Évek óta nem hozott olyan szoros versenyt az RC44-es  turné, mint a ma befejeződött Cascais Kupán, amikor az utolsó versenynapon öt egység is a legelső helyért volt versenyben, mindössze három pontra egymástól.

             

rc44_2.jpg

               

A magas színvonal hiánya miatt soha nem kellett panaszkodni, most azonban, hogy véget ért a 34. AC, igen illusztris társaság gyűlt össze Portugáliában. Ott volt pl. Iain Percy, mint az Artemis Racing taktikusa és a hajóosztályt megálmodó Russell Coutts Massimo Barranco, a Team Italia tulajdonosa mellett.

 

rc44_1.jpg

                                       

Az utolsó nap két futamot is nyert a helyi specialista Patrick de Barros a Team Cascais - Aleph Racing kormányánál, azonban ez sem volt elég, hogy felülmúlják a Synergy csapatát, amely megnyerte az utolsó futamot és ezzel a négy napos versenyt. Történt ugyanis, hogy az első futamban vasárnap négy, azaz négy hajó volt korai rajtos, aminek köszönhetően nyíltabbá vált az út az első helyért.

A második futamra négy csapat volt az első hely közelében: Team Cascais legfelül 48 ponttal, Synergy és Peninsula Petroleum 50-50 ponttal, és a Synergy 51-el. A helyi-francia vegyesinduló csapatnak technikai nehézségei voltak az utolsó futam előtt, a Peninsula Petroleum pedig olyannyira igyekezett megnyerni a rajtot, hogy korai rajtosok lettek. Az izgalmas utolsó futam végén (amiről a videó-összefoglaló csak később készül majd el) a Synergy csapata emelhette magasra a trófeát miután nem sokat hibáztak a verseny egésze alatt. 

                    

rc44_3.jpg

                                  
Az orosz csapatnak, amelynek taktikusa Ed Baird, ez az első versenygyőzelme, amióta 2010-ben beszálltak a hajóosztályba. Összetettben a Team Aqua még mindig igen jól áll, mivel a mostani ötödik helyüket kiejtve, elegendő, ha a 44 nap múlva kezdődő Lanzarote-i világbajnokságon egy harmadik helyet szereznek, hogy a harmadik egymás utáni évben az osztály bajnokai legyenek.
                             
Kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak azon jelenítünk meg! És ott van még Twitter oldalunk is...
                                              
rc44_4.jpg
Az egész verseny összefoglalója 5 percben:

    
                        
A korábbi napok összefoglalói:
              
3. nap:
                

                    

2. nap:

          

                   

1. nap: párosversenyzés

                          

              
 

 (fotók: Martinez Studio)

 (forrás: rc44.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr775554672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.