Szoros befutó a Solitaire-en

2014.06.26. 11:47

A La Solitaire du Figaro 3. szakaszáról pár napja még azt írtuk, "sűrű a mezőny" - hát a végére sem lett lazább: Gildas Mahé (Interface Concept) mintegy fél perccel (!) verte meg az első szakaszon kiesett, a másodikat megnyert Yann Eliést (Groupe Queguiner - Leucemie Espoir) - ráadásul úgy, hogy az utolsó mérföldeken lehajrázta. És persze a mezőny sem maradt le: harmadikként Jérémie Beyou (Maitre Coq) futott be 8 perc spéttel, de még a tizenkettedik is egy órán belül Les Sables d'Olonne-ba ért.

  

10453343_10152930083552729_4921182265057579167_n.jpg

A harmadik etap érdekesen indult: a két szakasz után az összetettben vezető Fabien Delahaye (Skipper Macif 2012) technikai probléma miatt - bár a szabályzatnak megfelelően a többiekkel rajtolt, de utána visszament Roscoffba szerelni, és az előírásoknak megfelelően csak két óra késéssel indulhatott - lemaradva indult a mezőny után, és az első nap végén, belátva, hogy hátránya csak nő, feladta a szakaszt.

A Belle-Ile megkerülését követően még egyben volt a mezőny, a délnyugati brízben krajcolva azonban Eliés kitaktikázta a csoportot, és pár ellenféllel a nyomában elhúzott. Ez később, amikor a mezőny orbitális méretű lavórba ért, és az éllovasok kapták meg a szélfrissülést elsőnek, hatványozottan fizetett, így a Bizcayai-öbölben az ODAS-bóját az élmezőny 15 hajója már jókora előnnyel vette.

A harmadik nap éjszakáján az északnyugati szélben a parttal közel párhuzamosan kezdett krajcolni a csapat, elöl Eliés és Mahé párharca, mögöttük nem sokkal Beyou, Corentine Horeau (Bretagne - Credit Mutuel Perforamnce) és Charlie Dalin (Normandie Elite Team) triója igyekezett helyezést és időt javítani.

A befutó előtt nem sokkal Mahé szél felől megelőzte Eliést, Beyou a parthoz közelebb takkolva pedig Horeaut - így alakult ki a végeredmény.

   

10351089_10152930083827729_223290292696119489_n.jpg

10357464_10152930083612729_3370346196668925066_n.jpg

     

Az összetettben (az első szakasz feladása miatt esélytelen) Eliés csalódott lehet, hiszen immár csak a szakaszgyőzelmekre hajthat (ami a második szakasz során össze is jött neki). Mahénak (a látható jeleken túl) jól jött a szakaszgyőzelem, így összetettben a negyedik helyen áll, 24 perccel az éllovas Jérémie Beyou mögött. A folytatást Corentin Horeau várja a második helyről (15 perc hátránnyal), Charlie Dalin a harmadikról (majdnem 19 perc hátránnyal).

A harmadik szakaszon remek eredménnyel 8-ik lett az egyetlen női versenyző, Isabelle Joschke (Generali - Horizon Mixite) összetettben a legjobb újoncokat követi, két hellyel a mostani szakaszon 12.-ként befutott legeredményesebb újonc, Gwénolé Gahinet (Safran - Guy Cotten) mögött (akit ugyebár ismerünk a Transat AG2R La Mondiale idei nyerteseként).

Két nap pihenő következik, vasárnap újra rajtol a mezőny, hogy teljesítse az idei La Solitaire du Figaro utolsó, negyedik szakaszát: a Cherbourgig tartó 490 tengeri mérföld hosszúságú táv a navigátoroknak kedvez, hiszen Bretagne mellett északnak hajózva, majd a csatornát átszelve onnan a dél-angliai partok mellett haladva Wight-szigetét véve a La Manche-t újból átvitorlázva juthatnak el a célig - ez pedig izgalmas taktikai-navigációs csatát hozhat.

Természetesen bennünket követve - itt és a Facebook-oldalunkon is - majd erről is értesülhettek.

 

Ui.: Ajándék-képként a cikket teljes terjedelmében végigolvasóknak íme Mahé tegnapi delfines fotója:

10441294_10152929046992729_2887880592696773436_n.jpg

 

(Képek és forrás: La Solitaire du Figaro)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr366420383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.