Bár a Kupáért zajló küzdelem még el sem kezdődött, a jelenlegi Védő (Emirates Team New Zealand) már megállapodott az INEOS Team UK-val.

ac37_challenger_00.jpg

Ha a kiwiknek most sikerül megvédeniük a Kupát, az INEOS Team UK lesz a fő kihívó. Mindez olyan értelemben nem meglepetés, hogy az ETNZ már nem szereti annyira a Lua Rossa Prada Pirelli Team-et, mint korábban, az American Magic pedig többször kifejezte abbéli vágyát, hogy a regattán térjenek vissza a vízkiszorításos hajókhoz.

ac37_challenger_01.jpg

A két csapat megállapodott, hogy marad a foil technika, sőt, az AC75-ös hajó is, tehát a mostani darabokat akár el lehet adni a további jelentkezőknek. Ezt az elméletet szokás szerint megtámogatták az "így olcsóbb lesz végigcsinálni egy kampányt" szlogennel. Része az egyezségnek továbbá egy, az északi féltekét érintő sorozat (World Series Tour) létrehozása.

Mindeközben az ETNZ pályázókat vár a 37. AC helyszínére, mert bár tárgyalnak az új-zélandi kormánnyal (amelyik 40 millió dollárt fizetett a 2020-21-es eseményért), fajsúlyosabban veszik figyelembe a tengerentúli jelentkezőket. Ezzel elszakadnak attól a hagyománytól, hogy az America's Cup-ra a Védő otthonában kerül sor. Reményeik szerint ugyanakkor 6-8 csapat is részt vesz majd a Kupáért zajló versengésben. Színesíti a képet, hogy az ETNZ győzelme esetén a Royal New Zealand Yacht Squadron jóváhagyása is szükséges a helyszínválasztáshoz, lévén a csapat őket képviseli.

ac37_challenger_02.jpg

 

fotók: americascup.com

forrás: livesaildie.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr3716423200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása