Maxi Yacht Rolex Cup 2013

2013.09.08. 21:22

 Az idén huszonnegyedik alkalommal rendezett eseményen hat versenyző osztály vett részt: Mini Maxi (13 induló), Wally (7), Maxi Racing/Cruising (4), Maxi Racing (4), Supermaxi (5 nevező, 4 induló) és végül, de semmiképp sem utolsó sorban, a hab a tortán, a J Osztály (4 nevező, 3 induló - a Shamrock V maradt távol). Ráadásul a legnépesebb brigádban világbajnokot is hirdettek az öt nap versenyzés végén. Először - ahogy azt komoly regattákon szokás - felmérés.

          

MYRC_day0_001_CB.JPG         

            

MYRC_day0_002_CB.JPG      

 Az első napon (szeptember 2.) túrafutam volt a penzum, mely kinek 25, kinek 17 mérföld teljesítését jelentette. A 7-8 csomós szélben, azért eltartott egy darabig a menet.

              

MYRC_day1_001_CB.JPG 

MYRC_day1_002_CB.JPG  

MYRC_day1_003_CB.JPG  

MYRC_day1_004_CB.JPG        

 Második nap (szeptember 3.): megint nem túl acélos (6-8 csomós) szél, melyben a Mini Maxi és Wally osztályokban kreuz-hátszél pályán, míg a többi hajónak 25 mérföldes túrafutamon kellett bizonyítania. Tom Dodson, a Velsheda taktikusa a J Osztályról beszélt, de amit mondott, valószínűleg mindenkire jellemző volt ebben a pár napban: a hajók erősek, nehezek és lassan reagálnak. Egy-egy manővert percekkel korábban meg kell tervezni és nincs lehetőség az utolsó pillanatban módosítani az elképzeléseken. Szeretjük a szoros versenyeket, közben azonban szem előtt kell tartanunk, mennyire értékesek ezek a járművek. De persze azért nem bánunk velük kesztyűs kézzel, ahol helyet látunk, oda betesszük az orrukat.

            

MYRC_day2_001_CB.JPG 

MYRC_day2_002_CB.JPG 

MYRC_day2_003_CB.JPG   

 Szeptember 4-én pihenőnapot tartott a mezőny, hogy aztán a harmadik versenynapon (szeptember 5.) még nagyobb lendülettel vesse magát a küzdelembe az előző napokhoz képest igencsak friss szélben.

  

MYRC_day4_001_CB.JPG 

MYRC_day4_002_CB.JPG

 Ejtett kreuz J Osztályú jachttal (történetesen a Velsheda-val) - kicsit vizes:  

MYRC_day4_003_CB.JPG    

 Szolgálati közlemény: kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak azon jelenítünk meg! És ott van még Twitter oldalunk is...

  

MYRC_day4_004_CB.JPG 

MYRC_day4_005_CB.JPG

 Aerodinamikai szakértők nézői pozícióban:

MYRC_day4_006_CB.JPG

 

 Steve Hayles, navigátor, RÁN 2: szörnyű napunk volt, talán minden idők legrosszabbika. Akármibe fogtunk, elrontottuk.

 Negyedik nap (szeptember 6.): túrafutam mindekinek - lenyűgöző környezetben.

  

MYRC_day5_001_CB.JPG   

MYRC_day5_002_CB.JPG  

 Ötödik nap (szeptember 7.): csak a Mini Maxik pályáztak, mindenki más túrafutamon bizonyított. A RÁN 2 első és második helyet ment (az előző napi túrán is nyertek), amivel annyira feledtették a két nappal korábbi kudarcot, hogy 2010 és 2011 után ismét világbajnokok lettek. Niklas Zennström, tulajdonos-kormányos: ennek a hajónak ez volt az utolsó versenye (jövőre újat rakunk vízre), ezért különleges a győzelmünk - a csúcson hagyjuk abba a közös életünket.

MYRC_day6_001_CB.JPG  

 A Supermaxik között a Nilaya már tegnap bebiztosította zsinórban harmadik győzelmét ezen a regattán. Alant pedig Jean Charles Decaux, a J-ONE tulajdonosa örül a Wally osztályban elért első helynek - és azt gyanítjuk, az egész eseményt is minősíti...

     

MYRC_day6_002_CB.JPG     

 Komplett eredménylista osztályonkét.

   

 (fotók: Carlo Borlenghi)

 (forrás: regattanews.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr35499960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.