A tény: ma hajnali egykor visszaért Barcelonába a Fa Nándor - Conrad Colman páros (idejük 110 nap, 10 óra, 59 perc, 40 másodperc), ezzel a 2014-15-ös Barcelona World Race vízi része befejeződött. A hivatalos programból már csak a mai díjkiosztó van hátra.       Az…

Csapjunk a közepébe, mert történt egy s más, mióta legutóbb beszámoltunk a versenyről! Az alábbi kép "előszó" gyanánt szolgál: egy hónap a tengeren.       Továbbra is fontosak tartjuk kihangsúlyozni, hogy teljesen laikusként nyúlunk a témához, mert, ugye, nem…

Jó ideje nem jelentkeztünk beszámolóval, most megpróbálunk felzárkózni a mezőnyhöz, mely szerencsére nem fogyatkozott tovább. Az élen haladók közötti távolságok nőttek ugyan, de egyrészt bármikor bárkit érhet technikai probléma vagy dönthet rosszul egy adott időjárási…

Két ember, egy hajó, három hónap - a Föld körül. Anna Corbella és Dee Caffari 2010-ben nekivágott, hogy első női párosként teljesítse a Barcelona World Race-t. Az odáig vezető útról és az átélt kalandokról dokumentumfilm készült, melyet 2012-ben egy időben mutattak be a…

Napi szintű, részletes beszámolót sajnos nem tudunk prezentálni, de igyekszünk megmutatni minden fontos epizódot. Nézzük, mi történt legutóbbi cikkünk óta!             Január 5. Renault Captur, az ötödik helyről: senkinek ne legyenek illúziói, az IMOCA 60-as…

December 31-én tizenhat vitorlázó vágott neki nyolc hajó fedélzetén, hogy a katalán fővárosból indulva körbevitorlázza a Földet. Az útvonal nem bonyolult: ki a Gibraltári szoroson, délről megkerülni a három nagy fokot (Jóreménység, Lieuwin, Horn), majd vissza. A mezőnyben ott…

Levelet kaptunk, lájf

2014.12.23. 12:53

...méghozzá Fa Nándor sajtóirodájától. Ebből közlünk most egy bekezdést, változtatás és szerkesztés nélkül. Jelige: nagy ívben teszünk a disclaimer-re.         Ezúttal informáljuk Önöket, az érdeklődő média képviselőket, Fa Nándor nevében,  hogy a Fa…

 Hobbivitorlázó. A Virbac Paprec hajókra alapított Absolute Dreamer cég vezetője, versenyzők számára hajtanak fel támogatókat. És ami itt most nekünk a legrelevánsabb: személyében az osztály elnökét tisztelhetjük, és mint ilyen, nyilván számít a szava.  Két…

 Május 19-én kezdődött, június 10-ig tart, a Vendée Globe-ra készülő hajóknak és szkippereknek nyújt tesztelési lehetőséget - valamint megjelenést. Első szakasz Barcelona-Cascais, ekkor még csapatokkal a fedélzeten, majd május 26-ai rajttal Cascais-La Rochelle, ekkor már…

Tegnapelőtt a Puerto Rico-i San Juanban tartott díjátadó ünnepségen kiderült, kik nyerték meg az idei díjakat. Nem titkolózunk: a hölgyeknél az Egyesült Államok vitorlázója, Anna Tunnicliffe, a férfiaknál a spanyol Iker Martínez - Xabier Fernández duó lett a befutó. Amint…

Az ISAF ma közzé tette a Rolex Év Vitorlázója 2011 díjra jelöltek listáját.Vizsgált időszak: 2010. szeptember 1. - 2011. augusztus 31.     Ezek szerint a nőknél: - Dee Caffari (GBR): Földkerülő vitorlázó, többszörös rekorder. Ezek közül az éppen aktuális: ő…

Igaz, nem teljesen friss hír, mégis most kerülnek elő a marketing-gépezet fogaskerekei közül a szebbnél szebb videók: elkészült a 2011-2012-es Volvo Ocean Race első új építésű hajója.     A Camper által szponzorált csapatot az Emirates Team New Zeland adja. A…

A következő Route du Rhum, a Barcelona World Race és a Velux 5 Oceans lényegében egy időpontban lesz. Mindhárom regatta egy-, illetve kétkezes versenyzésre lett kitalálva, és a rajtuk indulók névsora sokszor komoly átfedést mutat. Ráadásul mindegyiken részt vesznek az Open 60-asok.…