Hat futam két nap alatt - igazán nem nevezhető öregurasnak a tempó!

 

  Ebédidő után megérkezett a termik, így terv szerint indulhatott az első menet. "Csak" a klasszikus gardai elvet kellett követni: rajt után jobbcsapáson nyomás sziklához, ott forduló, aztán irány a kreuzbója - marha egyszerű, ha elöl van az ember, vagy nem érkeznek a többiek jobbról. Tornbjörn Tornqvist (Artemis) pedig elöl volt, miután a vonal közepén elrajtolt, lekeresztezett mindenkit, vette a bóját, onnantól pedig örömvitorlázás következett. A sikerben közrejátszhatott, hogy Tornqvist már a párosversenyek némelyikén is kormányozta hajóját, így jó formában volt. A futam nagy nyerőjének a Team Sea Dubai bizonyult, miután a kreuzbójánál az Organika ellen vétettek, és büntetést kaptak, aminek következtében hátraestek, de a futam második felében a tizedik helyüket ötödikre cserélték.

  A befutóban esni kezdett az eső, amitől a szél legyengült. Peter Reggio főrendező, tartva attól, hogy teljesen elfogy az üzemanyag, azonnal indította a következő futamot a 6-8 csomós szélben. A BMW ORACLE Racing, a No way back, a Jelik és a Team Austria Fock1-et húzott, a többiek génuát. A Team Sea Dubai rajtolt a legjobban, és végig sikeresen őrizte meg előnyét, hiába szorongatta őket a BMW. Egy tökéletes spinakker-levételt is bemutattak, amikor a szél egyszer csak 100 fokot fordult, ahogy a zivatar lecsapott.

A Team Sea Dubai és mögöttük a mezőny

  Yousef Lahej, kormányos, Team Sea Dubai: A második futamban jól rajtoltunk a bójánál, és ez mindet eldöntött. A BMW Oracle keményen küzdött, de az sosem baj, ha egy nálad erősebb ellenfeledet magad mögött tudod, ettől kihozod magadból a maximumot.

  René Mangold, tulajdonos, Team Austria: Nem rosszak a mai eredményeink (8 és 6). Zárkózunk fel a többiekhez, de még lassan reagálunk a változó körülményekre, ami hátrányt jelent. Várom a holnapot, jó lenne 25 csomós szélben siklatni.

 

Mezőnyverseny , előzetes eredmény két futam után:

(Helyezés, Csapatnév, Kormányos, Futameredmény, Pontszám)


1) Team Sea Dubai, Yousef Lahej, 5, 1 - 6 

2) Ceeref, Igor Lah, 3, 4 – 7

2) Team Aqua, Chris Bake, 2, 5 - 7

4) BMW ORACLE Racing, Larry Ellison, 6, 2 - 8

5) Artemis, Torbjorn Tornqvist, 1, 9 – 10

5) No Way Back, Pieter Heerema, 7, 3 - 10

7) Team Organika, Maciej Navrocki, 4, 8 - 12

8) Team Austria, René Mangold, 8, 6 - 14

9) Puerto Calero Islas Canarias, Daniel Calero, 9, 7 - 16

10) Jelik, Frank Pong, 10, 10 – 20

 

(forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr173439338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.