Into the wild

2012.03.18. 11:53

Félidejéhez ért a mai 5. szakasz rajtjával a Volvo Ocean Race. A flotta most néz majd szembe a valódi kihívásokkal, amint Új-Zéland partjaitól eltávolodva nekimerészkednek a Csendes-óceán legvadabb, embert és hajót próbára tevő déli részének, ahol folyamatosan fújó 40-50 csomós széllel kell majd megküzdeniük.

Ahogy Ken Read, a Puma kormányosa is elmondta a rajt előtt, kapitányként a legfőbb feladata a hajó és a legénység biztonsága, hogy egy darabban és sérülés nélkül jussanak el a brazíliai Itajaí-ba.

Az első sérültje pár órával a rajt után máris meglett a szakasznak: Az Abu Dhabi hajója felfüggesztette a versenyzést és visszaindult Aucklandbe, miután a hajó belső rekeszeit elválasztó egyik darab levált a hajótestről.

A VOR hajói a legkeményebb szakasz előtt állnak, itt derül ki, melyik csapat bírja igazán a gyűrődést és itt válik el az is, a legénység mögött álló parti csapat, a szerelők és karbantartók, akik a szakaszok között felkészítik a hajókat a következő szakaszra, milyen munkát végeztek. Ahogy több vitorlázó megállapította már nemegyszer a verseny során, ők a verseny titkos hősei.

Bár minden csapat a biztonságra törekszik majd, azért több mint valószínű, hogy ezen a szakaszon dől meg, ha máshol nem, az egytestű sebességi rekord, amit a verseny előző szériájában állított be az Ericsson4. Kíváncsian várjuk a híreket és drukkolunk a csapatoknak, hogy épp bőrrel ússzák meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr234323572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.