Tanguy De Lamotte (Initiatives-Coeur) vasárnapi célba érésével egy, csak egy legény maradt versenyben, akinek akkor épp 1031 mérföld volt hátra. A Team Plastique nevű hajót (többedszer mondjuk, a mezőny egyetlen fix tőkesúlyos darabja - iSail) terelgető Alessandro di Benedetto…

 Csak mert az első három már célba ért, még nincs vége a versenynek, amiképpen az összefoglalóinknak sem. Mi itt leszünk az utolsó befutóig - és ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek is!         Alex Thomson (Hllugo Boss) harmadik helye egyértelmű…

 Alex Thomson (Hugo Boss) célba ért. Ez több szempontból fontos pontja ennek a versenynek, lentebb kifejtjük, hogy miért. A vezető kettős befutója után szusszanásnyi csend ígérkezett, a harmadik helyen vitorlázó brit pozícióját senki nem veszélyeztette, így teljes mértékig…

A vernei 80 nap az élmezőnynek szinte már tuti a befutáshoz: a VG mezőnye jó (kereskedelmi) széllel halad célja, azaz Les Sables D'Olonne kikötője felé.        A csütörtöki nap és egy gigászi szakasz zárásaként Alessandro di Benedetto (Team Plastique)…

 Ha korábban azt mondtuk, hogy Bernard Stamm-ra (Cheminées Poujoulat) rájár a rúd, akkor most már tényleg fogalmunk sincs, milyen szavakkal festhetnénk hiteles képet sorsa alakulásáról. A megállása körüli mizéria vasárnap hajnalban (03:30 UTC) megfejelődött egy…

 Ha minden nap nem is, de azért sűrűn vannak érdekességek a versenyen, nem csak négy-öt naponta, amilyen sűrűséggel mi megjelentetjük a témába vágó cikkeinket. Sajnos nem áll módunkban ennél rendszeresebben beszámolni az eseményekről, ezt nézzétek el nekünk. Némi…

 A mostanra végleg darabokra szakadt mezőnyben a lehet legkülönfélébb időjárási körülmények és hangulatok közepette halad kelet felé a még versenyben lévő tizenhárom hajós. Négy napja hagytuk el őket, persze ez az időszak sem telt izgalom…

 Akkor engedtük el a mezőnyt, amikor az élboly a déli félteke erősebb szeleibe érve elkezdett egyre tempósabban haladni. Szombatra virradóra gyors egymásutánban négy jelentés is érkezett 24 óra alatt megtett igen nagy távokról, végül Jean-Pierre Dick (Virbac Paprec 3) nyerte…

 Bizony-bizony, már három hete úton vannak. És kedd óta tulajdonképpen eseménytelenül telnek a napok. Végre nem esett ki senki, viszont mindenki átjutott a déli féltekére.    Kedd estére kezdtek markánsan eltávolodni egymástól a nyugat (majd onnan dél)…

 Péntek délután jelentkeztünk legutóbb hírekkel a verseny kapcsán, és sajnos nem tört meg az átok, a közlés után fél nappal már jött is az újabb rossz hír: Vincent Riou (PRB) egy sodródó bójával való ütközés miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Ez persze nem egyik…

 Legutóbbi beszámolónk óta több fajsúlyos esemény is borzolta a kedélyeket a szóló Földkerülőn. Ezek közül kétségkívül Zbigniew Gutkowski, azaz Gutek (Energa) kézfelemelése volt a legkomolyabb, szerdán: a mai nappal ki kell mondanom, amin napok óta gondolkodtam. Bátornak…

 Már csak egy nap van hátra, és indul „a kaland” újabb kiadása. Szerdán hivatalosan is bemutatták a sajtó több, mint kétszáz(!) megjelent munkatársának a 20 induló szkippert. Mi pedig adunk egy pillanatképet kevesebb, mint 24 órával a rajt előtt. Ami önmagában sem lesz…

Ha meggyőződésed, hogy két test jobb mint egy, vagy csak megtetszettek a Kékszalagon látott katamaránok, esetleg egyszerűen megnéznél pár nagyágyút verseny közben, anélkül, hogy a világ másik csücskébe kéne utaznod, akkor itt a remek alkalom: holnaptól indul az első Extreme 40…