Nem, nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy július 4. az USA nemzeti ünnepe, vagy ahogyan sokan ismerik, a függetlenség napja, ugyanakkor ezen a blogon és ebben az évben ez a dátum azért fontos, mert az esti ünnepi megnyitóval ma kezdődik a vitorlázás nagycirkuszának, az America's Cupnak a hivatalos része, a Louis Vuitton Cup.

  

fireworks.jpg
Azt sem kell feltétlenül sokat magyarázni, hogy mekkora büszkeséggel tölti el az amerikaiakat, hogy a Kupáért ismét amerikai vízeken küzdenek majd meg a csapatok - még ha azokból nincs is olyan sok, mint ahogy azt - a 33. kiadást kivéve - a korábbi alkalmakkor megszokhattuk.
A mától szeptember végéig tartó rendezvények naptára itt érhető el, a magyar érdeklődőknek pedig nyilván elsősorban a verseny Youtube oldala lesz a legérdekesebb, ahol a közvetítésen keresztül majd élőben követhetik az eseményeket. 
 
    
ac72.jpg
    
Az már egészen biztos, hogy az idei versenyre és az AC 72-es formátumra meghatározó súllyal nehezedik Andrew Simpson halála, aki az Artemis hajójának balesete során fulladt meg. Az esetet azóta is vizsgálják az illetékes hatóságok, a verseny szervezői addig is új biztonsági intézkedéseket (szám szerint 37-et) vezettek be, amelyeknek betartását most vizsgálják. A csapatok, ahogy ez a verseny történetében már megszokott - rögtön egymásnak is estek, azt firtatva, hogy a biztonsági intézkedések vajon kinek kedveznek. A vita úgy tűnik a kormánylapátok kialakítása és annak szabályszerűsége körül csúcsosodik ki.
    

         
Az Oracle Team USA a minap külön videón mutatta be, hogy az ő kormánylapátaik hogyan néznek ki - ezt Facebook oldalunkon be is mutattuk, amikor megjelent. 
              
ianmurray2.jpg
     
A legnehezebb helyzetben valószínüleg Iain Murray versenyigazgató lehet, akinek feladata, hogy a csapatok között egyensúlyozva irányítson. A Luna Rossa és az ETNZ azzal vádolja a szervezőket, hogy a bevezetett intézkedések az Oracle-nek kedveznek. Ha nem is annyira a konkrét lépésekről van szó, de abban talán igazuk lehet, hogy a címvédőnek majd csak szeptemberben kell felméretnie a hajóját, hogy megfelel-e a szabályoknak, a kihívóknak azonban, mivel ők versenyeznek a Louis Vuitton Cup-on, már most, ami szerintük jogosulatlan előny. És mi lesz akkor, ha a parti őrség, amelynek felügyeleti joga van a verseny felett, egyszerűen úgy dönt, hogy valamelyik hajó nem szabályos és visszavonja a hajólevelét?
Sok a kérdés, meglátjuk, hogy az elkövetkező napok történései mit hoznak, addig is, nézzék a Youtube csatornát, Facebook oldalunkat és természetesen a blogot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr955391307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.