Évek óta nem hozott olyan szoros versenyt az RC44-es  turné, mint a ma befejeződött Cascais Kupán, amikor az utolsó versenynapon öt egység is a legelső helyért volt versenyben, mindössze három pontra…

 8-11 csomós déli szélben kezdődött a pénteki program, délelőtt fél tizenegykor (a fene a kényelmes mindenüket!), három futam fért bele, aztán jött a fordulat, nyugati szél, negyedik rajt, de az első kreuz felénél le kellett lőni a futamot, mert felszívódott a…

 Stabil, 15 csomós keleti szél, 15 hajó, 4 futam, 4 győztes. Ennyi.  Ha valaki egymaga balcsapáson közelített a kreuzbójához 180 méteres fallal találhatta szembe magát. És ez a harmadik futamra elméletből gyakorlattá lett, amikor a Team Cascais érkezett balról. Bukta.…

 Azt értjük, hogy izgatott volt mindenki, de hogy egyből fekete zászlós rajt?! Peter Reggio felelős versenyvezető nem viccelt: a mezőnyverseny első nekifutásánál többen kint voltak a mezőnyből, így másodikra szépen elővette a rettegett lobogót. Az előrejelzés ugyanis már-már…

Az RC44-es osztály észak-amerikai bemutatkozó versenye zajlik Miami-ban, a párosversenyek egy részén már túl vannak a csapatok. Meg az első komolyabb káron is.   20 csomó feletti szél észak-nyugatról, amiben a hajók 17-20 csomós sebességet is elérnek. Nem véletlenül…

Giccs (?)

2010.11.28. 23:59

Az alábbi képpel búcsúzunk a héttől.       Helyszín Dubai, a Louis Vuitton Trophy. Győzött az Emirates Team New Zealand. A további sorrend: 2. BMW Oracle Racing 3. Mascalzone Latino Audi Team 4. All4ONE 5. Synergy Russian Sailing Team 6. Artemis…

Kezdtek ugyanis egy párosverseny-körrel, ahol sok helyen fizetett profik kormányoztak, majd folytatták egy tíz futamos mezőnyversennyel, ahol - az osztályelőírásoknak megfelelően - a tulajdonosok (vagy megbízottjaik, de mindenképp amatőrök) álltak a kerékhez.     A 17…

2008-ban egy szélben gazdagabb pár napban nyerték első címüket Lanzarote előtt. Tavaly éppen csak lemaradtak a dobogó tetejéről. Idén újra összejött minden, és ha csak kevéssel is, de végül megverték a regnáló világbajnokot.     Az a kevés két pont volt, és…

Hírblokk - Világi események

2010.10.07. 12:03

Úgy is, mint TP52-es és RC44-es világbajnokság, valamint a World Match Racing Tour aktuális állomása Bermudán.   - Valencia vizein 9 hajó gyilkolja egymást (az ETNZ és a TeamOrigin az utolsó pillanatban visszalépett), kezdésnél az orosz Synergy villantott nagyot, az első…

Itt aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Az események közül persze kiemelkedik az Aleph és az Azzurra ütközése. Ezen kívül: szakadó genakker az Artemis-en (mégis nyerték azt a futamot az ETNZ ellen), vízbe eső ember a TeamOrigin-nál (ráhurkolódott egy kötél a lábára), a…

Meglehetős dominanciát mutatva, az Emirates Team New Zealand nyerte az Audi MedCup második állomását. Egy darabig a TeamOrigin tartotta velük a lépést, de végül csúnyán lemaradtak ők is.   Ez itt a túrafutam útvonala, az "tovább" után további képek és a részletes…