A marketing gépezet működik: a Lorient-Göteborg etapot nem lehetett egyben végig csinálni, a holland induló (Team Brunel) miatt ki kellett találni valamit, hogy Tulipánföldét is érintse a verseny. Erre született megoldásként a "pit-stop" ötlete, melynek az volt a lényege, hogy 24 órára megáll a…

Igen, felkiáltójellel. A Team SCA, amely egyrészt tisztán női legénységből áll, másrészt eddig hol többel, hol kevesebbel, de - egy kivétellel - mindig utolsó helyen futott be, most komolyan megcincálta az oroszlánok bajszát. Az aláfestő zene egy pillanatig sem lehet…

A szervezők koncepciója, hogy tudniillik egyforma hajókkal fussák a versenyt, abból a szempontból mindenképp bevált, hogy szorossá váltak a szakaszok befutói. Ha valaki azt gondolta, hogy a Sanya-ban produkált 1 perc, 50 másodperces különbséget nem lehet alulmúlni egy másik hosszú…

A távolságot ugyan csak becsültük, de a tagmondat első fele maximálisan tényszerű és helytálló: a 2800 mérföldes távból 1100 van hátra a mezőnynek, az első öt pedig huszonhét mérföldön belül van egymáshoz képest. Az már önmagában nem sok, de volt ennél kevesebb is: ma…

Európai idő szerint csütörtök kora este befutott a newporti célba a Team SCA is, ezzel hivatalosan véget ért a Volvo Ocean Race hatodik szakasza, melyet - talán némi meglepetésre - a Team Dongfeng nyert meg, három és fél perccel az Abu Dhabi Ocean Racing előtt.     Korábban…

A csapatok élete még mindig nem egyszerű. Megúszták a Pam névre keresztelt hurrikánt, megkerülték a Horn-fokot, azt hihetnénk, hogy innen már sétagalopp, ehelyett olyan kiélezett a küzdelem, mint eddig talán soha.        A következő videón látjuk hogy mivel is…

Pedig sima ügynek ígérkezett... már amennyire sima lehet 30 csomó fölötti szélben, méretes hullámok között vitorlázni, nulla fok közeli hőmérsékletben.        Viszont sehol egy zátony! A Pam-hurrikán kissé átírta a menetrendet, március 15. helyett végül 17-én…

Egyre közelebb vagyunk a befutóhoz, a helyzet fokozódik, a mezőny együtt mozog. A hajók a Doldrums felé haladnak, ismét sok taktikai kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb, hogy keleti vagy nyugati irányból kerüljék a szélmentes zónát.         Trükkös szelek fújnak…

Ismét útjára indult a Volvo Ocean Race foghíjas mezőnye (a Team Vestas Wing igazoltan marad távol - még egy darabig). Elhagyva Sanya városát, a következő célpont Auckland. 4800 tengeri mérföldnek vágnak neki, előreláthatólag 22 nap alatt elérik a befutót. Igen kemény rész áll…

Az elmúlt egy hét nem telt eseménytelenül a Volvo Ocean Race mezőnye számára. Vietnámig folyamatosan kreuzoltak, ami nem a legkényelmesebb, hiszen minden egyes hullámba belecsapódik a hajó, és ez ellen nem lehet tenni semmit, csak megvárni, hogy vége legyen. A part közelében…

A Dongfeng Race Team-mel az élen a mezőny elhagyta a Malacca-szorost, de a kihívásoknak nincs vége, most jön a Szingapúri-szoros, amelyen szintén át kell haladniuk a versenyzőknek, és a hajós forgalom itt sem csekély. Leginkább körforgalomhoz hasonlít a versenyzőket fogadó káosz.…

Gyenge és forgolódós szél teszi izgalmassá a mostani szakaszt. A mezőny, mint már megszokhattunk,  együtt mozog. Senki nem mer, valószínűleg nem is akar újítani. Ez one design hajónál nem is ajánlatos, hiszen ha bárki összeszed egy nagyobb hátrányt, azt nagyjából biztos,…

Először is egy fontos bejelentés: a Team Vestas Race újra fogja építeni a zátonyra futott hajót. Legkésőbb a lisszaboni megállónál már be akarnak állni újra a versenybe. Ezzel az utolsó négy szakaszt még végig tudják vitorlázni. És bár ezzel már nem nyerhetik meg a versenyt,…

Az elmúlt hét eleje nem az eseményekben dúskált. Mondhatjuk a vitorlázásra, hogy extrém sport. Ez kifejezetten igaz a földkerülésre, bár jelen esetben inkább csak azért, mert azt az időjárást, amivel küzdenek a versenyzőink, nem lehet ép ésszel kibírni. December 3-án 300…

A mezőny elszenvedte első komoly sérülését, méghozzá sokkal komolyabbat, mint amire bárki gondolt volna.        november 26. A verseny meteorológusa Gonzalo Infante: itt nem lesz Doldrums. Nem lehet megjósolni, mi lesz a jövő. Egy igen jelentős erejű trópusi vihart…

A rajtot követően nem egyszerűsödött a csapatok élete. Miután sikeresen átjutottak az Afrika partja mellett futó erős áramláson, végre egy kissé fellélegezhettek, addig ugyanis 40 csomós, gyakran pöffös szélben haladtak. A legtöbb csapat miután átjutott ezen a szakaszon,…

Az elmúlt hetekhez hasonlóan, még mindig nagyon közel vannak egymáshoz a mezőny elején lévő hajók. Érdekes lehet minden reggelt úgy kezdeni, hogy napról-napra látótávolságon belül van ellenfeled, pár kilométerre tőled.          Mindezt úgy, hogy már eltelt több…

Volvo Ocean Race JÁTÉK

2014.10.13. 14:45

Kedves Olvasóink! Szeretnénk számotokra még izgalmasabbá tenni a földkerülő verseny követését, így rendszeres beszámolóinkon túl lehetőséget biztosítunk nektek némi agytornára, illetve szerencsejátékra - ki hogyan tekint rá.    A feladat egyszerű: meg kell tippelnetek,…

Tíz kérdés - Ken Read

2012.04.11. 10:34

 Brit sajtó, The Telegraph. Sorra veszik a Volvo Ocean Race szkippereit. Ez történetesen a harmadik interjú, ígérjük, megkeressük a korábbiakat, és igyekszünk nem lemaradni a következőkről.  T: Az eddigi legviccesebb pillanat a verseny során?  KR: Láttátok a…

 A Puma 88,7 mérföldre van a céltól.  Amikor összefoglaltuk az ötödik szakasz eseményeit, azt hittük, izgalomból és történésből nem lesz több, csapatok és szurkolók egyaránt a versenyre koncentrálhatnak. Nem jött be...  Sajnos a Team Sanya már akkor feladta*, az…

 Most már hideg van - ez hivatalos. Olyannyira, hogy nem vesszük panaszkodásnak, ha azt mondod, fázol.  Ötödik szakasz, kilencedik nap (2012. március 27.)  POZÍCIÓ: a Semmi közepén, lenn délen  HAJÓ SEBESSÉGE. 17 csomó  SZÉLSEBESSÉG: 33 csomó  IRÁNY: 119…

 Alig öt napja rajtolt el a mezőny Auckland-ből, de felsorolni is sok, mi minden történt a hajókkal és az emberekkel ez alatt a rövid idő alatt. A rajt még rendben lement. Bemelegítő képünkön Toni Street, a ONE News sportriportere látható, pár másodperccel azelőtt, hogy elhagyja…

Harmadik szakasz, vége - VOR

2012.02.07. 15:38

 Amilyen rövid volt a szakasz első fele, olyan hosszú és darabos lett a második. De mindenki beért a kínai célba, többnyire épen és egészségesen. Csak a Sanya fedélzetén roppant meg a fő csörlők egyik talapzata.  Hogy ismét a Telefónica nyert? Nos, igen, és mivel a…

Híreinket a Telefónica befutása óta nem frissítettük (rövid bejegyzéseink Facebook-oldalunkon nem számítanak), most ledolgozzuk az adósságot.   Másodiknak beérkezett a Camper with Emirates Team New Zealand, bő 16 óra hátránnyal. Tulajdonképpen sima útjuk volt,…

Lezajlott egy kvalifikációs verseny a hétvégén, ennek néhány momentumát idézzük meg. Az Alicante - Palma de Mallorca - Alicante útvonal 360 tengeri mérföldjénél kellett már többet is vitorlázni, de gyakorlásra és pulzusnövelésre megfelelt. Rajt október 7-én, délután…