Azt értjük, hogy izgatott volt mindenki, de hogy egyből fekete zászlós rajt?! Peter Reggio felelős versenyvezető nem viccelt: a mezőnyverseny első nekifutásánál többen kint voltak a mezőnyből, így másodikra szépen elővette a rettegett lobogót. Az előrejelzés ugyanis már-már viharossá fokozódó szelet ígért délutánra, azt pedig nem akarta rajtgyakorlatokkal kivárni.

RC44cup_Lanzarote_ 2_ 001.jpg

 Az Aleph Sailing Team (FRA) volt a legalsó hajó, annyira, hogy kilövésnél érintették is a bóját, visszahalz, majd menet a pálya jobb oldala felé. Az 1,4 mérföldes kreuz nem tartott sokáig a majdnem 20 csomós szélben, a bójánál Team Nika (RUS), Ironbound (USA), Synergy (RUS), Katusha (RUS), No Way Back (NED) volt a sorrend. Ross MacDonald taktikus (CAN) javaslatára a holland hajó a terelőbója után egyből halzolt, aminek köszönhetően az alsó kapunál már második helyen vitorláztak. Az utolsó szakaszon aztán megelőzték a vezető oroszokat is, miközben mindketten távolodtak a mezőnytől.

 Pieter Herrema, (NED) tulajdonos-kormányos, No Way Back: rendben volt a rajtunk, aztán gyorsak voltunk kreuzban, és bár ötödiknek értünk fel, a korai halz segített rajtunk. A fiúk fantasztikus munkát végeztek, nem akadt gondunk a hajókezeléssel, így aztán magabiztosan rohantunk bőszélben.

RC44cup_Lanzarote_ 2_ 002.jpg

 Az Artemis Racing-nek (SWE) és az Aleph-nek is ínyére voltak a tegnapi körülmények, és maximálisan ki tudták használni a többiek hibáit. Előbbi tizenharmadikként ért a kreuzbójához, majd szívós munkával a második helyre küzdötte fel magát. Rögtön a nyomukban loholtak a franciák, akik  megelőzték a kezdetben vezető Nika csapatát.

 Mathieu Richard (FRA), taktikus, Aleph Sailing Team: a rajtbója érintéséét büntetést kaptunk. Abszolút a mi hibánk volt, rosszul mértük fel a bójavonalat, így aztán vissza kellett térnünk, és a pálya jobb oldala felé kezdtünk vitorlázni. Mint kiderült, ez szerencsés megoldásnak számított, mert én eredetileg balra tartottam volna, de nem volt rossz így. Felértünk tizediknek, a halzolás után egyből a kapura tudtunk tartani, harmadiknak vettük, vagyis egy szakaszon hoztunk hét helyet - az azért parádés!

 Tegnap volt egyébként az új nagyvitorlák premiere is, plusz kettő hozzáadásával immár 73,1 négyzetméter gyorsítja a hajókat. A felső, vízszintes szakasz (square top) 1,7 méterről 2,5-re nőtt.

 Torbjörn Tornqvist (SWE), Artemis: az új, megnövelt vitorlafelület praktikusan több hajtóerőt biztosít, főleg gyenge szélben. De a mai körülmények között is megállta a helyét, amikor az ember szíve szerint kisebb vitorlát húzna fel. Úgy éreztük, jól bírja, könnyen lehetett kezelni, és a fölösleges erőket is ki tudtunk engedni belőle. Ugyanakkor nehéz egy nap után ítéletet mondani, főleg, ha az olyan volt, mint a mai, amikor a túlélésről szólt sok manőver.

RC44cup_Lanzarote_ 2_ 003.jpg

 A futam után 30 csomó fölé erősödött a szél, így a mezőny a partra vitorlázott. Mivel péntekre is hasonló körülményeket jósolnak, a tervezett rajtidőpont 10:30 (GMT).

(forrás: rc44com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr34089493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.