Hírblokk - R

2013.06.05. 12:23

 ekord, ichard, ettenet nagy szárny.

    

AWMRT_KMC_2013_02.jpg     

 

- Kito de Pavant mostanában a Vendée Globe - csorbát köszörüli, valamint a június végéig érvényben lévő szponzori szerződésében foglaltaknak tesz eleget. Ennek keretein belül a hétvégén megdöntötte a Marseille - Kartágó szóló átkelési rekordot. 1 nap, 2 óra, 53 perc, 30 másodperces idejét (17 csomós átlagsebesség) a WSSRC-nek még jóvá kell hagynia, de az már most elmondható, hogy az eddigi szóló rekordot - amit 2009-ben pont ő állított be - 18 óra, 27 perccel múlta alul, és a legénységgel való átkelés (Giovanni Agnelli, Stealth, 15 évvel ezelőtt) szintjének is alatta maradt 2 óra, 9 perccel. Még május elején megnyerte a Grand Prix Guyader-t Douarnenez-ben, vagyis jó eredményekkel melegít a Giraglia Rolex Cup-ra (június 15-22.), amely egyúttal a Groupe Bel-lel való együttműködés záró akkordja is.

         Heli_Pavant_GMR_600.jpg

      

   

 - Múlt szerdán kezdődött az Alpari World Match Racing Tour koreai versenye, ahol az első napon Pierre Antoine Morvan (FRA) a nyitányban 4-1-el állt az élen, mögötte a nap egyetlen veretlenje, Ian Williams (GBR) következett 3-0-lal. Ezt a sorozatot aztán másnap is folytatta a brit, 8-0-lal zárta a második napot. Olyan magabiztosan vitorlázott, hogy bár David Gilmour ellenében már a rajt előtt összegyűjtött egy büntetést, a kreuz végére ellenfele elé került, és piros zászlós (vagyis azonnal végrehajtandó) büntetést rótt rá, majd elegendő időt hagyva magának a befutó előtt teljesítette a saját pörgését is. A gyengébben kezdő Taylor Canfield (ISV) és Mathieu Richard (FRA) feljebb zárkózott, hetedik/nyolcadik helyüket cserélték második/harmadikra. A selejtezők végére (péntek) Williams 10-1, Richard, Canfield, Keith Swinton (AUS), Phil Robertson (NZL) 7-4. A tabella alján (tizenegy/tizenkettő) a két koreai versenyző, Kim Taejeong (2-9) és Park Gunwoo (0-11). Szombaton a negyeddöntőkből Williams, Richard, Canfield és Adam Minoprio (NZL) lépett tovább úgy, hogy Williams és Minoprio is 3-0-ra győzött (Gilmour, illetve Phil Robertson (NZL) ellenében). Az elődöntőkben aztán megtört a kezdeti nagy lendület, Richard - Williams 3-1, Canfield - Minoprio 3-0, majd a döntőben Richard - Canfield 2-0, a bronzért Minoprio - Williams 1-0. A négyszeres világbajnok így sem szégyenkezhet: vannak napok, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd. Lehet ez egy motoros hulláma forduló közben, vagy egy rossz szélváltó. nekünk most balul sült el sokminden. Nem vitorláztunk épp rosszul, de a rajtoknál sokszor rosszul mértük fel a helyzetünket. Ellentétben nyolc ellenfelünkkel mi bejutottunk az elődöntőbe, ami tulajdonképpen jónak mondható, továbbra is versenyben vagyunk a világbajnoki címért.

 

AWMRT_KMC_2013_01.jpg     

 A döntőben volt egy kis pitty-putty, amikor Canfield-ék elnézték a rajtvonal hosszát:

   

    

Korea Match Cup végeredmény:

1.   Mathieu Richard (FRA) - GEFCO Match Racing Team 31 pont
2.   Taylor Canfield (ISV) - USone 28
3.   Adam Minoprio (NZL) - Team Alpari FX 24
4.   Ian Williams (GBR) - Team GAC Pindar 20
5.   Keith Swinton (AUS) - Black Swan Racing 17
6.   Johnie Berntsson (SWE)- Stena Sailing Team 15
7.   Phil Robertson (NZL) - WAKA Racing 12
8.   David Gilmour (AUS) - Team Gilmour 10
9.   Björn Hansen (SWE) - Mekonomen Sailing Team 5
10. Pierre-Antoine Morvan (FRA) - Vannes Agglo Sailing Team 3
11. Kim Taejeong (KOR) - Gyeonggi Match 0
12. Park Gunwoo (KOR) - Busan Match 0

   

AWMRT_KMC_2013_03.jpg   


 A világbajnokság állása (két forduló után):

1.   Mathieu Richard (FRA) - GEFCO Match Racing Team 50
2.   Adam Minoprio (NZL) - Team Alpari FX 46
3.   Ian Williams (GBR) - Team GAC Pindar 45
4.   Taylor Canfield (ISV) - USone 42
5.   Johnie Berntsson (SWE) - Stena Sailing Team 31
6.   Keith Swinton (AUS) - Black Swan Racing 19
7.   Björn Hansen (SWE) - Mekonomen Sailing Team 17
8.   Phil Robertson (NZL) - WAKA Racing 16
9.   Pierre-Antoine Morvan (FRA) - Vannes Agglo Sailing Team 11
10. Karol Jablonski (POL) - Jablonski Sailing Team 10
11. David Gilmour (AUS) - Team Gilmour 10

    

 

 - Elkészült az Oracle Team USA új szárnyvitorlája:

 

   

 

 (fotók: 1, 3, 4: SubZero Images; 2: Gilles Martin-Raget)

 (forrás: vsail.info; wmrt.com; Oracle Team USA Youtube)

  

És kövessetek minket a Facebook-on, vannak finomságaink, amiket csak ott jelenítünk meg!

   

  

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr835345120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.