Hobbivitorlázó. A Virbac Paprec hajókra alapított Absolute Dreamer cég vezetője, versenyzők számára hajtanak fel támogatókat. És ami itt most nekünk a legrelevánsabb: személyében az osztály elnökét tisztelhetjük, és mint ilyen, nyilván számít a szava.

 Két alapvető módosítási ötlete van:

 - a tőkesúlyra vonatkozó előírások megváltoztatása (elég csak a legutóbbi versenyen történt esetekre gondolni, mint ez, vagy épp ez): 

 a) az építés módjának szabályozásával a tartósság és biztonság érdekében, nem megkötve anyagokat VAGY

 b) "kovácsolt" kíl, tehát a mostani karbon anyagúaknak fém borítást kellene kapnia.

- szigorúbb, a one-design irányába mutató osztályelőírás, ami persze nem zárná ki a régi hajókat, azok némi átalakítás után beférnének a keretek közé. Egyfajta "doboz szabály" létrehozása, aminek következtében nem lenne szükség egyedi hajótervezésre, amivel sok költség megspórolható.

 A másodikra Talbourdet szerint a gazdasági helyzet miatt alapvető szükség van, adott esetben egy osztályszponzor bevonásával lehetne megalkotni az új hajót, melynek építéséhez egy közreműködő céget választanának. Ez a lépés elvben azt segítené, hogy az indulókra és támogatóikra nehezedő terhek csökkenésének köszönhetően a lehető legtöbb induló álljon ott a következő Vendée Globe rajtjánál. Mert bár a MACIF például továbbra is komolett kampányt finanszíroz, több korábbi együttműködés kútba esni látszik a gazdasági környezet és a megvágott reklámköltések miatt.

 Loick Peyron, valaki, Jean-Pierre Dick, valaki, Luc Talbourdet a 2010-11-es (Virbac Paprec által nyert) Barcelona World Race befutója után:

         

absolute-dreamer_bwr.jpg

           

 Célok:

 - biztosítani, hogy a lehető legtöbb indulni szándékozó teljesíthesse álmát a csökkenő rezsi miatt,

 - az egyes kampányok közötti egyenlőtlenségek csökkentésével többesélyessé tenni a játékot, hogy sokan lehessenek, akik nem pusztán részt vesznek, de nyerhetnek is.

 

 Fentiekről - és egyéb kérdésekről - az április 19-ei osztálygyűlésen szavaznak, igen esetén a változások a 2014-15-ös Barcelona World Race előtt lépnek életbe. Így a 2016-17-es Vendée Globe-ig bőven lesz idő a hajók felkészítésére.

 Az elnök úr szerint jelenleg 50-50-re állnak, elmondása szerint azonban már megvan az a francia (élelmiszeripari) cég, amelyik szívesen lenne osztályszponzor, ha a taglalt változtatásokat bevezetik.

  

 (forrás: SailRaceWin)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr575175790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.