Üzleti karrierjét a Skype, nemzetközi nagyhajós szereplését a 72 lábas IRC hajója alapozta meg. 2011-ben elkészült TP52-esével csatlakozott az Audi MedCup-hoz, aztán amikor meghalni látszott a sorozat, komoly lépéseket tett a megmentéséért. Összeállt két másik tulajdonossal (Alberto Roemmers - Azzurra, Doug De Vos - Quantum Racing), és megalapították az 52 Super Series-t. A befektetés összege titkos, de a szóbeszéd szerint fejenként 100 000 euróval járultak hozzá a kezdeti költségekhez. A riporter az Audi Sardinia Cup első napján tette fel kérdéseit.

 

Zennstrom_01.jpg

 

 VS: Egyike vagy az 52 Super Series három alapítójának. Miért áldoztál erre pénzt?

 NZ: A MedCup évekig meghatározó esemény volt, kiváló versenyformája elég szépen kinőtte magát. 2011-ben vettünk először részt rajta, és fantasztikusnak találtuk azt, ahogy az egészet menedzselik. Sajnos - főleg a gazdasági körülmények miatt - a rezsiköltség és a vendéglátás színvonalának finanszírozása lehetetlenné vált. Ezért aztán az Audi kihátrált. Mi, a verseny iránt elkötelezett tulajdonosok, úgy döntöttünk, hogy megragadjuk a lehetőséget, és létrehozzuk a saját rendezvényünket, ahol péládul magunk kormányzunk. Aszerint alakítjuk az egészet, hogy hol van kedvünk versenyezni.

 VS: És hol? Mit fogtok másképp csinálni, mint ahogy a MedCup-on volt?

 NZ: Ahogy mondtam, volt rengeteg jó dolog, főleg a versenyzés oldalán, ezeket meg akarjuk tartani: állandó lebonyolítási rend ugyanazokkal a rendezőkkel, vízi bíráskodás vagy épp a pontozási rendszer, amiben nincs kiejtő. Ami biztosan más lesz, az a helyszínválasztás: a MedCup a nagy városokat preferálta, mert pénzt kapott tőlük. Mi inkább oda megyünk, ahol jó körülményeket remélünk a versenyzéshez - Porto Cervo pont ilyen. Remek hely, van egy szuper klubja, ami vendégül lát bennünket, ráadásul be tudunk csatlakozni olyan neves eseményekbe, mint a Sardinia Cup.

 Sokkal vonzóbb a jachtklubban üldögélni és vegyülni a regatta többi résztvevőjével, ahogy Barcelona-ban sem a sétányon korzóztunk a rengeteg turista között. Így a vitorlázás szempontjából megfelelőbb helyekre látogathatunk, és szerintem a kluboknak is jobb így. Hosszú távú terveink vannak, amik vonzóak lehetnek más tulajdonosoknak is. Itt is van most két IRC 52-es, a paprec és a PowerPlay, akikkel versenyzünk. Osztályunk menedzsere, Rob Weiland (vele korábbi interjúnkat lásd itt - iSail) kiváló munkát végzett, hogy kiegyenlítsük az esélyeket: a TP és IRC 52-esek nagyon egyformák lettek, és hamarosan azt is meglátjuk, menniyre közeli a vízi teljesítményük.

 VS: Mi a hosszú távú cél? A gazdag tulajok vagy az üzleti alapú csapatok felé kellene elmozdulni?

 NZ: Ma mindkettő jelen van. Ott van például a mi hajónk, mindenféle kereskedelmi cél nélkül. A másik véglet a Quantum Racing, profi legénységgel, szponzorral. Ott az Azzurra, ami kombinált megoldást alkalmaz, az All4ONE tisztán a támogatókra támaszkodik. Szóval vegyes a kép, és ezt kell tovább vinnünk. Remélem, mindenféle brigádok csatlakoznak majd hozzánk.

 VS: Milyen időkeretet állítottatok össze a befektetéshez?

 NZ: Kell pár év, mire elérjük a céljainkat. Eleinte két évre terveztünk, de hamar rájöttünk, hogy ennél türelmesebnek kell lennünk. A mezőny létszáma lecsökkent, most úgy tűnik, sikerült megállítani a további erodálódást, és elkezdtünk bízni benne, hogy jövőre többen leszünk. Szerencsére a kisebb létszám nem jelent gyengébb színvonalat - épp ellenkezőleg! Amikor kiderült, hogy sem a Container sem a Synergy nem folytatja a programját, aggódni kezdtem hogy túl kevés hajó lesz. Aztán Barcelona megmutatta, hogy így is éles tud lenni a verseny, mert egyformák a hajók. Szorosabbak a csaták.

 VS: Hat hajó van itt Porto Cervo-ban, ami nem épp lenyűgöző létszám. Te meg vagy elégedve vele?

 NZ: Szerintem elég jó, örülünk neki. A múltkor öten voltunk, ehhez képest már javulás. Nyolc hajónál már a taktika is más lenne. Most még közelebb vagyunk a párosverseny stílusához, ott már egyértelműen mezőnytaktikát kellene alkalmazni.

 VS: Más mezőnyök és sorozatok is szemesülnek a csökkenő létszám problémájával. Ők a költségek csökkentésében látják a megoldást. A Volvo Ocean Race már one-design hajókban is gondolkodik ennek érdekében. Mindenki tudja, ki vagy és milyen sikereket értél el az üzleti életben. Neked fontos a költség kérdése?

 NZ: Természetesen! Senki sem akarja költeni a pénzét, ha nincs rá szükség! És persze azért is fontos kérdés ez, mert így több mindenki számára tehetjük vonzóvá magunkat - az üzleti alapú csapatoknak elég szigorú a költségvetése. Minél lejjebb visszük a fix költeni valót, annál valószínűbb, hogy megjelennek ők is. A TP52-es hajó egy jó áru, napjaink egytestű nagydíj-rendszerű vitorlázásának csúcsa. Ennél jobb nincs. A mini Maxi-k már más világ, nagyobb hajók, több ember, és bár ott is a tulajdonosok kormányoznak, a TP52-esek magasabb színvonalat képviselnek.

 Ami még nagyon érdekes, hogy a TP52-es kiforott osztály, nem leszel jobb attól, ha minden évben új hajót csináltatsz. Ezt láttuk tavaly a Bribón esetében: 2009-es építése ellenére abszolút versenyképes volt. Vagy az Azzurra és az All4ONE, teljesen új darabok, és sehol sem voltak. Ma nincs értelme új hajót venni vagy építeni, így a használt darabok ára sem csökkent drasztikusan. Vehetsz egy 2008-as vagy 2009-es gépet, és beszállhatsz a versenyzésbe anélkül, hogy rengeteg pénzt kellene az átalakításokra költened.

 

Zennstrom_02.jpg

 

 VS: Ti végeztetek bármilyen módosítást a RÁN-on a tél folyamán?

 NZ: Igen, de kifejezetten aprókat - egy kötél itt-ott. A változtatások szükségességnek kiiktatásával is lent tarthatjuk a költségeket. Ezt a célt szolgálja a vitorlák számának maximalizálása és a legénység létszámának tizenkettes limitje. Az IRC-vel összehasonlítva: ott mindig mindenki fejleszt, a következő tuti hajót tervezgeti. Vegyük például a 45 lábas hosszt: évről-évre új gépek jönnek, a régiek meg új árbocot készíttetnek, változtatnak a rigg kialakításán - ez mind pénz! Egy IRC52-es 15-16 emberrel a fedélzetén versenyez, ennyit kell megfizetni, etetni, utaztatni.

 Jó munkát végzünk a költséghatékonyság kérdésében. Az összes verseny a mediterrán régióban lesz, a hajók vízen szállíthatóak. 2007 és 2009 között egy TP52-es kampány sokba fájt, mivel pár csapat állandóan új hajót épített, és nem volt megkötés a vitorlákat illetőleg - ez mára megváltozott. Lehet, hogy egy nagyobb racer-cruiser is drágább.

 VS: Nem tudtuk nem észrevenni, hogy a parti személyzet mindenhol megnőtt - a nehéz idők ellenére is. 2007-ben egy kisbusszal le lehetett nyomni a szezont, ahogy a Patches csinálta. Most csapatonként két konténeret, egy vitorlajavítót, egy edzőt és legalább egy motorost látunk. Itt nem lehet faragni a költségeken?

 NZ: Egy konténer önmagában nem drága, de arról valóban lehet eszmecserét folytatni, hogy kisebb kiszolgáló személyzet is elég. Lehet edzőjük és motorosuk, de nem ettől lesz versenyképes a csapat. Minden területet megvizsgálunk, de az emberanyag és a vitorlák viszik el a legtöbb pénzt.

 VS: Azt mondtad, a TP52-es "felnőtt". Tehát nincs szükség em változtatásra, sem fejlesztésre?

 NZ: Nincs ilyen kényszer. Az alapvető szabályokat nem is áll szándékunkban módosítani, legfeljebb apróságokat korrigálni. A fő irányt az IRC-s hajók szintre hozása jelenti, mondhatjuk, hogy egyfajta kísérlet zajlik. Idén szabadkártyát kapnak az IRC52-esek. Ezek a régi szabályok szerint épültek, de a korrekciós számukat ennek megfelelően alakítottuk át. Engedjük nekik, hogy eggyel többen legyenek a fedélzeten és még pár kisebb dolgot. Befogadóak szeretnénk lenni. 20 fölött van azoknak a hajóknak a száma, akik, ha nem kell átalakításokat végezniük, jönnének versenyezni. Eznnek a megoldása tölti ki most Rob Weiland mindennapjait.

 VS: Idén két országban versenyeztek (Spanyolország, Olaszország), és ha a PalmaVela-t ide vesszük, ez a hatból öt eseményre három város (Valencia, Palma, Barcelona). Mi lesz 2013-ban és utána?

 NZ: Ahogy már mondtam, elsősorban jó vitorlázó helyeket kerestünk, színvonalas klubokkal. Szerettünk volna menni Franciaországba is, de nem volt időnk a menetrendbe illeszkedő helyszínt találni, tettrekész klubot pedig mégannnyira sem - de nem adtuk fel. Tavaly voltunk Cascais-ban, az frenetikus volt. De ott már belép a költség kérdése, mert teherautóra kellene rakni a hajókat - ezért is hagytuk ki most. Készülőben van a jövő évi versenynaptár, és jó volna, ha az Atlanti-óceán túloldalára eljuthatnánk. Van egy lehetőség, most azt vizsgáljuk.

 VS: Átvinnétek a hajókat?

 NZ: Igen. A Quantum ott volt a Key West Race Week-en tavaly, és pont ezen a héten beszélgettünk erről. Ki kell deríteni, mennyi érdeklődés lenne eziránt. A PowerPlay átjött az Egyesült Államokból, hogy a nyáron itt versenyezzen, ha mi átmegyünk oda, talán ők is többen jönnek majd ide.

 VS: Ejtsünk pár szót a te hajódról. Hogyan értékeled az első versenyen nyújtott teljesítményeteket?

 NZ: Elégedettk voltunk, végig csatában álltunk az Azzurra-val és a Quantm-mal és ők elég jó csapatok. Volt egy nagyon rossz futamunk, utolsónak végeztünk, akkor két ponttal lemaradtunk - ha az nincs, szebb lehetett volna az eredmény. Tavaly kezdtünk az osztályban, így az elsődleges célunk a tanulás. Jó szezont zártunk, idén sem kezdtünk rosszul, de egyenletesebben kell teljesítenünk.

 VS: Ven reális esélyetek a sorozat megnyerésére?

 NZ: Valamennyi van. Az Azzurra és a Quantum nyilván még esélyesebbek, és úgy érzik, kettejük között fog eldőlni a cím kérdése. Ráadásul az olaszok nagyon akarnak nyerni, hiszen régóta küzdenek az elsőségért. Mi hátulról támadunk, de nem leszünk könnyű ellenfelek. Amikor csak lehet, bele szeretnénk szólni az első hely sorsába - de inkább a hibákat próbáljuk meg elkerülni.

 VS: Végül, de nem utolsó sorban: mi a 72 lábas mini Maxi-d programja erre a szezonra?

 NZ: Érdekes év áll előttünk, mert van két új hajó a mezőnyben, a Bellamente és a Stig, mindkettő 72 lábas és Judel-Vrolijk tervezés, a mi hajónk továbbfejlesztett változatai. Először a Copa del Rey-en találkozunk velük, és a Mini Maxi Világbajnokságon is megküzdünk egymással, épp itt, Porto Cervo-ban. A Shockwave is visszatér közénk a téli átalakítások végeztével, vagyis lesz négy darab, közel azonos pontszámú 72 lábas hajó. Fantasztikus lesz, a mi fő célunk persze a világbajnoki cím. Nagyon, nagyon kemény harc várható, hiszen az ellenfeleink komolyan dolgoztak a hajóikkal. A mi előnyünk a TP52-es versenyzés, ami remek edzéslehetőség. És a csapat minden tagja jön át a 72-esre.

 

(fotók: Pedro Martinez)

(forrás: vsail.info)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr654604094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.