Tour de France - vízen

2015.04.13. 14:57

A regattán mindig is egyforma hajókat használtak a csapatok az évek alatt, de eddig az egytestűek mellett tették le a voksukat a szervezők. Idéntől másképp lesz.        A Diam 24 flotta szintén egyforma darabokból áll, csakhogy itt már három a test: bizony, egy 7,25…

Hírblokk

2011.08.25. 21:47

3/2, gyenge szél.   - Most már kimondható, hogy Jeremie Beyou egyértelműen uralta az idei Figaro mezőnyét. Mert hiába a 45 ellenfél, azért három szakaszt nyerni a négyből az nem semmi. És mivel nem bukott túl sok időt az első etapon sem, amikor "csak" negyedik lett, hát…

Már véget is ért az első szakasz - legalábbis az élmezőny számára.   Délután negyed kettő után nem sokkal ugyanis megérkezett Caen-be Fabien Delahaye (Port de Caen - Ouistreham), aki normandiai lévén, lényegében hazai vizeken versenyzett. Pontos menetideje 2 nap, 50 óra, 14…

Futam nélkül - Audi MedCup

2011.06.21. 18:09

Az utolsó napon legalábbis. Az előrejelzés 17-25 csomós szelet jósolt, de a Misztrál végül erősebben fújt, így azt a maradék egy szem tervezett futamot nem tudták lebonyolítani. TP52 osztályban győztek az újoncok, Soto40-ben az esélyesek.     Speciel a Container…

Előretekintés

2011.05.11. 21:07

Ezúttal nem beszámolunk valamiről, ami történt, hanem felcsigázunk. De legalábbis megpróbáljuk. Jövő héten kezdődik ugyanis két olyan sorozat, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Szerintük legalábbis...     - Audi MedCup - de csak azért vettük előre, mert az ABC…

Hírblokk

2011.05.03. 17:07

Bíráskodás, 40000 óra, hasítás.     A párosversenyeken megszokott látvány a hajók körül keringő Zsűrimotoros, ahol nagyon okos zászlós emberkék integetnek vissza a versenyzőknek, ha azok kezdeményeznek valamit. Nos, a 34. AC-n, oly sok minden más mellett ezen is…

 December 3-án, a párizsi Hajókiállításon hozták nyilvánosságra, merre is karázol majd a magányos vitorlázókból álló mezőny. Eszerint az alábbi irányokat követik a Beneteau Figaro 2-es hajók az 1695 mérföldes, négy szakaszra bontott versenyen.    Rajt…

Hétfőről adósok maradtunk a pontos végeredménnyel. És, ha már ezt pótoljuk, egyúttal figyelmezzünk néhány résztvevőre, hogyan is értékelték ők a regattát!     A szombatot elég szépen keresztbe kaszálta a misztrál, ekkor bőven volt idő nyilatkozni. Ed Reynolds,…

Ha nem is annyira, mint a kiwik Cascais-ban, ezúttal a Quantum Racing emelkedett ki a mezőnyből.     Az Emirates Team New Zealand ráadásul az első három futamban mindjárt 21 pontot gyűjtött a későbbi 31-ből. Egyenletes teljesítményt mutatott (ismét) az All4One…

Előző két bejegyzésünkben (Rohanás és Tényleg repültek) a képek domináltak, most kicsit olvassunk. Hogyan értékeltek a nagyok!     Dean Barker (NZL), skipper és kormányos, EMIRATES TEAM NEW ZEALAND (NZL): nehéz sorozatkezdés volt. A helyszín trükkös és nehezen…

Te készülsz a szezonra?

2010.03.24. 09:23

Mert a TP52-es osztály, karöltve a GP42-essel, nagyon. Tegnap közzétették, hogy az idei évben mely trófeákért, hol és mikor fognak küzdeni az Audi MedCup Circuit keretein belül.   A lista: 1. Portugal Trophy, CascaisCascais (Portugália), május 11-16.2. Marseille TrophyMarseille…

Amikor fúj

2010.03.04. 08:40

Minden jármű meghajtásához kell üzemanyag, amiből néha sok van. Olyankor marad a kapaszkodás.   Spanyol bajnokság Cádiz-ban a múlt hétvégén. 25 csomós szél, 34 csomót elérő befújások. Fausto Arroyo, az Andalúz Vitorlás Szövetség edzője kapta el a…

Arcok - Cserép Csaba

2009.11.10. 21:51

Sorozatot indítunk. Most már hivatalosan is. Az első bejegyzés ebben a kategóriában még csak amolyan tessék-lássék módon ment, de ezt rendesen összeraktuk. Már, amennyire tőlünk telik. Interjú következik.             - Hogyan indultál…

Ahogy azt beharangozták, annak rendje és módja szerint neki is kezdtek a Louis Vuitton World Series első sorozatának. A helyszín Nizza, a résztvevő csapatok száma nyolc, bár nem egyezik meg az előzetes információk alapján összeállított névsorral. Az első napon nem történt semmi…

 5000 tengeri mérföld, 50 vitorlázó és 500 000 jótékonyságra összegyűjtött euró. La Solidaire du Chocolat, az első transzatlanti verseny Franciaország és Mexikó között. Rajt október 18-án Saint Nazaire partjainál.      Nem csak hogy összegyűlt egy…