A hét visszatérője: Erin

2010.04.30. 14:09

Bermudán Meghívásos Nemzetközi Hét zajlik, aminek vannak, persze, eredményei is, de itt inkább egy jó véget ért történet az, amivel gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Kedden, a J24 osztály számára rendezett ötödik futamon az Erin nevű hajó a 30 csomó körüli szélben felborult, gyorsan megtelt vízzel, már nem tudott visszabillenni, így szépen elsüllyedt. Vitorlástul, mindenestül.

     

Itt már egész jól néz ki a helyzet.

    

  

Az öttagú legénységet a mezőny tagjai vették fedélzetükre. Az Erin tőkesúlya szépen letámaszkodott a homokos tengerfenékre, miközben az árbocából fél méter kilógott a vízből. Ezt éjszakára megjelölték egy bójával, közben egy búvár a felszínre hozta a vitorlákat, személyes holmikat és a motort.

A szerdai pihenőnap így aztán abszolút kapóra jött, ezt használták fel arra, hogy kiemeljék a szerencsétlenül járt hajót. A mentésnél először kicsit megemelték, majd elvontatták az öböl egy csendesebb részébe, ahol annyira kidaruzták, hogy a kabinajtó épp a vízszint fölé ért. Ekkor egy nagyteljesítményű szivattyú állt munkába, és ahogy az dolgozott, úgy állt vissza a normális vízvonal.

 

Minden oké!

 

Délután kettőre Erin már a helyén állt a kikötőben, készen arra, hogy csütörtöktől újra versenyezzen.

 

(forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr453439536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.