Hírblokk - amikor fúj

2013.01.11. 16:13

 - Az Etchells hajóosztály ausztrál bajnokságán mindjárt a nyitó napon beköszönt a Fremantle Doctor, 18-22 csomóval. Egy induló alapból a kikötőben maradást választotta, páran kisebb technikai gondokkal küszködtek az első futam folyamán, de a csúcs a második futamban következett be, hátszélben.  

 

Etchells_2013_FD_01.jpg 

 

 A St John’s Dance épp csak kicsit csúszott meg az egyik hullámon, de az elég volt ahhoz, hogy Raymond Smith kormányos kihagyjon. A hajó felélesedett, a spinakkerbaum elreccsent, a bőszeles vitorla az oldalára döntötte a járművet, ami így szépen lassan megtelt vízzel. Nemsokára már csak az árboc felső harmada lógott ki a tenger alól. Sérülés szerencsére nem történt, de egy nap kihagyás és a bajnoki reményekről lemondás várt a csapatra.

 

Etchells_2013_FD_02.jpg 

Etchells_2013_FD_03.jpg

  

Érdekesség, hogy Torvar Mirsky ebben a mezőnyben hét futam után „csak” negyedik tud lenni. Teljes eredménylista itt.

 Komplett galériák: első nap, második nap, harmadik nap, negyedik  nap.

     

 - Brisbane előtt, a Moreton-öbölben a 12 lábas szkiffek Interdominion versenye (ausztrál és új-zélandi egymás elleni bajnokság) zajlik, szerdán nem volt kérdés, hogy mindenki a 4-es, azaz a legkisebb árbocot választja. Már reggel 25 csomós szél fújt, a napi második futamra pedig tovább frissült. A végén senki egy pillanataig sem bánta, hogy csütörtökön pihenőnap várt a mezőnyre.

 

12ft_interdominion_2013_01.JPG 

12ft_interdominion_2013_02.JPG 

12ft_interdominion_2013_03.JPG 

12ft_interdominion_2013_04.JPG 

 Ez a típus egyébként már korábban is hálás téma volt.

     

 - A Moly-ok (Moth) ausztrál bajnokságán (melyet a Macquarie-tavon, a kontinens nyugati partjának legnagyobb sós vízű felületén rendeznek) a hatvankilenc induló közül Jody Shiels mutatott be egy hirtelen fékezést.

 

Jody Shiels alias Randy Cunningham going down1.jpg  

 

 (fotók: 1-3: Ron Jensen; 4-7: Mike Kenyon; 8: Beau Outteridge)

 (forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr925012228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.