Még ötöt kell aludni, és lehet megint izgulni a Louis Vuitton Trophy következő futamán. Ráadásul bejelentették, hogy a versenyen indul a következő, 34. America's Cup kihívója, a Mascalzone Latino Audi Team, hogy a többi 7 versenyző mellett beszálljon a megmérettetésbe.

 

Louis Vuitton Trophy WSTA Auckland 2010

 

 Tavaly novemberben a másik olasz csapat, az Azzurra, Francesco Bruni vezetésével megnyerte a nizzai versenyt 2:0-ra elpáholva a favorit Emirates Team New Zealand csapatát és szkipperüket, Dean Barkert. Ők ketten most is ott lesznek Új-Zélandon, hogy a Waitemata-öböl vizén bizonyítsanak. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen most először indul az új brit csapat, a TEAMORIGIN a négyszeres olimpiai érmes Ben Ainslie kormányzásával, és ott lesz a tavaly Nizzában már bemutatkozott hasonlóan erős négy csapat, a francia ALEPH Sailing Team Bertrand Pacé vezetésével, a vegyes francia-német All4One Jochen Schümann kormányzásával, a svéd Artemis a nem kevésbé neves Paul Cayard-ral és az orosz Synergy Russian Sailing Team Karol Jablonskival a kormánynál.

  A verseny kedden, március 9-én indul, naponta négy-négy párosversenyt futnak, a döntőt március 21-én vasárnapra tervezik.

 

(Forrás: Louis Vuitton Trophy)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr173439500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.