Alkalomról-alkalomra beszállunk a hajónkba, nyomjuk a versenyeket, edzünk, bizonyítunk. És azt hisszük, kemények vagyunk. Pedig nem. Vannak, aki nálunk is keményebbek.

 

Elvégre, aki részt vesz a vak sportolók számára kiírt párosverseny világbajnokságon, az azért minimum egy főhajtást megérdemel tőlünk!

 

Világbajnokok.

 

A Garda-tavon csaptak össze múlt héten, és egyből két verseny is bonyolítottak: B1 kategóriában világbajnokot, B2-ben (mezőnyverseny) nemzetközi bajnokot hirdettek. Előbbiben az olasz Luigi Bertanza-Sylvia Parente páros diadalmaskodott az olasz házidöntőben (az Anna Gamba-Enrico Sosio (ITA) kettős győzték le), utóbbiban Lucy Hodges és Toby Davey (GBR).

 

Az angol egység

 

A besorolásokat a Vak Sportolók Nemzetközi Szövetsége (IBSA) végzi el, a versenyen a kormányosok két fős legénységgel szálltak harcba, ezek közül az egyik egy látó volt. Három, különböző hangjelű bója jelölte ki a pályát, és minden hajó egyedi  hangjelzést adott, mely attól is függött, milyen csapáson vitorláztak vele éppen.

 

Sípoló pályajel - szépen kicentizik!

        

(fotók: David Staley)

(forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr233439569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.