Most már hideg van - ez hivatalos. Olyannyira, hogy nem vesszük panaszkodásnak, ha azt mondod, fázol.

VOR_Puma_Leg5_001.jpg

 Ötödik szakasz, kilencedik nap (2012. március 27.)

 POZÍCIÓ: a Semmi közepén, lenn délen

 HAJÓ SEBESSÉGE. 17 csomó

 SZÉLSEBESSÉG: 33 csomó

 IRÁNY: 119 fok

 TÁVOLSÁG A HORN-FOKIG: 1300 tmf

VOR_Puma_Leg5_002.jpg

 Emlékeztek még, amikor meséltem, hogy az előző szakaszon az egyenlítői hőségtől a propántartályoknál találtam magamnak enyhülést? Akkor hűtöttek és cseppfolyósítottak - miután felforraltuk a vizet. Most deresednek. Vízforralás után - ami kétszer annyi ideig tart, mint eddig - vékony zúzmara teríti be őket, én pedig nem akarok hozzájuk érni.

 Napközben a fekete fedélzet segít valamennyit, de a kabinban esélyed sincs, hogy extra meleghez juss. Különösen éjszaka. Jégcsapok alakulnak ki a kabinajtón, lent dolgozni pedig olyan, mintha otthon kitelepítenéd az irodád a tornácra - persze télen. Az ujjaim még a gépeléshez is túl merevek, a billentyűzet pedig nehezen tudja megkülönböztetni a leütéseket a fagyott levegőtől.

 És bár lehet, hogy annyira tulajdonképpen nincs is hideg, de minden nyirkos, ami határozottan nem tesz jót a hőérzetnek. Pára csapódik ki a plafonon, a falakon, az ágyakon, a nedves hideg pedig a csontokig hatol - mindegy hány réteg ruha van rajtad. De legalább a háromrétegű hálózsákjainkra számíthatunk, amikor alvásra kerül a sor.

VOR_Puma_Leg5_003.jpg

 A fentieket nem magyarázza a 30-35 csomós szél korbácsolta tenger, és bár néhány óra fedélzeti munka teljesen átmelegít, a Déli-óceán beszedi a sápot: a hidegben (kb. 5 Celsius), a csípős levegőn és az egyensúlyérzéket próbára tévő táncoló hajón már a puszta lét is rengeteg energiát követel. Amit nem egyszerű pótolni. Mindig fáradtak vagyunk - és a kimerültség csak fokozódik.

VOR_Puma_Leg5_005.jpg

 Mindezek ellenére nyomjuk tovább, lelki szemeink előtt már megjelent a Horn-fok. Körülbelül három nap múlva érjük el. A Groupama 30 mérfölddel halad előttünk, valószínűleg hasonlóan éreznek ők is. Egyébként még mindig inkább magunkért (és a Hornért) versenyzünk, semmint a franciák ellen. 72 óra múlva északnak fordulunk, a melegebb időjárás felé, magunk mögött hagyva ezt a gyönyörű, de hideg helyet. Szerintem akkor ér véget az utazás, és kezdődik meg a verseny.

VOR_Puma_Leg5_004.jpg

 Horn-fok - még 1300 mérföld.

 Amory Ross

 Miért csináljuk ezt magunkkal? Bárcsak nem kérdeznék többet ezt tőlem! - Brad Jackson, aki épp hatodik körét teljesíti. És élvezi.

VOR_Puma_Leg5_006.jpg

 (fotók: Amory Ross)

 (forrás: puma.com/sailing)

 Megjegyzés: rendszeres pozíció-jelentések és gyorshírek a Facebook-oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr974345146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.