A Volvo Ocean Race hűlt helye

2012.04.21. 19:06

 Úgy hozta az élet, hogy a hétvégét Alicantéban töltöm, és ha már itt vagyok, gondoltam megnézem mi újság a kikötőben... :)

 

Na jó, azért ennél őszintébben is kezdhetném: amikor kiderült, hogy Alicantéba jövök április vége felé, egyáltalán nem az járt a fejemben, hogy ami miatt idejövök, az hogyan alakul majd, hanem, hogy abban a városban leszek, ahol a VOR főhadiszállása van, ahonnan a verseny elindult, egyszóval bizonyos értelemben vitorlás világom jelenlegi közepe.
 
Amikor felvettem a kapcsolatot a verseny szervezőivel, hogy ha már itt leszek, akkor esetleg körbe lehetne-e járni a központot, beszélgetni munkatársakkal, interjút készíteni egy-két érdekesebb emberrel, akkor szembesültem vele, ami egyébként egy ilyen vándorcirkusz esetében nyilvánvaló: a „versenyfalut“ lebontották, éppen ott van, ahol a verseny zajlik – most tehát Brazíliában, Itajaí-ban, nincs itt semmi látnivaló. Gyermeki lelkesedésem szarvait egy pillanat alatt letörte a rögvalóság, de ettől függetlenül a város bejárása végén, miután megmostam a lábamat a Földközi-tenger hullámaiban, kínai papucsban, rövid gatyában és egy szál fehér pólóban átsétáltam a kikötő végébe, ahol a következő látvány fogadott:
 
 
A képen Paul Cayard előző szériában vitt hajója, a Black Pearl látható, némi kozmetikai beavatkozás után. A szoborként kiállított hajó mögött azonban a nagy semmi, egy akkora kikötő, ahol simán le lehetne zavarni egy kishajós bajnokságot, amihez ma ráadásul még az üzemanyag is megvolt: a telefonom szélmérő alkalmazása szerint jól kifújt 6-os szél volt. Mi lehetett a nyílt vízen?
 
 
A hajót jól körbejártam, lefotóztam innen-onnan, mindenhonnan. Sajnos ember még csak véletlenül sem volt a környéken, hogy a méretek arányait érzékeltetni tudjam bár aki ismeri a hajót, az el tudja így is képzelni.
 
 
Szegény Fekete Gyöngyből egy jó rusnya hajót pingáltak, kb. úgy néz ki, mint az a szörfdeszka, amit azért festettek le minél látványosabbra, hogy a bolt bejáratához kitéve, minél menőbbnek tűnjön azoknak, akik nem értenek hozzá.
 
 
A kikötőben sétálva feltűnt, hogy a végtelennek tűnő messzeségében egy daru dolgozott, gondoltam megnézem, min ügyködik. Érdemes volt odáig elsétálni, a daru alatt ugyanis a 2008-2009es verseny egy másik egységét, az ír Green Dragont találtam darabokra szedve, éppen szállították valahova.
 
 
A kies kikötőben ezen kívül tényleg nem volt más, csak a VOR főhadiszállása, ami egy hosszú kétemeletes épület, ahol szombat lévén, láthatóan nem volt senki.
 
 
Az épület emeletén lévő bárban pedig egy zártkörű fogadás volt, csupa elegáns és nagyon szép emberrel, ahol mosolyogva fogadtak ugyan, de érdeklődő kérdéseim megválaszolása után kedvesen kitessékeltek. Nem tudom, talán a lábamra száradt tengeri homok miatt, ki tudja...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr94465302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.