Hát, elkezdődött. Illetve folytatódott. Az America's Cup World Series 2011-12-es évadáról beszélünk. Az ember azt hihette, már sosem látja újra versenyezni az AC45-ösöket, de a múlt heti edzésekkel, majd a szerdai rajtlövéssel eljött ez is. És mindjárt megosztotta a közönséget, de erről majd később.

ACWS_Naples_day1_01.jpg

 Szerda: az előrejelzés szerint 15-20 csomós szél, 25-ös pöffök (plusz néha még viharosabb lökések), 180-210 fokról, időnként záporok. A terv három futamot tartalmazott, ezek közül az utolsó talonba kerül, és ha vasárnap nincs verseny, ennek eredményét veszik elő.

 Dean Barker (NZL), szkipper, Emirates Team New Zealand: mókás nap lesz. Úgy fest, végig erős szelek fújnak majd. Minden csapat kemény ellenfél, de az Orace Racing Spithill elég magasra tette a lécet San Diego-ban, őket igazán nehéz lesz megverni.

 Fred Le Peutrec (FRA), szkipper, China Team: első napunkon jobban örülnénk ha gyengébb szél fújna. Célunk mára - főleg a nagy hullámok okán -, hogy minden rendben menjen. Manőverek, leejtés, a szárny és az orrvitorla állítása, genekkerhúzás. Természetesen versenyezni fogunk, de nem figyelünk az eredményre.

ACWS_Naples_day1_02.jpg

 Első futam: az OR Spithill lényegében kirobbant a mezőnyből, előnyüket folyamatosan növelték a célig. Ebben valószínűleg az is közre játszott, hogy a többiek megszenvedték a körülményeket. Az Artemis például eladta a második helyét, majd az utolsó bójánál még fel is borult. A China Team neve mellé szntén DNF került, az ETNZ feltornázta magát harmadiknak, második lett az Energy Team.

1. ORACLE Racing - Spithill
2. Energy Team
3. Emirates Team New Zealand
4. Team Korea
5. ORACLE Racing - Bundock
6. Luna Rossa - Piranha
7. Luna Rossa - Swordfish
8. Artemis Racing - DNF
8. China Team - DNF

ACWS_Naples_day1_03.jpg

 Második futam: eleve csak hat hajó helyezkedett rajtnál. Megint Spithill-ék vezettek, de az alsó pályajelnél becsúszott eléjük az ETNZ. A második helyet magabiztosan tartották, a 25 csomóg frissülő szélben, abszolút biztonsági üzemmódban vitorláztak. Az AC45-ös kormányosként ekkor debütáló (legalábbis versenyben) Nathan Outteridge (AUS) megpróbálta kihasználni ezt, kockáztatott, és így az utolsó bójánál a Team Korea megelőzte az amerikai csapatot.

1. Emirates Team New Zealand
2. Team Korea
3. ORACLE Racing - Spithill
4. Energy Team
5. Luna Rossa - Swordfish
6. Luna Rossa - Piranha
7. ORACLE Racing Bundock - DNS
7. Artemis Racing - DNS
7. China Team - DNS

ACWS_Naples_day1_04.jpg

 Videóösszefoglaló:

Csütörtök: a meteorológusok melegedést, tenger felől fújó 9-14 csomós szelet, délutánra felhősödést, és ehhez kapcsolódóan némi frissülést prognosztizáltak. Az éjszakát sok csapat parti személyzete végigdolgozta, és reggel még rezgett a léc, hogy az OR Bundock hajója menetkész lesz-e. Mindenesetre a China Team és az Artemis azt jelentette, hogy ők rendben vannak. Az utolsó pillanatban (délután fél egykor) aztán Bundock-ék is daruzhattak.

ACWS_Naples_day2_02.jpg

 Volt mezőny- és párosverseny, utóbbi beosztása:

Q1 Artemis Racing / China Team                        
(a vesztes a kilencedik - a győztes meg az M3-ba)

QF1 ORACLE Racing - Spithill / ORACLE Racing - Bundock                        
(a vesztes a hetedik - a győztes megy az SF2-be)

QF2 Team Korea / Luna Rossa - Piranha
(a vesztes a hatodik - a győztes megy az SF2-be)

 Terry Hutchinson (USA), szkipper, Artemis Racing: fáradtak vagyunk, ugyanakkor boldogok, hogy a szárny visszakerült a hajóba. Emelem kalapom a szerelők előtt, öten dolgoztak este hattól megállás nélkül. Nem is igazán vannak szavak az erőfeszítéseikre. Az látszik, hogy újra át kell néznünk a terveket. Ma inkább az elmúlt két hónapban végzett edzésmunkára támaszkodunk, kimegyünk a vízre, és próbálunk jó futamokat teljesíteni.

 A párosversenyekben győzött az Artemis (irány a QF3) , az OR Bundock (SF2) és a Luna Rossa Piranha (SF2). csapat, a vesztesek eredménye a fentiek alapján ismert.

ACWS_Naples_day2_03.jpg

 Harmadik futam: az ETNZ a rajttól a célig uralta a mezőnyt, tökéletes indításuk után 2 perc 27 másodperc előnyük volt a másodikhoz képest a befutóban. Talán ennél is komolyabb teljesítményt mutatott be a Luna Rossa Piranha: a China Team-mel karöltve korai rajtosok voltak, büntetés. Chris Draper (GBR) azonban összekapta a csapatot, és minden lehetőséget kihasználva feljöttek másodiknak. Kárpótolva magát az előző napi kudarcért, az Artemis lett a harmadik. Az OR Spithill-t pedig a sors kegye mentette meg a pályakulcstól, ugyanis csak azért tudtak hetediknek befutni, mert az előttük haladó China Team és Energy Team páros büntetésre lett kárhoztatva a cél előtt (ütközés az utolsó bójánál).

1. Emirates Team New Zealand
2. Luna Rossa Piranha
3. Artemis Racing
4. ORACLE Racing Bundock
5. Team Korea
6. Luna Rossa Swordfish
7. ORACLE Racing Spithill
8. Energy Team
9. China Team

ACWS_Naples_day2_04.jpg

 Negyedik futam: kilenc indulóból hat korai rajtos volt, mind meg is kapták a büntetést (kötelező megállás). Az ETNZ a szabályos háromba tartozott, ismét egy magabiztos győzelmet zsebeltek be. Mögöttük a két Luna Rossa hajó Swordfish és Piranha sorrendben, úgy, hogy a Piranha benne volt a korai rajtos brancsban.

1. Emirates Team New Zealand
2. Luna Rossa - Swordfish
3. Luna Rossa - Piranha
4. ORACLE Racing - Spithill
5. Energy Team
6. Team Korea
7. Artemis Racing
8. ORACLE Racing - Bundock
9. China Team

ACWS_Naples_day2_05.jpg

Előzetes eredmények négy futam alapján:

1. Emirates Team New Zealand (szkipper: Dean Barker); 38 pont            
2. ORACLE Racing - Spithill (szkipper: James Spithill); 29       
3. Luna Rossa - Piranha (kormányos: Chris Draper); 27
4. Team Korea (szkipper: Nathan Outteridge); 27        
5. Energy Team (szkipper: Yann Guichard); 25
6. Luna Rossa - Swordfish (kormányos: Paul Campbell-James); 24
7. ORACLE Racing - Bundock (szkipper: Darren Bundock); 16
8. Artemis Racing (szkipper: Terry Hutchinson); 12
9. China Team (szkipper: Fred Le Peutrec); 4 points

ACWS_Naples_day2_01.jpg

Videóösszefoglaló:

Az a bizonyos "megosztotta a közönséget" talán fanyalgásnak tűnhet, de több médium is kárhozttata a riportereket, akik rendszeresen lemaradtak az akciókról ("lassúak ezekhez a hajókhoz"), sőt sokszor azt sem tudták melyik katamaránon ki versenyez. És hát a cinikus hangnem sem maradhatott el, amikor a kritikusok felemlegették az AC45-ösök promóciós anyagát, miszerint "3-tól 33 csomóig".

Hogy ezekkel mennyire kell foglalkozni, azt az olvasókra bízzuk, és egy vigyorral búcsúzunk.

ACWS_Naples_day2_06.jpg

(fotók: Gilles Martin-Raget)

(forrás: americascup.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr594406613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.