Métereken, ha nem centiken múlott a svéd celeb-menedzser Niklas Zennströmnek, hogy ő és csapata, a RÁN nyerte meg a március 5-9. között Miamiban rendezett TP 52-es világbajnokságot, amelynek 10 futama alatt változatos szelekben mérkőzhetett meg a nyolc hajó*. Az utolsó futam végéig nem volt biztos győzelmük, mivel a Vasco Vascotto (taktikus) vezette tavalyi bajnok Azzurra csapata folyamatosan a nyakukban lógott.

  

TP52_worlds_2013_03_Olleros.jpg  

A második versenynapon álltak az élre, miután behúztak két győzelmet, és onnantól nem eresztették el a vezető pozíciót. Még az időjárás is a kezükre játszott, csütörtökön ugyanis az eleve nem túl erős szél menet közben teljesen legyengült, így törölni kellett a futamot. És nem ők haladtak elöl... aznap pedig nem volt több kísérlet.

 

TP52_worlds_2013_01_Abery.jpg  

 Az utolsó versenynapnak ugyan négy pont előnnyel indultak neki, amit az első futam után hatra növeltek az Azzurrával szemben, de a második menetben Zennströmék izgalmassát tették a viadalt azzal, hogy csúnyán benéztek egy szélfordulót az utolsó előtti szakaszon - így csak hetedikként értek célba, míg Vascottoék nem hibáztak és kényelmesen nyertek, amivel pontegyenlőség alakult ki közöttük az utolsó futamra. A kiélezett helyzetben Vascotto arra játszott, hogy hibára kényszerítse Zennströmöt, a nézőhajóig szorítva ellenfelét a rajtvonal bal oldalán.

  

TP52_worlds_2013_02_Abery.jpg        
 A RÁN csapatára nagy nyomás nehezedett az egész futam során, de úgy tűnik, ezt jól bírták, és a végén nem ők, hanem üldözőik, az Azzurra csapata hibázott. Hogy pontosan mi történt, arról megoszlanak a vélemények, a RÁN szemszögéből úgy tűnt, hogy az Azzurra, amelyet Guillermo Parada kormányzott hibára akarta kényszeríteni őket egy kilobogtatással, de a manőver nem sikerült jól, így viszont a RÁN levegőhöz jutott és ki tudtak kerülni az argentín-olasz csapat szorításából. Parada később azzal magyarázta a helyzetet, hogy több
apróbb manőverezési hibát is vétettek, amik együttesen vezettek a RÁN kiszabadulásához, így egy ponttal előttük végeztek, amivel megnyerték a regattát.

 

TP52_worlds_2013_04_Abery.jpg 

TP52_worlds_2013_05_Abery.jpg

    

 Niklas Zennström: fantasztikus! Életem egyik legstresszesebb napján vagyok túl. Bár hat pont előnnyel kezdtünk, tudtuk, hogy bármi megtörténhet. Második hellyel nyitottunk, amivel növeltük az előnyünket, aztán jött a hidegzuhany egy hetedikkel. Az utolsó menetben ki-ki alapon vitorláztunk, a rajt előtt az Azzurra kihasználta a párosverseny-rutinját, kicsit megforgattak, de szerencsére a közelükben tudtunk maradni, és volt lehetőségünk támadni.

    

* ez sok vagy kevés? Nos, az biztos, hogy voltak már többen is.

  Végeredmény:

1. Rán Racing (Zennström, SWE) 32 pont (7,1,1,1,4,2,1,2,7,6)
2. Azzurra (Roemmers, ITA) 33 (1,2,3,5,2,5,3,4,1,7)
3. Quantum Racing (DeVos, USA) 34 (3,4,2,3,3,4,6,3,5,1)
4. Vesper (Swartz, USA) 39 (5,5,7,2,6,1,4,1,4,4)
5. Gladiator (Langley, GBR) 43 (2,6,5,4,1,3,8,6,3,5)
6. Interlodge (Fragomen, USA) 49 (4,7,4,7,5,8,2,8,2,2)
7. Rio (Moshayedi, USA) 61 (8,3,8,6,8,7,7,5,6,3)
8. Gaastra-Pro (Blees, NED) 69 (6,8,6,8,7,6,5,7,8,8)

  

A Osztály és sorozatának oldala itt van.

  

 (fotók: 1: Xaume Olleros; 2-5: Ingrid Abery)

 (forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr645129223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.