A St Barths Bucket Regattát nem feltétlenül a versenyzés miatt hívták életre, sokkal inkább azért, hogy azok, akiknek legalább 30,5 méteres (száz láb hosszú) a jachtja, és kellemes, adrenalinnal csak finoman fűszerezett regattára vágynak, megtalálhassák a számításukat. A rajtvonalnál még így sem jelenhet meg bárki, akinek elég hosszú hajója van, elsődleges szempont ugyanis a biztonság, így csak olyan jachtokat hívnak meg, melyek tulajdonosa, kapitánya, legénysége és vendégei évről-évre betartják az erre vonatkozó előírásokat, hogy a rendezvény megmaradjon annak a könnyed és élvezetes eseménynek, ami mindig is volt.

sbb2016_001_corysilken.jpg

Persze azért tudjuk, hogy ahol már két hajó megy egymás mellett a vízen, az mindenképp verseny, úgyhogy közöltek eredménylistát, de azt gyanítjuk, az keveseket érdekelt...

sbb2016_002_corysilken.jpg

sbb2016_003_corysilken.jpg

sbb2016_004_corysilken.jpg

sbb2016_005_corysilken.jpg

sbb2016_006_corysilken.jpg

sbb2016_007_corysilken.jpg

sbb2016_008_corysilken.jpg

sbb2016_009_corysilken.jpg

sbb2016_010_corysilken.jpg

sbb2016_011_michaelgramm.jpg

sbb2016_012_michaelgramm.jpg

  

fotók: 1-10: Cory Silken; 11-12: Michael Gramm

forrás: sailingscuttlebutt.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr358511500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása