Ha már nyerni nem tudtak vele, legalább erre jó lesz. :-) Helyszín: Museo Nazionale Scienza e Tecnologia Leonardo da Vinci, Milánó.                         Kövessetek bennünket Facebookon, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van…

Szuper Szardínia

2012.06.18. 16:42

 Az egy dolog, hogy alliterál, de még igaz is: az Audi kiszállásával név (és támogató) nélkül maradt MedCup-ot sikerült SuperSeries-re keresztelni. Már ami a TP52-es osztályt illeti. A Soto40-esek meg csak szimplán csatlakoztak...       A Yacht Club Costa…

 A program szerdán kezdődött (volna) a hivatalos edzésnappal (Practice Day), de egy 30 csomós szelet hozó zivatar a parton tartotta a mezőnyt. Délutánra mindez elvonult, de akkor is mindenki inkább elméleti felkészülést végzett.      Ray Davies, ETNZ: vannak napok, amikor…

 Az első és a második beszámolóhoz az America's Cup honlapján található fényképekből válogattunk. De persze nem ekkora versenyről lenne szó, ha megelégednének egy fotóssal. Így aztán most Carlo Borlenghi lencséjén keresztül is megnézhetjük az első nap néhány…

 Pénteken két mezőnyfutam, ugyananyi párosverseny, szombaton semmi, vasárnap csúcsra járattak: párosverseny döntő, sebességi verseny, záró mezőnyfutam.  Péntek: partról fújó gyenge szél, tenger felől érkező hullámok. Legjobban az OR spithill jött ki a kaotikus…

 Hát, elkezdődött. Illetve folytatódott. Az America's Cup World Series 2011-12-es évadáról beszélünk. Az ember azt hihette, már sosem látja újra versenyezni az AC45-ösöket, de a múlt heti edzésekkel, majd a szerdai rajtlövéssel eljött ez is. És mindjárt megosztotta a…

Cagliari végül gyönyörűen búcsúzott, az előrejelzésnek megfelelően felépülő Misztrál nem okozott csalódást. Kilenc/hét futam alapján hirdették ki a győzteseket.      TP52:1. Audi Sailing Team Powered by All4One (GER/FRA), 4+1+3+3+1+5+1,5+6+2=26,5 pont 2.…

Hírblokk

2011.07.21. 10:30

Sok méter hajó - sok pénz, erősszeles futamok, klasszikus darabok.       - A Perini Navi cég két 60 méteres hajó építésébe fogott, melyeket 2013-ban, illetve 2014-ben adnak majd át tulajdonosaiknak (figyelem: papírról árulták ki!). A cég csendesen megjegyezte…

Hírblokk

2011.07.05. 17:11

 Úri sport ez, Team Aqua.    Rolex Baltic Week. A kormánynál V. Harald, norvég király.     Amúgy az egész mezőny igen elegánsnak mondható, ezt bárki beláthatja, aki végigböngészi az induló hajóosztályokat: 6mR, 8mR, 12mR. Ugye, ugye? És akkor két kép a…

Futam nélkül - Audi MedCup

2011.06.21. 18:09

Az utolsó napon legalábbis. Az előrejelzés 17-25 csomós szelet jósolt, de a Misztrál végül erősebben fújt, így azt a maradék egy szem tervezett futamot nem tudták lebonyolítani. TP52 osztályban győztek az újoncok, Soto40-ben az esélyesek.     Speciel a Container…

Levél 2.

2011.05.13. 13:58

Nem kapcsolódik az előzőhöz, de ugyanaz írta. Úgy tűnik, mostanában a grafomán korszakát éli. De erős a gyanúnk, hogy nem jó kedvvel teszi...     "Kedves Barátaink és Támogatóink,   Mélységesen szomorú vagyok, de kénytelen vagyok bejelenteni, hogy a…

Marina di Scarlino, a múlt hétvégén. Akit a sztori érdekel (és tud olaszul), az kattintson ide (eredmények alul). Aki inkább a képekre izgul, az görgessen lejjebb!                     (fotók: Max Ranchi) (forrás: Sail-World)

Egy túl az Óperencián, egy Európában. És sehol sem szűkölködtek az indulókban.   Olaszországban, az Audi Sailing Series második állomásán, Scarlino-ban két napig nyüstölték egymást az ellenfelek, az a három futam, ami összejött, váltakozó erejű szélben zajlott - …

Közeleg - Audi MedCup

2011.04.12. 16:36

A kényelmes profik a MedCup sorozaton majd csak májusban csapnak össze először. Addig sem maradunk azonban események nélkül, folyamatosan jönnek a hírek az új csapatokról, új szponzorokról és persze az új hajóosztályról (a GP42-est a Soto40-es váltja).     Mi most a…

Levél

2011.03.29. 09:40

... aminek biztosan lesz utóélete.     Címzettek a Melges32 Osztályszövetség hajótulajdonosai. "Drága barátaim! Nagyon sajnálom, hogy nem találkozhattunk szülővárosomban, Nápolyban, irigyeltelek benneteket, milyen remek verseny futottatok. Személyesen kérek elnézést, hogy…

100

2010.07.06. 15:31

Ennyien vettek részt az olaszországi Cesenatico-ban megrendezett A-Cat világbajnokságon. Szép nagy szám!     Glenn Ashby (AUS) diadalmaskodott, immár hetedszer. Második a szintén ausztrál Steve Brewin (aktuálisan országos bajnok), harmadik a - minő meglepetés! - szintén…

Itt aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Az események közül persze kiemelkedik az Aleph és az Azzurra ütközése. Ezen kívül: szakadó genakker az Artemis-en (mégis nyerték azt a futamot az ETNZ ellen), vízbe eső ember a TeamOrigin-nál (ráhurkolódott egy kötél a lábára), a…

Lenyűgöző környezet, versenyzésre éhes csapatok, kék ég, még kékebb tenger, jó szél. Kell még valami?   Az elmúlt héten élvezte mindezt 39 hajó, három osztályban (Maxi, Swan, Comet), 7, 9, illetve 6 futammal. Fentieket táblázatba foglalva, mint végeredmény, itt…

Csatt - LVT, La Maddalena

2010.05.25. 16:04

Akadt egy kis probléma: a negyedik nap negyedik futamán (tizenegyedik "flight", második verseny) az Azzurra és az Aleph Sailing Team csatázott (volna) egymással. Csakhogy a franciák elnéztek egy leejtést.     36 másodperccel a rajt előtt a két hajó összeütközött: haladtak a…

Lehullt a lepel - AC34

2010.05.06. 14:25

Igazából nem, de ha egyszer Russell Coutts és Vincenzo Onorato a 34. AC kapcsán sajtótájékoztatót tart Rómában, amellett nem mehetünk el szó nélkül. Részletes beszámoló, ahogy ígértük.   Russell bevezetőjében több dolgot sorolt: - bár az ötödik generációs AC-hajók…

Megint Olaszország, ezúttal Scarlino. Eggyel többen voltak, mint a múltkor, ezúttal az aktuális világbajnok, Pieter Taselaar tudott nyerni csapatával (taktikus: Jeremy Wilmot).         A ranglista első öt helyezettje jelenleg: 1. Lanfranco Cirillo, Fantastica 2. Luca Lalli,…

A helyszín Lerici, Olaszország, 16 részt vevő hajó, sok olasz és egy-egy német, cseh, illetve holland egység. A 16 hajós mezőnyben, 7 futam után (egy kiejtővel) 11 ponttal volt képes nyerni a Fantastica (ITA-164) úgy, hogy a második (Rush Diletta, ITA-187) 24 pontot…

Te készülsz a szezonra?

2010.03.24. 09:23

Mert a TP52-es osztály, karöltve a GP42-essel, nagyon. Tegnap közzétették, hogy az idei évben mely trófeákért, hol és mikor fognak küzdeni az Audi MedCup Circuit keretein belül.   A lista: 1. Portugal Trophy, CascaisCascais (Portugália), május 11-16.2. Marseille TrophyMarseille…

A Costa Smeralda Yacht Club által rendezett első Melges32 Világbajnokság 29 indulójából a USA színeiben versenyző Bliksem (kormányos: Pieter Taselaar) volt a legeredményesebb, így ennek az évnek ők a legjobbjai.         Az első tíz a következőképpen…

  A dobogós helyekért óriásit küzdött a Team Aqua, az Artemis, a BMW Oracle Racing és a No way back. Chris Bake és csapata hihetetlen lelkierőről téve tanúbizonyságot még egy backstag-törést is megoldottak, és állva maradtak az első helyért vívott csatában.     6 futam…