Nomen est omen: William Tiller* úgy kormányzott az utóbbi időben, hogy megnyerte az Ázsia Párosverseny Bajnokságot. Ezzel indulási jogot szerzett a World Match Racing Tour záróeseményén, Malajziában. És ott is elég jól lavíroz...

 

 

... nyolc győzelemmel és három vereséggel (8 pont) vezet a második selejtező kör után. A széria során öt kiemelt (Tour Card Holder) skalpját is begyűjtötte, közülük Ian Williams és Torvar Mirsky éreztheti magát igen kellemetlenül, lévén ők ranglista vezetők, és az összetett győzelemre hajtanak.

A szót átadjuk Will-nek: szuper nap volt. Jól kezdtünk, rendre megnyertük a bal oldalt, onnan pedig szimpla verseny volt. Jó tudni, hogy mindenki verhető. Naná, hogy magabiztosabbak lettünk, hiszen ilyen ellenfeleket legyőzni elképesztő, és megerősít abban a hitünkben, hogy a döntőig is eljuthatunk.

A két említett "nagy" gyengébb szereplésének Francesco Bruni örülhet, aki kettejük között második az összetettben, és itt csak egy győzelemre volt a biztos negyeddöntős helytől: jó nap volt, nem panaszkodhatunk, de a két pontos veszteség (kikaptak Phil Robertson és Johnie Berntsson csapatától - iSail) bosszantó. Kicsit szétestünk délutánra. Majdnem nyertünk Phil ellen, de becsúszott pár apróbb hiba, ami dühít. Jó, ha az ember mihamarabb kvalifikálja magát, így nagy szükségünk lett volna a plusz pontokra. De sosem jön össze minden, inkáb örülünk, hogy egész jól megyünk.

Az első napi időjárás amúgy rendesen próbára tette a versenyzőket, olyan eső szakadt a nyakukba, amilyet ritkán látni.

 

 

 

Aztán normalizálódott a helyzet.

 

 

 

 

 

 

 

Állás a két selejtező után (Győzelem, Vereség, Pontszám):

 

William Tiller 8 3 8
Phil Robertson 8 3 8
Björn Hansen 7 4 7
Peter Gilmour 6 5 6
Ian Williams 6 5 6
Francesco Bruni 6 5 6
Jesper Radich 6 5 6
Johnie Berntsson 6 5 5.5
Torvar Mirsky 5 6 5
Mathieu Richard 4 7 4
Damien Iehl 4 7 4
Jeremy Koo 0 11 0

 

 

* tiller (ang.) - kormányrúd

 

(fotó: 1: Chris Davies; 2-5: Gareth Cooke)

(forrás: wmrt.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr223439745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása