Hét ország száztizenhét hajója, köztük öt(!) 100 lábas Maxi. Népesebb mezőny volt már, de ennél több, vagy akár csak ennyi óriásdög még soha.

      

les_100_600.jpg

         

John Cameron, a rendező klub elnöke: idén nem csak a hetvenedik versenyt ünnepeljük, de a Cruising Yacht Club of Australia hetvenedik születésnapját is. Az, hogy ennyi országból érkeznek indulók, jól mutatja a vitorlázás globális elfogadottságát és ennek a regattának a fontosságát. A Sydney-Hobart az ausztrál kultúra része, és komoly érdeklődést generáló esemény. A parton körülbelül félmillió(!) ember nézi majd a rajtot, ehhez jönnek a nézőhajók százai.

        

rshyr2014_002.jpg

           

A legutóbbi meteorológiai előrejelzés nagyjából előre vetíti, mi vár a mezőnyre: rekorddöntésre kicsi az esély, viszont annál nagyobb egy idegtépő, ugyanakkor taktikailag izgalmas menet. Az első naptól déli szél várható, ami lassú előre haladást garantál, de az elsők célba érkezte után átfordul északiba, ami a középmezőnynek kedvezhet a Tattersall kupáért folyó küzdelemben. Ugyanis ami talán az abszolút győzelemnél is fontosabb (a trófea legalábbis díszesebb), az az egész mezőnyre vonatkoztatott előnyszám alapján számolt sorrend. Tavaly a Victoire nyert, Darryl Hodgkinson idén sem nagyon akarja alább adni: az utóbbi három évben elhoztuk a kategóriánk első helyét, és folyamatosan fejlődünk. Egyre többet tudunk a hajóról, az éppen aktuális körülményeknek megfelelő vitorla-konfigurációról, és minden évben jobban készülünk mint az előzőben. Kicsit izgulok, de nagy esélyt látok egy jó szereplésre.

A Sydney-Hobart mezőnye mindig is meglehetősen tarka volt, ezúttal sem lesz másként. A sor egyik végén a már említett szupermaxik állnak (róluk még esik majd szó), míg a másikon olyan gyöngyszemek, mint a Maluka of Kermandie, Sean Langman nyolcvan éves hajója; a Southern Myth, amely 1954-ben indult először; Martin Power Bacardi-ja, immár huszonkilencedszer; illetve a Duende, fedélzetén Tony Cable-el, aki negyvenkilencedszer vág neki a távnak.

     

rshyr2014_004.jpg

            

És akkor...

...az egy percig nem kérdés, hogy kinek a skalpjára vadászik mindenki: a Wild Oats XI az utóbbi kilenc versenyen hétszer elsőként ért célba, ha idén megint sikerül nekik a bravúr, beállítják a Morna/Kurrewa IV 1946 és 1960 között összehozott rekordját. A talán legnagyobb rivális a vadonatúj Comanche (szkipper Ken Read, a legénység tagja többek között James Spithill), amit tulajdonosa, Jim Clark csak úgy jellemzett, hogy olyan, mint egy Volvo 70-es felturbózva. Szokatlan dizájn, sok különleges megoldással. Ha csak erre a megmérettetésre akartam volna nyerő hajót építeni, hát fogom minden idők leghíresebb és legsikeresebb példányát, aztán lemásolom. Ehelyett inkább olyasmit terveztünk, ami nyílt tengeri menetekre való, rekordok megdöntésére. Talán a legkülönlegesebb forma az egész mezőnyben. Ahogy Syd Fisher sem akárki: a 87 éves sportember teljesen új testet építtetett meglévő rudazata és vitorlázata alá, így született meg a Ragamuffin 100 (róla és a Comanche-ról pár szóban már megemlékeztünk korábban). Anthony Bell és a Perpetual Loyal egyszer már ért elsőként Hobart-ba, most is hasonlóra készülnek (a legénység tagja például Tom Slingsby, America's Cup győztes, 2010-ben az év vitorlázója). Az ötösfogat fekete lova a RIO 100, melynek tulajdonosa Manouch Moshayedi: kétlem, hogy lenne esélyünk a dönthető tőkesúlyos 100 lábasok ellen, de ettől még jól fogjuk érezni magunkat a regattán. És persze van esély, körülbelül egy az egymillióhoz, hogy 8-15 csomós bőszeles menet lesz végig, mert abban jók vagyunk. Ha erős fúj, az Jim Clark-éknak kedvez majd.

         

rshyr2014_003.jpg

Ken Read (Comanche), Mark Richards (Wild Oats XI), Manouch Moshayedi (RIO 100), Anthony Bell (Perpetual Loyal), Syd Fischer (Ragamuffin 100).

   
Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter-oldalunk is…
          

            

A táv rekordja: 1 nap, 18 óra, 23 perc, 12 másodperc.

Rajt: december 26-án, magyar idő szerint hajnali háromkor. Elvetemültek, álmatlanságban szenvedők és buliból olyankor hazatérők FIGYELEM: élő közvetítés lesz a rajtról a verseny honlapján!

            

rshyr2014_001.jpg

          

 

rajz: Francois Chevalier

fotók: Carlo Borlenghi; Daniel Forster

illusztrációk és forrás: regattanews.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr857008903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.