Vége van. De annyira, hogy az utolsó is több, mint egy hónapja befutott a negyvenhatodik alkalommal megrendezett versenyen. Abszolútban győzött a Spindrift 2 katamarán 2 nap, 10 óra, 57 perc, 41 másodperces idővel (a leggyorsabb egytestű a Comanche volt). De ezek "csak" számok. Sokkal fontosabbnak gondoljuk azokat a sztorikat, amik a háttérben húzódnak meg. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

 

rfr_001.jpg

  

Az augusztus tizenhatodikai rajt előtt sokan még hirtelen fogyókúrába kezdtek, illetve ellenőrizték, van-e elegendő horgonykötelük. A meteorológia ugyanis nagyon gyenge szelet jósolt az első pár napra, és abban sem a felesleges súly cipelése, sem a hátrafelé sodródás nem vicces. Ez egyébként a kisebb hajók számára nyújtott némi esélyt, hogy korrigált idő szerint megverhetik a nagyokat, ahogy a hét második felére megérkezik a nafta. A rajtot leginkább az első két csoport (többtestűek, illetve IMOCA60-Class40-Figaro bagázs) szenvedte meg, de a többieknek sem volt méznyalás a dolog. Képzeljük csak el, amint korai rajtosok vagyunk, szél alig fúj, az áramlás viszont elfelé visz a vonaltól - így kicsit nehéz javítani a hibát és újra nekivágni.

 

rfr_002.jpg

 

Másnap reggel nyolcra az elsők már elhagyták a Land's Endet, úgy, hogy a legnagyobb egytestű, a Comanche csak tizenkét mérfölddel volt lemaradva a vezető Spindrift 2-től. És a hetvenkét lábas Momo előtte járt a Rambler 88-nak, illetve a Leopardnak (ez szintén száz láb hosszú). IRC3 és IRC4 kategóriában az szedett össze némi előnyt, aki a partoktól távolabb próbálkozott. Az élmezőny a "sarok" után inkább nyugatra húzott, a Comanche-Momo páros kevésbé, míg az IMOCA brigád rögtön a forduló után északnak indult. Még hátrébb a lassú hajók közelebb húzódtak az angol partokhoz, hogy minél kevesebbet veszítsenek az újra gyengülő szélben. 16:49:51-kor (BST) a Spindrift 2 megkerülte a Fastnet sziklát.

 

rfr_003.jpg

 

Visszafelé a Scilly-szigetnél utolérte őket a Prince de Bretagne (Multi 80): a genakker az árbochoz tapadt, azt se tudtuk fúj-e egyáltalán a szél, ők meg csak jöttek, csak jöttek - mesélte Donna Bertarelli.

 

 

Végül fizetett a vízvonal, a Spindrift 2 meglépett, sőt a PdB még egy vereséget el kellett, hogy könyveljen, a cél előtt öt mérfölddel megelőzte őket a Phaedo³. Hasonló izgalmakat hozott az egytestűek csatája, ahol a száz lábas Comanche mindössze négy és fél perccel tudta megveri a nála tizenkét lábbal rövidebb Rambler 88-at (ami korrigált idő szerint hat óra utóbbi javára).

 

rfr_004_df.jpg

 

Az IMOCA osztály leggyorsabbja a PRB volt (egy 2004-es Vendée Globe győztes Vincent Riou-val és egy America's Cup kormányos Sebastie Col-lal a fedélzeten). Ebben a tizenkilencedikén dél körül érkező csoportban az IMOCA-k között jött be az egyetlen VOR65-ös, a Team SCA (két fiúval kiegészülve), ahol ezúttal Carolijn Bouwer állt a kormánynál, tíz másodperccel a nagyobb testvér VOR70-es mögött. A mezőny magja ekkor járt a szikla környékén. A plymouth-i célban elkezdett testet ölteni az abszolút végeredmény, de másnapig kellett várni, hogy megérkezzen az, aki korrigált sorrendben nyerte az idei Fastnet Race-t.

 

rfr_005.jpg

  

Ez pedig a francia Courrier du Leon volt, mely 3 nap, 22 óra, 32 perc, 42 másodperc alatt tette meg a légvonalban 603 mérföldet (korrigált ideje 4 nap, 2 óra, 53 perc, 39 másodperc - majd két és fél órát tett a másodikra).

 

rfr_006.jpg

 

Részletes eredménylista itt.

 

 

És akkor...

A klasszikusok

Négy indult idén, a Dorade (52 lábas yawl, 1931-ben és 1933-ban nyerte a versenyt), a Stormy Weather of Cowes (53 lábas yawl, 1935-ben diadalmaskodott), az Argyll (57 lábas yawl, ez volt az első Fastnetje) és az Infanta (46 lábas yawl, szintén elsőbálozó). Az SWoC konkrétan huszonhét másodperccel vette előbb a sziklát, mint a Dorade.

 

rfr_007_df_swoc.jpg

 

A párosok

IRC Two-Handed Class. Azaz, mindössze két emberrel a fedélzeten harcba induló csapatok (egy hatszázhárom mérföldes offshore versenyen!!!). Idén ötvennégy duó vágott neki a távnak, ami a nemzetiségeket illeti, voltak itt belgák, franciák, britek, hollandok, írek, monacóiak, sőt, az USA-ból is érkeztek. A győztes - négy nap és négy éjszaka után - korrigált idő szerint huszonhárom másodperccel bírt befutni a második előtt. Az alul maradó a két évvel ezelőtti abszolút győztes apa-fia páros volt, míg idén a Jester (J/105) legénysége, Kelvin Rawlings és Stuart Childerley örülhetett a győzelemnek (és az abszolútban elért negyedik helynek - 309 célba érő közül). Kelvin Rawlings: épp a világ két ellentétes végében voltunk, amikor sms-t kaptam Stuarttól: Fastnet négykezesen? Azonnal ment a válasz: naná! A nagy hajókon csak részfeladat jut, szerettem volna végre megint mindent csinálni.

További érdekes adatok

- a Fastnet-sziklát úgy is nevezik, hogy Írország könnycseppje

- az első versenyen, 1925-ben mindössze hét hajó indult, győzött a gaffos pilot-cutter, a Jolie Brise. A mezőny főleg túrahajókból állt, ketten kénytelenek voltak feladni a versenyt, míg az utolsó célba érő annyira lassan teljesítette a távot, hogy az időmérők hazamentek, mire befutott.

  

rfr_008_jolie.jpg

  

- idén a legénységek átlagéletkora 43 év volt, míg a legidősebb induló a 85 éves Piet Vroon (Tonnere 4, és az öreg volt a szkipper)

- az előnevezés során a háromszáz hely huszonnégy perc(!) alatt telt be - még februárban

- ezúttal huszonöt országból érkeztek a versenyzők

- a Fastnet világítótornya 1854 január elsején villant föl először

- a mezőny legkisebb hajói ezúttal harminc láb hosszúak voltak (Pogo 30, Whitbread 30, Capo 30)

- ehhez képest a Spindrift 2 százharmincegy láb hosszú

 

  

Kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter oldalunk is.

 

fotók: Daniel Forster, Kurt Arrigo / regattanews.com

forrás: rolexfastnetrace.com; yachtingworld.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr387818106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása