Ezek mellett a fejlemények mellett jelentéktelennek tűnhet, de a Vendée Globe formátuma is nagyban megváltozik. Extra hírek, blokkban!

 

2016april1_00_amalficoastdestinationcom_600.jpg

Vulkáni aktivitás tehet keresztbe az America's Cup-nak

 

Senki sem örül a ténynek, hogy ilyen mértékű természeti erő fenyegeti az eseményt, de legalább még időben értesültünk a veszélyről. Így még maradt lehetőségünk a menekülésre – ez 2017-ben már nem így lenne – állította a szervező bizottság tagja a Royal Bermuda Yacht Clubba hirtelenjében összehívott sajtótájékoztatón.

Idén tavasszal a szokásosnál melegebb volt a sziget környéki tenger hőmérséklete, amit sokan az El Nino-jelenségnek, a globális felmelegedésnek és a Golf-áramlat ciklikus irányváltásainak tudtak be. Mostanra a tudósok kiderítették, hogy a szigetet körülvevő zátony külső oldalán található tenger alatti hasadékok is szerepet játszhatnak dologban, mivel az eddiginél sokkal nagyobb mennyiségű forró vizet lövellnek ki magukból.

Ez egyben azt is jelentheti, hogy az a szunnyadó vulkán, amely évmilliókkal ezelőtt lére hozta Bermudát, ébredezni kezdett. Egy időzített geológiai bombán ülünk, és lehet, hogy valami tényleg nagy durranás van készülőben – mondja Peter M. Vogt, az UC Santa Barbara Oceanográfiai Intézetének munkatársa. Bermuda geológiai történelmét jól ismerjük, de a felszín alatti folyamatok jó ideje képezik tudományos viták tárgyát. Mi mindenesetre folyamatosan figyeljük a változásokat.

 

2016april1_01_volcano_sailingscuttlebuttcom_600.jpg

 

Biztos, ami biztos alapon azért egyeztetünk az olaszokkal, én azonnal indulok Milánóba, hogy beszéljek Patrizio Bertellivel – mondta Russell Coutts. Ha a Vezúv kegyes lesz hozzánk, akkor talán átrakhatjuk az egész eseményt a Nápolyi-öbölbe. És őszintén remélem, hogy Bertelli úrnak csak a gyűrűjét kell megcsókolnom cserébe.

 

Olimpia elhalasztva, felmerült egy új helyszín lehetősége

 

A Rio de Janeiro környéki vizekben mérhető baktériumok és vírusok száma olyan magas mértéket öltött, ami már nem csak a sportolók, de az egész világ egészségét veszélyezteti, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság példátlan lépésre szánta el magát: törölte a 2016-os Játékokat és alternatív helyszínt keres 2017-re!

A brazil olimpiai hivatalnokok nem kicsit vannak felháborodva: oké, kicsit megcsúsztunk a tervekkel, a szükséges földterületek kisajátításával, az építkezésekkel, a szállításokkal, a külföldi szerződött partnerek munkavállalói engedélyével, vesztegetési botrányok kísérik az egész folyamatot, nincs se rendes vízhálózat, se csatornázás, komoly biztonsági aggályok merültek fel a reptereken, a Hika-vírus kicsúszott az ellenőrzésünk alól... de a világon hol máshol lehet rendes Caipirinhát inni? A NOB arról beszél, hogy megy mindenki újra Londonba. Legyünk őszinték: monokinis bombázókkal teletömött brazil tengerpart vagy a savóképű angol öregasszonyok? Moqueca, churrasco és acaraje vagy főtt marha és kib@szott puding?

Dilma Roussef, Brazília elnöke határozottan megvédte országát, amikor a Guanabara-öbölben tartott sajtótájékoztatón azt állította, hogy a vízminőséggel már most sincs semmi gond, és a helyzet tovább javul. Az egészet a sajtó fújja fel. Hogy igazát alátámassza, lesétált a vízhez, megmerített benne egy poharat, majd annak tartalmát megitta – mindezt a kamerák kereszttüzében... nem sokkal később a stábja minden további programját lemondta, de ahogy nemrég kinevezett sajtófőnöke, Alastair Campbell elmondta, már jó ideje tervezte, hogy pár napot pihen. Nincs ebben semmi rendkívüli.

 

2016april1_02_caip_keep-calm-o-maticcouk_600.jpg

 

Új formátumot kap a Vendée Globe

 

Egészen komoly változás elé néz a szóló Földkerülő verseny, mely 2016. november 6-án rajtol. Vagy nem. A szervezők ugyanis úgy döntöttek, hogy rajtidőpont helyett indulási kaput hirdetnek, amely november 6-ától december 5-éig lesz nyitva. Sokszor előfordult már, hogy az időjárási helyzet miatt halasztottuk a rajtot. Minden alkalommal alaposan tanulmányoztuk a kialakult és a várható helyzetet, hogy ne küldjük a halálba a versenyzőket – ismertette a változás okait David Brabis versenyigazgató. Bár a legjobb előrejelzési modellekkel dolgozunk, ám döntéseink alapjául mindig csak az Atlanti-óceán állapota szolgált. Az internet segítségével azonban globális képet kaphatunk, a számítógépes modellezés számtalan új taktikai lehetőséget teremt, mi pedig szeretnénk, ha ezek a szempontok is megjelennének az idei regattán. Az indulóknak a teljes képet át kell látniuk, és azt elemezve dönteni, hogy mikor vágnak neki az útnak.

Az új fejlemény vegyes fogadtatásra talált az érintettek körében...

Marc Guillemot: korábban, amikor kötött időben kellett rajtolni, az ember könnyen beleszaladhatott egy csúnya viharba a Déli-óceánon vagy napokig lötyöghetett a Doldrums szélcsendjében. Most azonban már az indulás időpontjának megválasztása is taktikai döntés, sőt, marketing eszközzé formálható. Mert hát ki ne akarna szívesebben távozni napsütésben, ideális szélviszonyok között, amikor a szponzormatricák is jobban látszanak? A szürke ég és a hullámos tenger maradjon meg a nyílt részeknek. A legutóbbi rajtnál a két fő támogatóm képviselője végighányta a délutánt a VIP-hajón. Nehezen tudom elképzelni, hogy megint el tudnám adni nekik az „élményt”.

Michel Desjoyeaux: őszintén remélem, hogy majd' mindenki az első napot választja. A rajt eltolása rém rossz marketing húzás... senki sem gondolhatja komolyan, hogy a nézők egy hónapig ténferegnek majd Les Sables D'Olonne-ban, arra várva, hogy történjen végre valami! Még a családtagokat sem lehetne rávenni! Na meg ez a harminc napos indulási ablak. Több ezer mérföldnyi óceánra előre? Komolyan? Mi lesz legközelebb? Kártyát vetünk?

2016april1_03_vg_sailingscuttlebuttcom_600.jpg

 

Az emberek nagyon komoly hibát vétenek a hülyebiztos eszközök tervezésekor. Alulbecsülik a hülyék zsenialitását – Douglas Adams.

 

fotók: amalficoastdestination.com; sailingscuttlebutt.com (2,4); keep-calm-o-matic.co.uk

forrás: ScuttleButt

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr998550298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása