Szomorú történet

2013.03.24. 12:06

A hír így szól: "A Laser tervezője bíróság elé viszi a gyártót, az osztályszövetséget és a Nemzetközi Vitorlás Szövetséget." Ezzel újabb szakaszba jutott az évek óta tartó huzavona.

A Laser a világ egyik legszélesebb körben elterjedt egyszemélyes versenyhajója, olimpiai hajóosztály. Korábban már megírtuk róla, hogy 1969-ben tervezte Bruce Kirby, 1970 óta gyártják, eddig több mint 210 000 példányt értékesítettek, ergo ez maga a kishajós sikertörténet.

Vizen így is van. Papíron azonban évek óta megy a vita: Kirby és az egyik hajógyár, a Laser Performance között, akik Európára és Észak-Amerikára gyártják a Lasert. A vita tárgya: a tervezői jogdíj fizetése, pontosabban annak hiánya.

Most március 4-én Kirby cége beperelte az Egyesült Államokban a Laser Performance vezetőjét és partnereit a terve jogtalan hamisításáért. A keresetben megnevezi a Nemzetközi Laser Osztályszövetséget (ILCA) és a Nemzetközi Vitorlás Szövetséget (ISAF) is, azzal vádolva őket, hogy azután is kiadtak ISAF-igazolásokat (hajó-versenyengedélyeket, "plaque"), hogy ő írásban kérte annak leállítását.

Az együttműködés jó két évtizedig rendesen működött. Azóta azonban a viszony megromlott, Kirby úgy véli, a Laser Performance jelentős jogdíj-összeggel tartozik neki, a Laser Performance ezt tagadja, az ILCA és az ISAF (illetve annak elődje az IYRU) úgy vélik, a versenyzők hajó-utánpótlásának biztosítása érdekében ők kiadják az igazolásokat, annak ellenére, hogy Kirby kérte annak leállítását, hiszen abban reménykednek, a két fél képes lesz megegyezni. Ráadásul azon is megy a vita, vajon Kirby tervének védettsége érvényes-e még, azaz kell-e jogdíjat fizetni. Van, aki az általános jogdíj-szabályozásokra hivatkozik, más a két fél között kötött megállapodásra.

Egy biztos: vitorlázni jó, vitatkozni és pereskedni nem. Kár lenne, ha jogi úton érne véget egy vitorlás sikertörténet.

  

Források, linkek: Sail-WorldISAFILCABruce Kirby


Megpróbáljuk követni az eseményeket, rajtunk keresztül ti is megtehetitek: Twitter, Facebook.

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr535165405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.