Jelentés

2011.11.12. 21:36

Az ISAF Közgyűlésén Göran Petersson, a szervezet elnöke rögtön az első napon megtartotta éves beszámolóját. Ebből szemezgetünk.

 

Mintha csak tegnap lett volna, amikor tavaly Szentpéterváron berekesztettem a legutóbbi hasonló rendezvényt. Ehhez képest rengeteg minden történt azóta a vitorlázás világában.

Júniusban közvetlenül tapasztalhattam meg, milyen remekül működik a Világkupa sorozat. Kiel-ben ugyanakkor az is világossá vált, hogy még dolgoznunk kell a koncepción: a versenynaptár megfelelő kialakítása elsődleges szempont kell, hogy legyen. Az Előolimpia és az Olimpia miatt elég szélsőséges értékek között mozgott az indulók száma az egyes helyszíneken, ezt szintén muszáj kezelni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság júliusban Durban-ban tartott egy összejövetelt, az ott történtekre is szeretnék reagálni.

- "Növekszik az olimpai szolidaritás": a NOB egyre nagyobb bevételere tesz szert a televíziós jogoknak és az Üzleti Patrner Programnak köszönhetően. Ebből elég sokat költenek sportfejlesztésre. Az ISAF - illetve, ami fontosabb - az ISAF tagjai élvezhetik ennek eredményeit.

- Sportolói Karrier Program: a NOB folyamatosan arra bíztatja a nemzetközi szövetségeket, hogy gondoskodjanak sportolóikról akkor is, amikor azok sportkarrierje már véget ért. A vitorlázás szerencsés helyzetben van, jó lehetőségekkel rendelkezünk. Ott van például a hajóépítés, -értékesítés és -karbantartás a szuperjachtok világában.

- Olimpia: Gilbert Felli, a Játékok igazgatója meglehetősen egyértelműen fogalmazott, amikor kijelentette, hogy a költségeket kordában kell tartani és a lebonyolítási rendszernek egyszerűnek kell maradnia. Mivel a fiatal sportolók gondolkodásában az Olimpia a csúcs, szükséges, hogy előre gondolkodjunk és rendszeresen áldozzunk a sikerért. Ezt egy az egyben átültethetjük a vitorlázásba.

Egy dián feltűntek olyan kifejezések, mint: gyors kihivásokkal teli, változásra kész és fejlődés. Hiába egy gazdag történelemmel rendelkező, tradicionális sport a miénk, fenti szavak kiválóan leírják az America's Cup-ot. Meghívtak az ACWS első fordulójára Cascais-ba, és érdekes volt közelről tapasztalni, mi mindent megtesznek a szervezők azért, hogy nézőbaráttá tegyék a versenyt. Kiváló az együttműködés az AC és az ISAF között, bevonnak minket a döntésekbe, és talán soha vissza nem térő alkalmat teremtenek, hogy gyakorlatban is bevált elméleteket vegyünk át, előre mozdítva ezzel az egész sportágat.

Weymouth-ban a tesztversenyen az is látszott, hogy jó irányba haladunk. Folytatódtak a stadionvitorlázással (stadium sailing) kapcsolatos kísérletek, a döntőt (éremfutam) ebben a formában tervezzük bonyolítani jövőre, és bíztatóak az eredmények. Még lehet finomítani rajta, de ne feledjük, hogy már az összes jegy elkelt, vagyis jobb, ha felejthetetlen műsort hozunk össze.

A Tanács és a Bizottságok a négyéves ciklus harmadik évét töltik, szeptemberben felülvizsgáltuk, hogyan állunk a korábban meghirdetett ütemtervhez képest, és boldogan jelenthetem, hogy tartjuk magunkat az elképzelésekhez.

Szeretném megemlíteni, hogy sok saját rendezvényt is tartottunk idén. Ilyen volt az Ifjúsági Világajnokság (július, Zadar, Horvátország), a Csapat Világbajnokság (augusztus, Schull, Írország) és a Nemzetek Kupája döntő (szeptember, Sheboygan, USA).

Ahogy azt megszokhattuk a jelenlegi periódusok mellett, idénre szépen összegyűltek a javaslatok a Versenyszabályok megváltoztatására, és ha sikerül ezekkel kapcsolatban döntésre jutnunk, akkor a felelős bizottság (Racing Rules Comitte) időben végleges formába öntheti a 2013-as Szabálykönyvet.

 

(forrás: Sail-World)

A teljes szöveg itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr173439738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.