Az elmúlt hét eleje nem az eseményekben dúskált. Mondhatjuk a vitorlázásra, hogy extrém sport. Ez kifejezetten igaz a földkerülésre, bár jelen esetben inkább csak azért, mert azt az időjárást, amivel küzdenek a versenyzőink, nem lehet ép ésszel kibírni. December 3-án 300 mérföldre volt a mezőny eleje az Egyenlítőtől, ahol 30 fokos tenger, és meleg nap várta őket, mindezt sokszor teljesen sík vízzel és semmi széllel.

 

alv_141206_ross_0417.jpg

  

Ebben a gyenge szélben egy kisebb madárraj támadta meg a Team Alvimedica-t:

   

  

Nem mindig jön rosszul azért ez az időjárás, ugyanis mint már megszoktuk a verseny során, megint látótávolságban haladtak az egységek. Ez alkalmat ad arra, hogy különböző beállításokat próbálgassanak. A one design hajók előnye, hogy a legénységen múlik, mennyivel jobb vagy rosszabb egy csapat a másiknál.

 

December 4-5.

Van olyan eset, hogy akár 10 csomó felett is tudnak haladni. Iker Martinez, szkipper, MAPFRE (a baumon állva, egyik kezével az árbocot, másikkal egy nyalókát szorongatva: innen fentről jobban látom a szelet. Épp most fogunk bemenni a szélmentes területre… nagyon rossznak nézett ki, de most már jobb.”

Jelen taktika kulcsa az, hogy figyelni kell a felhőket. Könnyen be lehet szaladni olyan szélmentes helyre, ahonnan nem lehet egyhamar kikeveredni.

      

ado_141205_knighton_storm.jpg

        

December 6.

Ahhoz képest eddig mennyire nem találkoztak széllel a csapatok, a Team Brunel és a Dongfeng épp egy olyan trópusi esőben vannak, ahol a monszun és az egyik pillanatról a másikra dupla akkora szél nem könnyíti meg az életet. Folyamatos vitorla csere zajlik. Ahol most vannak, a második Doldrums - bármi megtörténhet.

Team Brunel: mint a Bungee: nyersz 10 fokot, de tudod hogy hamarosan úgyis elveszíted. Egyszer fent egyszer lent, egész nap.

 

sca_141205_halloran_dsc02071.jpg

    

December 7.

A Team Brunel lehet a legboldogabb, ugyanis 18 nappal Fokváros elhagyása után megszerezték az első helyet!

A Dongfeng és a Brunel között kőkemény párbaj alakult ki már jó ide. A jelenlegi állás még messze nem tekinthető végeredménynek, főleg hogy az Abu Dhabi se fogja magát könnyen adni - mégiscsak elsőnek illene bejönni mikor „haza” megy.

 

December 8.

Gerd-Jan Poortman, Team Brunel: a Team Brunel kokpitjében van egy kicsi fekete doboz. A kijelző mutat egy pár információt. Hajó sebesség, szél irály, ÉS a pontos távolságot a versenyzőktől: 5,8. Ez azt jelenti, hogy 5,8 tengeri mérfölddel Dongfeng Race Team előtt vagyunk.

 

bru_141208_coppers_1090375.jpg

 

Amory Ross, fedélzeti riporter, Team Alvimedica: mintha TV-reklámot néznék. Legszívesebben átugranom, hogy újra az izgalom közepén találjam magunkat. Frusztráló hogy egy hajó, amit 40 csomós szélre terveztek, 7 csomóban él már egy ideje.”

 

Team Vestas Wind különkiadás:

Most, hogy már a legtöbb részletre fény derült a tragédiáról, egy videó arról, hogy mi is történt. Az operatőr nagyfokú professzionalizmusának köszönhető, hogy ez megmaradt az utókornak. A hajó elhagyásakor Chris Nicholson, a szkipper, meglátta, hogy az operatőr filmez: megy a felvétel? Menjen csak!

  

 

A következő nap, mikor már biztonságban voltak, visszamentek a hajóhoz, és összeszedtek róla minden olyan felszerelést, ami az élővilágot és a környezetet szennyezte volna. Ez a fajta hozzáállás és gondolat teszi naggyá ezt a versenyt! A Volvo Ocean Race-t egyébként is a kihívások regattájaként tartják számon, hát itt egy újabb: a Team Vestas Wind és szponzora elszánt, hogy a csapat visszaálljon a versenybe. Morten Albaek, TVW igazgató és a Vestas marketing igazgatója: egyértelmű célünk, hogy a csapatot ismét a pályán lássuk, ennek érdekében megteszünk mident, amit csak módunkban áll. A hajót megjavítani nem lehet, így csak egy új példáy jöhet szóba. Hogy ez lehetséges-e, ráadásul belátható időn belül, az hamarosan kiderül.

   

  

A legutóbbi pozíció jelentés szerint: Team Brunel (935 tengeri mérföld a célig), Dongfeng Race Team (+9,6 tmf), Abu Dhabi Ocean Racing (+36,7 tmf), Team Alvimedica (+298,7 tmf), MAPFRE (+313,9 tmf), Team SCA (+392,7 tmf).

      

ado_141204_knighton_3383.jpg

            

Luke Parkinson, Abu Dhabi Ocean Racing: mindenki hulla fáradt, de ahogy felkel a Nap, a hangulat is emelkedetté válik. Reggeli után mindenki közlékenyebb lesz. A pirosnak számtalan árnyalatát látjuk ilyenkor - amiket a szárazföldről talán nem is lehet. Sajnos cirkálunk, de tudtuk, hogy egyszer meg kell fizetnünk a sok bőszeles rohanásért!

      

Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter-oldalunk is…

 

fotók: Amory Ross; Matt Knighton (2,5); Corinna Halloran; Stefan Coppers

forrás: volvooceanrace.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr806967635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása