Ez a vasárnap nem a kánikula miatt izzasztotta meg a hazai vitorlázásrajongókat, hanem elsősorban azon izgulva, hogy az olimpia Finn hajóosztályában versenyző Berecz Zsombornak sikerül-e bejutnia/bennmaradnia az első tízben, ergo indulhat-e kedden az éremfutamon. Ehhez képest a szörfösök éremfutamai, a 470-esek és a Nacra17-esek selejtezőfutamai, szánjuk-bánjuk, de háttérbe szorultak. Pedig azok is tartogattak izgalmat...

d7_rsx_w_top3.jpg

Finn: A nehézfiúk utolsó két selejtezőfutamára a Niterói pályán került sor 155-165 fokról fújó viszonylag gyenge, 6-7 csomós, a végére 9-10 csomóra élénkült szélben. Zsombor tegnapi eredményével visszaesett a 3-ról a 8. helyre az összetettben, este pedig a már említett óvás-újratárgyalás eredménye miatt (a versenybíróság helyt adott az amerikaiak fellebbezésének, és korábbi döntését módosítva a horvát Ivan Kljakovic Gaspic óvását elutasítva az amerikai Caleb Paine-nek visszadta a futamon elért eredményét) 9. helyre szorult. Egyszóval: szurkoltunk, de sajnos, ez nem volt elég.

d7_finn_gbr.jpg

A 9. futamot a futam közben feljött argentin Facundo Olezza Bazan nyerte a horvát és az uruguayi Alejandro Foglia Costa előtt, Zsombi a futamon 16.-ként futott be. Az uruguayinak megjött a kedve, és a ráindítással elrajtolt 10. futamot megnyerte az összetettben vezető brit Giles Scott és a görög Ioannis Mitakis előtt. Zsombor ezt a futamot gyengébben kezdte, de a végére felküzdötte magát a 12. helyre. Az éremfutamhoz azonban ez nem volt elég, 4 ponttal lemaradva Berecz Zsombor élete első finnes, amúgy harmadik olimpiáját az összetett 12. helyen fejezte be. Ennek az értékelését elsősorban rá és edzőjére bíznánk, mi csak annyit tehetünk hozzá, hogy a szívünk szakadt meg, és véleményünk szerint Zsombi stabilan az első tízbe tartozik ebben a hajóosztályban. Uff. Cserébe tudjuk, ki a hajóosztály olimpiai bajnoka: London után ismét brit, ezúttal a négyszeres világbajnok és a világranglistát jelnleg is vezető Giles Scott az, akit az éremfutammal már senki sem előzheti meg. Ettől függetlenül az éremfutamban lesz izgalom, a dobogó másik két fokára még bőven vannak esélyes pályázók. Az éremfutam résztvevői ebben a hajóosztályban így Scott (GBR) mellett a jelenlegi összetett szerinti sorrendben: Zbogar (SLO), Kljakovic Gaspic (CRO), Paine (USA), Salminen (SWE), Zarif (BRA), Postma (NED), Junior (NZL), Olezza Bazan (ARG), Mitakis (GRE).

d7_rsx_m_top3.jpg

RS:X férfi: A riói olimpia első vitorlázó éremfutamára (amelybe a legjobb 10 versenyző kerül be a selejtezőfutamokon elért összesített eredményük alapján, és amelyen minden versenyző dupla pontért versenyez) a férfi szörfösöknél került sor a Pão de Açúcar pályán ma helyi idő szerint 18:05-ös indítással 170-175 fokról fújó, 9-10 csomós szélben. Amint azt korábban megírtuk, az arany és az ezüst sorsa már ismert volt, a bronzé még nem. Ettől függetlenül, már csak a büszkeség és a versenyzői kebel dagasztása okán is mind a tíz versenyzőtől komoly versenyzés volt várható. Ez be is jött: a már tegnap óta (London után ismét) aranyérmes holland Dorian Van Rijsselberghe az első kört még másodikként abszolválta, a második krajcban azonban megelőzte a spanyol Ivan Pastor Lafuentét, és ezúttal is elsőként futott be. Az összesen 13 futamból 8 nyert futamával így senki nem foghatja rá, hogy ajándékba kapta az elsőséget. A futamon harmadikként a hongkongi Chun Leung Michael Cheng futott be, jó egy perces lemaradással, míg az összetett tegnap óta szintén ismert ezüstérmese, a brit Nick Dempsey negyedikként érkezett be.

d7_rsx_m_fra.jpg

A tegnapelőtt még nyitott bronzmeccset végül a francia Pierre Le Coq nyerte meg, az éremfutamban két helyet ráverve a lengyel Piotr Myszkára. A hajóosztályban Gádorfalvi Áron élete hatodik (!) olimpiáján összetettben a 25. helyen végzett. Szép volt, Áron!

d7_rsx_w_fra.jpg

RS:X női: A szörfös hölgyek éremfutamára szintén a Pão de Açúcar pályán került sor a férfiak után egy órával, 165-170, a végére 191 fokra forduló és 7-9 csomóról 4 csomósra gyengülő szélben. A verseny itt teljesen nyitott volt, amint ezt is megírtuk, a futamon az élen a holland Lilian De Geus, a francia Charline Picon és a kínai Peina Chen küzdöttek, amiből a végén ebben a sorrendben futottak be. Az összetettben eddig vezető Flavia Tartaglininek nem ment ma a játék, csak 8. lett. A dobogós helyeknek végül a francia Charline Picon, a kínai Peina Chen és az orosz Stefaniya Elfutina örülhettek, szemmel láthatóan nagyon. A magyar Cholnoky Sára élete első olimpiáján 23. lett, amire egyrészt büszkék vagyunk, másrészt amihez szívből gratulálunk!

d7_470_w_gbr.jpg

470 női: A férfi szörfösök éremfutamával egyidőben kezdődött a hajóosztály 6. selejtezőfutama a Copacabana pályán 150-163 fokról fújó, kezdetben 9-10 csomós, a végére 6 csomósra gyengült szélben. Korai rajtok miatt a valós befutó nem egyezett a futam végeredményével, mert az 1. helyen beért újzélandi Jo Aleh — Polly Powrie és a 3. helyen befutott brazil Fernanda Oliviera — Ana Luiza Barbachan eredményét érvénytelenítették, a szingapúriakkal együtt mindhárman UFD-büntetőpontszámot kaptak. A futamot így végül a futam közben a második helyre magát felküzdő osztrák amazonok, Lara Vadlau és Lolanta Ogar nyerték meg a chilei Nadja Horowitz — Sofia Middleton és a német Annika Bochmann — Marlene Steinherr párosok előtt. A 7. futamban magabiztosan nyert a brit Mills—Clark páros az amerikai Haeger—Provancha és az újzélandi Aleh—Powrie egység előtt. A 8. futam holnapra marad.

d7_470_m_cro.jpg

470 férfi: Szintén a Copacabana pályán várta a nap a férfiakat is. A 6. futamot gyengülgető szélben futották, egyértelmű versenyzéssel nyert a német Gerz—Szymanski páros az osztrák Schmid—Reichstaedter és az összetettben vezető horvát Fantela—Marenic egység előtt. A horvátok idei remek formájuknak megfelelően a 7. futamban is tudtak hozni egy 4. helyet, a futamot szintén meggyőzően nyerő svéd Dahlberg—Bergstrom, az újzélandi Snow-Hansen—Willcox és a finn Lindgren—Lindgren páros előtt. A 8. futam itt is holnap kerül megrendezésre.

d7_nacra17_aus.jpg

Nacra 17: Újabb három selejtezőfutamra az Escola Naval pályán 190-200 fokról fújó 9-11 csomós szél várta a katamarános vegyes párosokat. A 10. futamot az összetettben vezető ausztrál Waterhouse—Darmanin páros nyerte az olasz Bissaro—Sicouri és a sokszoros világbajnok francia Besson—Riou egységek előtt, a 11.-ben a svájci Buhler—Brugger páros diadalmaskodott az argentin Lange—Carranza Saroli és a holland Mulder—De Koning egység előtt, míg a 12.-ben az argentinok győztek az újzélandi Jones—Saunders és az amerikai Gulari—Chafee párosok előtt. Ezzel ebben a hajóosztályban is kialakult, a továbbra is szoros sorrend az éremfutamra. Az éremfutamon indulók: Santiago Lange — Cecilia Carranza Saroli (ARG), Vittorio Bissaro — Silvia Sicouri (ITA), Thomas Zajac — Tanja Franck (AUT), Jason Waterhouse — Lisa Darmanin (AUS), Gemma Jones — Jason Saunders (NZL), Matias Buhler — Nathalie Brugger (SUI), Billy Besson — Marie Riou (FRA), Ben Saxton — Nicola Groves (GBR), Bora Gulari — Louisa Chaffe (USA), Samuel Albrecht — Isabel Swan (BRA).

d7_rsx_m_total.jpg

Holnap, azaz hétfőn lesz Laser és Laser Radial éremfutam, a 49er és 49erFX hajóosztályok 3-3 futammal folytatják a selejtezőfutamaikat, a 470-esek pedig bepótolni tervezik a szél gyengülése miatt ma elmaradtakat és további 2-2 futammal igyekeznek befejezni a selejtezősorozatot. Nem fogunk unatkozni…

(Fotók: Sailing Energy / World Sailing)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr6210410780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.