Hírblokk

2011.01.29. 11:10

Elit lista, Audi mindenhol, levegőben sétáló vitorlázók.   - A World Match Racing Tour rendezősége nyilvánosságra hozta annak a kilenc versenyzőnek a listáját (Tour Card Holders), akik biztosan részt vesznek az 1,75 millió USA dollár összdíjazású sorozaton. Ismerősen…

És a sorozat történetében először, címvédésre került sor.     A TP52-es osztályban a Kiwik idén megállíthatatlanok voltak, ha akadt is pár megingásuk, azt simán korrigálták. Itt, Szardínián csak harmadikok lettek, ahogy az alant látható, de ez nem zavarta…

Dean Barker és az ETNZ végigszenvedte a selejtezők első körét, aztán a második kör épp időben szakadt félbe, hogy bent maradjanak az első négyben.   Ben Ainslie és csapata (TeamOrigin) mindössze két vereséget gyűjtött be a selejtezők során, az elődöntőben is jól…

Éljen a Király! - RC44 Cup

2009.11.30. 14:23

Ahogy közeledik az év vége, folyamatosan zárulnak le a sorozatok. Így van ez az RC44 osztály bajnokságával is, ahol a legutolsó helyszín Dubai volt, és eldőlt, aminek el kellett.     Nehezen indult a hétvége, az első napon szélcsend miatt nem tudtak futamot tartani,…

  8 "flight " maradt erre a napra, így 8:30-ra előrehozták a rajtot. 15-18 csomós szélben zajlott le három futam, míg aztán ebédidőre leállt az Ora. Délután még egy rajtra adódott lehetőség, de végül egy zivatar mindent elmosott, és hiába próbálkozott a Rendezőség, nem…

Három futam után az Artemis (kormányos: Dean Barker - Új-Zéland) veretlenül áll az RC 44 Kupa aktuális állomásán. A svéd hajó mögött közvetlenül a No way back és a Team Aqua sorakozik. Eddigi három futamukat Sebastien Col, Karol Jablonski valamint a Larry Ellison/Russell Coutts…