Laser aktivizálási program

2010.01.23. 09:03

A téli punnyadás idején ennél szimpatikusabbat nem is olvashatna az emberfia: bizony, ilyen is van a nagyvilágban, nevezetesen a briteknél, ahol akadt pár ember, aki elunta, hogy tele a tároló porosodó hajókkal, pocakosodó papírvitorlázókkal, egyre gyérülő létszámú edzésekkel és versenyekkel, és még tenni is hajlandó volt mindez ellen.

           

            

   

Friss hír az ISAF oldalán: a LaserPerformance, az UKLA és a RYA a Sport England támogatásával összefogtak, és új programot indítottak tagklubjaik körében a Laser-flották aktivizálására.

Alap: a Laser a világ legsikeresebb felnőtt és ifjúsági versenyhajója, közel 200 000 épült belőle.

Probléma: Nagy-Britanniában rengeteg Laser található, de nem mindet használják rendszeresen.

Ötlet: új program, aminek a célja lehetőséget teremteni arra, hogy az "alvó" hajók vitorlázásban való részvétele javuljon.

A projekt támogatja a klubokat olyan ötletek kifejlesztésében, amelyekkel a Laser tulajdonosokat és vitorlázókat rávehetik, hogy visszatérjenek a vízre, egyben csökkentve a telephelyeken álló magukra hagyott Laserek számát.

A programban, amelynek koordinációját Graham Manchester, az RYA sportfejlesztési felelőse és a LaserPerformance flotta értékesítési menedzsere, James Lund-Lack végzik, a klubok csatlakozhatnak az 1+1 napos szárazföldi és vízi programhoz, amely során információt gyűjthetnek és megoszthatják tapasztalataikat, ötleteiket, valamint támogatást kaphatnak terveik sikerre viteléhez, a flották karbantartásához, javításához és bővítéséhez is. A résztvevő klubok részére biztosított dokumentumcsomag útmutatást nyújt ahhoz is, miképp lehet sportfejlesztési tervet kialakítani, továbbá hogyan lehet pénzügyi támogatást szerezni a klub számára.

 

Hogy ez nemcsak nekünk tetszik, azt bizonyítja, hogy a program erényeit felismerve a brit Paul Goodison, a Skandia Team Olimpiai, Világ- és Európabajnok, jelenleg is ISAF-ranglistavezető Laserese elvállalta annak nagyköveti tisztjét. "Ami tetszik benne, hogy nem csak papírokról és megbeszélésekről szól, hanem gyakorlati segítséget nyújt a kluboknak" - mondta.

 

A projekt próbaverziója már számos klubnál bizonyított. A South Cerney Sailing Club részéről például Jon Hammond így nyilatkozott: “A Laser-flottánkat sikerült megduplázni kétszámjegyűre, és reméljük, 2010 folyamán akár 20 hajónk is rendszeresen versenyezhet.”

A projekt kiszélesítése megkezdődött, a Laser-flottával rendelkező klubok meghívást kaptak a februártól induló workshopokra.


Az a klub, amelyik az első év végére a legnagyobb fejlődést éri el, különdíjat kap, aminek része, hogy egy napot együtt edzhetnek-dolgozhatnak Paul Goodisonnal.

Az "Activate Your Laser Fleet" projekt iránt érdeklődő klubok az ISAF-nél kaphatnak tájékoztatást a részvételről.

 

Talán azért is fel lehetne hívni őket, hogy más országra (ne kerteljünk: Magyarországra gondoltunk) és akár más hajóosztályra is miképp lehetne adaptálni az ötletet.

 

(forrás: ISAF)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr213439477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.