Speciális hírblokk

2017.04.01. 07:44

Rendesen a feje tetejére állt a világ! Kijelenthetjük, hogy őrület ami itt zajlik: kamionverseny lesz a Volvo Ocean Race-ből, Keith Musto nyolcvanöt évesen indulni akar az Olimpián, az új-zélandi csapat pedig víz felett lebegő hajót fejlesztett.  

Addig még bőven van hátra, de fejben el lehet kezdeni a felkészülést: nyár elején közhírré tették a következő Volvo Ocean Race útvonalát. A korábbiakhoz képest kimarad például Abu Dhabi, úgyhogy lesz rendes déli-óceáni szakasz. Frissebb hír, hogy a Comanche új egytestű transzatlanti rekordot…

A marketing gépezet működik: a Lorient-Göteborg etapot nem lehetett egyben végig csinálni, a holland induló (Team Brunel) miatt ki kellett találni valamit, hogy Tulipánföldét is érintse a verseny. Erre született megoldásként a "pit-stop" ötlete, melynek az volt a lényege, hogy 24 órára megáll a…

Igen, felkiáltójellel. A Team SCA, amely egyrészt tisztán női legénységből áll, másrészt eddig hol többel, hol kevesebbel, de - egy kivétellel - mindig utolsó helyen futott be, most komolyan megcincálta az oroszlánok bajszát. Az aláfestő zene egy pillanatig sem lehet…

A Volvo Ocea Race hetedik szakasza nem a vízen fejeződött be múlt szerdán, hanem egy héttel később, tegnap, a tárgyalóteremben. Mindeközben Spanyolországban: ma hajnalban befutott a La Solitare du Figaro első szakaszának győztese. Aztán jöttek szép sorban a többiek…

A szervezők koncepciója, hogy tudniillik egyforma hajókkal fussák a versenyt, abból a szempontból mindenképp bevált, hogy szorossá váltak a szakaszok befutói. Ha valaki azt gondolta, hogy a Sanya-ban produkált 1 perc, 50 másodperces különbséget nem lehet alulmúlni egy másik hosszú…

A távolságot ugyan csak becsültük, de a tagmondat első fele maximálisan tényszerű és helytálló: a 2800 mérföldes távból 1100 van hátra a mezőnynek, az első öt pedig huszonhét mérföldön belül van egymáshoz képest. Az már önmagában nem sok, de volt ennél kevesebb is: ma…

Európai idő szerint csütörtök kora este befutott a newporti célba a Team SCA is, ezzel hivatalosan véget ért a Volvo Ocean Race hatodik szakasza, melyet - talán némi meglepetésre - a Team Dongfeng nyert meg, három és fél perccel az Abu Dhabi Ocean Racing előtt.     Korábban…

A csapatok élete még mindig nem egyszerű. Megúszták a Pam névre keresztelt hurrikánt, megkerülték a Horn-fokot, azt hihetnénk, hogy innen már sétagalopp, ehelyett olyan kiélezett a küzdelem, mint eddig talán soha.        A következő videón látjuk hogy mivel is…

Európai idő szerint ma hajnalban (03:15 UTC), 240 mérföldre nyugatra a Horn-foktól a harmadik száling fölött elnyaklott a karbon cső. Charles Caudrelier, szkipper: teljesen magam alatt vagyok. Az elmúlt napokban elkezdtünk feljönni az elöl haladókra, de nem erőltettünk támadást. Az…

Pedig sima ügynek ígérkezett... már amennyire sima lehet 30 csomó fölötti szélben, méretes hullámok között vitorlázni, nulla fok közeli hőmérsékletben.        Viszont sehol egy zátony! A Pam-hurrikán kissé átírta a menetrendet, március 15. helyett végül 17-én…

Március 3-án a Szervezők nyílt napot tartottak (persze csak a sajtó számára) a központi javítóműhelyben. Ezen a versenyen ugyanis nincs minden csapatnak saját karbantartó brigádja, hanem központi szolgáltatásként kapják a javításokat (költségcsökkentés címszóval). A hajók…

Az elmúlt négy nap során nem kevés esemény történt, akkor nagyjából az egész mezőny egy vonalban állt. Bárki lehetett volna győztes. A Doldrums megviccelte a versenyzőket, ismét a felhőkért ment a harc. Nem lehetett tudni, hogy mikor melyik fog szelet vagy leállást hozni. A szél…

Egyre közelebb vagyunk a befutóhoz, a helyzet fokozódik, a mezőny együtt mozog. A hajók a Doldrums felé haladnak, ismét sok taktikai kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb, hogy keleti vagy nyugati irányból kerüljék a szélmentes zónát.         Trükkös szelek fújnak…

Öt napja kétségek között vergődünk, hogy vajon bejön-e az SCA - Brunel páros húzása, mellyel bevállalták a hosszabb utat annak érdekében, hogy frissebb szélben haladhassanak. Mára kiderült, hogy kinek lett igaza. Az eredmény felemás.        Azt tudjuk, hogy az északi…

Ismét útjára indult a Volvo Ocean Race foghíjas mezőnye (a Team Vestas Wing igazoltan marad távol - még egy darabig). Elhagyva Sanya városát, a következő célpont Auckland. 4800 tengeri mérföldnek vágnak neki, előreláthatólag 22 nap alatt elérik a befutót. Igen kemény rész áll…

Az elmúlt egy hét nem telt eseménytelenül a Volvo Ocean Race mezőnye számára. Vietnámig folyamatosan kreuzoltak, ami nem a legkényelmesebb, hiszen minden egyes hullámba belecsapódik a hajó, és ez ellen nem lehet tenni semmit, csak megvárni, hogy vége legyen. A part közelében…

Viszlát és köszi!

2015.01.24. 14:46

Nemrég értesítettek róla, hogy a Team Vestas Wind és az én útjaim elválnak. Elfogadom Chris Nicholson döntését, minden jót kívánok a csapatnak a jövőre és mindarra nézvést, ami a Volvo Ocean Race-en még vár rájuk.     Szerettem volna mindent megtenni a visszatérés…

A Dongfeng Race Team-mel az élen a mezőny elhagyta a Malacca-szorost, de a kihívásoknak nincs vége, most jön a Szingapúri-szoros, amelyen szintén át kell haladniuk a versenyzőknek, és a hajós forgalom itt sem csekély. Leginkább körforgalomhoz hasonlít a versenyzőket fogadó káosz.…

Két ember, egy hajó, három hónap - a Föld körül. Anna Corbella és Dee Caffari 2010-ben nekivágott, hogy első női párosként teljesítse a Barcelona World Race-t. Az odáig vezető útról és az átélt kalandokról dokumentumfilm készült, melyet 2012-ben egy időben mutattak be a…

Gyenge és forgolódós szél teszi izgalmassá a mostani szakaszt. A mezőny, mint már megszokhattunk,  együtt mozog. Senki nem mer, valószínűleg nem is akar újítani. Ez one design hajónál nem is ajánlatos, hiszen ha bárki összeszed egy nagyobb hátrányt, azt nagyjából biztos,…

Először is egy fontos bejelentés: a Team Vestas Race újra fogja építeni a zátonyra futott hajót. Legkésőbb a lisszaboni megállónál már be akarnak állni újra a versenybe. Ezzel az utolsó négy szakaszt még végig tudják vitorlázni. És bár ezzel már nem nyerhetik meg a versenyt,…

Legalábbis az, ami maradt belőle. A Team Vestas Wind balesete rányomta a bélyegét a szakaszra, ugyanakkor a dán szponzor elég elszántan nyilatkozik, hogy valamilyen módon visszanyomja a srácokat a versenybe.      December 9. Azt számszakilag tudjuk, hogy 1000 mérföld van már…

Ameddig mi még az egész hetes hajtást próbáltuk péntekről szombatra kialudni – sikertelenül -, a Volvo Ocean Race második szakasza a végéhez érkezett. Befutottak az elsők: Bouwe Bekking és a Team Brunel ügyesen tudta tartani első helyét, mögöttük második helyen pedig ismét a…

Megjöttek a képek a hajótörött csapattól. Nem épp szívderítő látvány, akármennyire gyönyörű is a környezet. A képek alatt videó: ZÁTONYRA FUTÁS ÉLŐBEN!!!                      Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak…