Lehullt a lepel - AC34

2010.05.06. 14:25

Igazából nem, de ha egyszer Russell Coutts és Vincenzo Onorato a 34. AC kapcsán sajtótájékoztatót tart Rómában, amellett nem mehetünk el szó nélkül. Részletes beszámoló, ahogy ígértük.

 

Russell bevezetőjében több dolgot sorolt:

- bár az ötödik generációs AC-hajók nagyszerűek voltak, több résztvevővel való konzultáció után kiderült: új, sportosabb, fizikálisan is megterhelőbb típusra van szükség. Olyanra, amely ráadásul minden macera és a legénység zavarása nélkül fedélzetére tud venni minden eszközt, amely a médiakövetéshez szükséges.

- egy- vagy többtestű? Ezt egyelőre nem döntötték el, felkérték viszont Bruce Nelsont, illetve a Morelli és Melvin párost, hogy gyártson terveket mindkét esetre. Szempont lesz a költséghatékonyság is, de ezt nem úgy értik, hogy olcsó legyen, hanem hogy kapcsolódjon az újfajta energiaforrásokhoz - ha már egyszer a vitorlázás "zöld sport".

- az új hajó bírja az erősebb szelet is! Itt a 3-35 csomós intervallum hangzott el, és egy elrettentő példa: a 33. AC 2. futamát a vízen halasztották a túl nagy hullámok és a kialakulatlan szél miatt, miközben 3 mérföldnyire onnan egy Optimist-verseny zajlott.

- és, ha már mérföld: a pálya méretének is médiabarátnak kell lennie.

- szükséges egy független irányító testület (Neutral Management) - ez Larry Ellison nevében mondatott el.

- új Protocol készül, a 32. Kupáé alapján. Ezt konzultációs céllal szétküldték a csapatoknak (hogy ez pontosan kiket takar, az rejtély). Általánosan jellemző lesz, hogy minél több kérdésben konszenzusos megoldás szülessen.

- mikor és hol? Az utóbbi a fontosabb, elvégre meg kell épülnie a kiszolgáló infrastruktúrának, és az előkészítő versenysorozatnak is helyt kell, hogy adjon. Esetleg az USA? Larry Ellison mindenre nyitott. A dátum 2013. vagy 2014.

- vitás esetekben megpróbálnak nem eljutni a bíróságig, azokat megpróbálják a Nemzetközi Zsűri és külsős szakemberek bevonásával rendezni.

 

Vincenzo Onorato pár perce következett, nála egy kicsivel több volt a konkrétum:

- a Protocol augusztus végére elkészül.

- a hajóra vonatkozó szabályokat (Design Rule) szeptemberre véglegesítik.

- Versenyutasítás és a helyszín megnevezése: december.

 

Végül a jelen lévők tehettek fel kérdéseket:

- Ki fizeti a révészt? R.C.: jelenleg a BMW-Oracle, később a NM.

- Mibe kerül a hajó? R.C.: ésszerű összegbe. A kevés előverseny csökkenti a szükséges mennyiségű pénzt, a több esemény növeli, ám ekkor a csapatok marketingértéke is nő.

- Tervezik-e módosítani az Alapító Okiratot (DoG)? R.C.: esetleg apróbb pontokban korszerűsíteni a kor kihívásainak megfelelően.

- Lesz-e szabály, hogy egy csapat maximum hány hajót építhet? R.C.: 2012-ben már szeretnénk az új hajókkal versenyezni, akkor meglátjuk. A mielőbbi vízre szállás esetleg segíthet visszaszerezni a korábban kilépett szponzorokat.

- Lehetséges-e,  hogy a Louis Vuitton Series és a Kihívók versenye párhuzamosan zajlik a következő években? V.O.: Blablabla....

- Személy szerint az egy vagy a többtestű hajóra voksol? R.C.: elég sokat versenyeztem egytestű hajókkal, de itt most az fog dönteni, hogy a média igényeinek melyik felel meg jobban.

- Hogyan zajlanak a válogatók? R.C.: lesznek ilyenek a nagy verseny előtt és a végén az AC helyszínén is, utóbbin a Védő nem indul.

- Lesz-e válogató Rómában? V.O.: mi nagyon szeretnénk.

- Hogyan tervezik elkerülni a kényelmetlen szituációkat? R.C.: lehetőleg minden felmerülő problémát mindenkivel megbeszélünk.

- Visszahozzák-e a Nemzetiségi szabályt? (ezt maga Bruno Trouble, a Louis Vuitton Series főszervezője kérdezte): R.C.: én abszolút támogatnám, de ezt is át kell beszélnünk. Ugyanakkor ez nehezítené az újabb csapatok belépését. Ám hosszú távon szükségesnek tartom.

- Óvják-e bármilyen módon magát a Védőt? R.C.: NEM. Ha meg tudnak verni minket, ám legyen!

- lesz-e költségplafon? R.C.: blablabla

- Mi van, ha az Alinghi is beszáll a játékba? R.C.: szívesen látjuk őket. Már évek óta szeretnék beszélni velük. (össztaps)

 

(köszi a livestream.com oldalnak, hogy élőben nézhettük)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr533439539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.