Emlékeink szerint eddig nem nagyon volt olyan a Vendée Globe történetében, hogy négyezer mérföldre a céltól hatan versenyezzenek az élen 100  mérföldön belül.

vendee_globe_szolovitorlazas_67_00.jpeg

Pedig mostanra ez lett a helyzet.

Szolgálati közlemény: előző beszámolónk óta sajnos túl sok idő telt el ahhoz, hogy visszamenőleg feldolgozzuk az eseményeket, napi szinten pedig nem állt módunkban feljegyzéseket készíteni. Ezért érd be annyival, hogy:

- mostanra az első húsz elhagyta a Horn-fokot, így a mezőny nagy része már az Atlanti-óceánon vitorlázik

- Louis Burton (Bureau Vallée 2) óriásit ment ebben az időszakban. Amikor a szélárnyékba állós, árbócra mászós szerelés (december 20., Macquarie-sziget) után felvette a versenytempót, tizenegyedik volt, nem kevés hátránnyal. Most második.

- Pip Hare kicserélte a kormányát. A művelet kikötőben állva sem egyszerű,

ő megcsinálta a nyílt vízen.

- Isabelle Josche (MACSF) kiállni kényszerült. Először csak a kílje mozgatása vált lehetetlenné (még a Csendes-óceánon), ezért középen rögzítette azt. Január 9-ére a szükségmegoldás is felmondta a szolgálatot.

- Sébastien Destremau (Merci) folyamatosan szerel, az automata kormánya hónapok óta nem működik megbízhatóan, három napja pedig repedést fedezett fel a hajó orrsudaránál. Szerkezeti probléma elvileg nincs, de amíg nem javítja meg a dolgot, addig lőttek a bőszeles vitorlák használatának.

És akkor a friss hírek!

Hatvanötödik nap:

Hatvanhatodik nap:

Mai események (spanyol és japán nyelvleckével):

 

Mostantól pedig ne vedd le a szemed a nyomkövetőről, mert innentől a befutóig lesz izgalom bőven!

vg_67_20210114.jpg

Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg...

 

fotó és forrás: vendeeglobe.org

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr6516387712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.01.18. 13:00:01

Annyit lenne minden írás végére odatenni, hogy az előző versenyeken ezen a napon hol járt az élmezőny, ill Fa Nándor.

isail · http://isail.blog.hu 2021.01.26. 09:37:29

@gigabursch: a 2016-os vezető pozíciót mutatta a verseny honlapján a nyomkövető, fehér pont jelezte. Ez mostanra jelentőségét vesztette, mert túlhaladták, ugye. Más induló pozícióját meg a jó ég tudja, vissza lehet-e keresni ésszerű energia-befektetés mellett.
Majd legközelebb. :-)
süti beállítások módosítása