Fogkefe - újraértelmezve

2011.12.22. 12:07

 Érdekes jelenségre lettek figyelmesek a Nemzetközi 470-es Osztály tagjai, és úgy érezték, muszáj utána járniuk a dolognak. Minderre a nemrég befejeződött Perth-i világbajnokságon kerítettek sort, kutatásuk eredményeit pedig megosztották az érdeklődőkkel.

 Az alap kérdés: fogkefe vagy latni?

 

 Vizsgálódásaikat a brazil női egységnél (vb 8., világranglista 11. és ők képviselik az országot a 2012-es Olimpián) kezdték.

 Isabel Swan, legénység: több szempontból is jobb fogkefét használni. A sörték megakadályozzák, hogy a felső halfej kicsússzon a zsákból, ráadásul nálunk gumikötél tartja a spinnaker zsákját, amihez szintén jól jön, ott mindkét szárát rákötjük a fogkefe végeire. Verseny közben egyszerűbb a fogkefe végét megtalálni, mint a hagyományosan alkalmazott latniét.

 Martina Grael, kormányos: vásárlásnál gondosan kell eljárni. Ha olyan kefét veszel, aminek rugalmas a közepe, az hamar el fog törni. Számunkra fontos még az is, hogy a hajóban is divatosan fessünk, így a szín sem mindegy, hiszen passzolnia kell az egyéb felszerelésekhez.

Andrew Brown (NZL), a csapat edzője, humorosra véve a témát: a két oldalon különböző színűek vannak, így Isabel is mindig tudja, épp milyen csapáson haladnak.

 

 

 Következő áldozat a világranglistát jelenleg vezető egység (vb 15.), az Amerikai Egyesült Államok képviseletében.

 Isabelle Kinsolving-Farrar, legénység: először úgy gondoltuk, hogy a rövid, tömzsi típus lesz a nyerő, mert abból nem lóg ki fölösleges rész, így nem akad bele semmi. De aztán kiderült, hogy mégiscsak a hosszabb fajta a jobb. Fontos még, hogy fehéret használjunk. Az átlátszók hamar törnek, ahogy azok is, amelyek gumírozott markolatot kapnak, ami szintén gyengíti a fogkefét. Nem kérdeztem végig az egész mezőnyt, de szerintem azért terjedt el jobban nálunk, mint a fiúknál, mert a nőknek kisebb az egójuk, így egy egyszerű, praktikus megoldást  a technokrata verzió elé tudnak helyezni. Lassan egyébként a fogkefe gyártók jelentkezhetnének szponzornak!

 

 

 Új-Zéland képviselői (vb. 3.) ellene vannak az egyre népszerűbb megoldásnak.

 Jo Aleh, kormányos: szerintem szörnyen néznek ki. A latnink jobban funkcionál, és tetszetősebb is - nekem ez számít igazán. Két futam között különben sem kell fogat mosni, így mi maradunk a minimalista kinézetnél - elismerem, kissé unalmasak vagyunk. A latni jó, könnyű és nem fogunk váltani.

 Nathan Handley, edző: szélesíteni kellene a látókörünket, és megnézni, mit csinálnak a többiek, de sajnos be vagyunk zárva a magunk kis világába. Az egyik elpakolás után egyszerűen csak odamegyek majd a hajóhoz, és átcserélek. Színvilágát tekintve nyilvánvaló, hogy egy fekete-fehér eszköz jöhet csak szóba, ezüst sörtékkel.

 

Hagyományőrzők

 

 Jurgen Cluytimans (BEL), a világbajnokság osztályfelmérője: a sinnaker tartója maximum 150 milliiméter lehet, de a típusa nincs meghatározva, így bárki szabadon dönthet, hogy marad-e a latninál vagy vált fogkefére (esetleg másra). Ez a jó ebben a sportban: próbáljuk egységesíteni, amennyire csak lehet, de mégis maradnak olyan pontok, ahol marad terep a kísérletezgetésnek. Szórakoztató figyelni, ki mire jut.

Az eredménylistát böngészve még nem tudni, kinek van igaza.

 

(forrás: 470.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr443485698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.