknak megfelelően.
A huszonegyedik század felvilágosult hangulatában persze nincs szükség holtig tartó küzdelemre, de egy adott időpontban, helyszínen és „fegyvernemmel” vívott csata simán beleférne. Ez lehet tollaslabda, krokett vagy bármilyen, kultúrált sporttevékenység (ahol a küzdők fel vannak öltözve), ami addig zajlik, amíg az egyik fél meg nem alázza magát valami olyasmivel, hogy „nagyon rossz fiú voltam, meg kell fenyíteni”. Ha ebből sikerülne olyan médiaeseményt csinálni, amit fizetős tévécsatornán lehetne követni, a társadalombiztosítási kassza problémái tíz évre előre megoldódnának.
Ainslie: „Tudják, hogy milyen ráncos az öreg Ratcliffe bőre? Nekem volt szerencsém hozzá a csapatzuhanyzóban, és higgyék el, nem olyan látvány, amit könnyedén elfelejt az ember. Simán lenyomom, de persze csak finoman, hogy ne vádolhassanak meg idősek bántalmazásával.”
Ratcliffe: „Igen, ősz a hajam, de ez csak a látszat. Belül még él bennem a medve, és ebédre olyan torzszülötteket eszem, mint Ben. Amikor végeztem, elásom a beleket - mindig van nálam lapát.”
„Április elseje az a nap, amelyen emlékeztetnek minket arra, hogy milyenek vagyunk az év többi részében” - Mark Twain.
Érdekelnek további (komoly) témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!
fotók: americascup.com, ansa.it, ChatGPT
forrás: Eurosail News
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás Olimpia Nápoly North Sails Americas Cup Sir Ben Ainslie Sir Jim Ratcliffe Gaetano Manfredi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

