24 ország 9,5-30,5 méter hosszúság közötti 122 hajója (ez huszonhárommal több, mint tavaly, ami egyben újabb rekord létszám) - ez volt a harmincötödik Middle Sea Race. Godwin Zammit, a rendező Royal Malta Yacht Club elnöke: az, hogy a mezőny nem csak létszámában, de a nemzetiségeket tekintve is gyarapszik, nagy elégedettséggel tölt el valamennyiünket, mert jól mutatja, hogy a regatta híre egyre több helyre jut el.

            

RMSR_2014_01.jpg

           

Október 18-án több csoportban (utolsónak a leggyorsabbak) rajtolt az idei verseny, méghozzá igen gyenge szélben, és az előre jelzés nem bíztatott sok jóval - legalábbis az első két napra.

              

RMSR_2014_02.jpg

                

A mezőny lassan kreuzolgatott felfelé Szicília keleti partjának közelében, a tempót jól szemlélteti, hogy 28 órával a rajt után mindössze a csapat 10%-a, azaz körülbelül egy tucatnyi hajó jutott át a Messinai-szoroson.

                

RMSR_2014_03.jpg

                

Aki még ilyen körülmények között is "rohant" (majdnem 10 csomós átlagot ment), az az Esimit Europa 2 volt. Igor Simcic 100 lábas maxija magabiztosan vezette a mezőnyt, 26 órával a rajt után lépték át vele a szorost. Ian Moore, a Mascalzone Latino (ITA, Cookson 50) navigátora: a rajt után Szicília délkeleti sarkának veszi az ember az irányt, és ahogy a szárazföld közelébe ér, máris azon kezd gondolkodni, hogyan fog belépni a szorosba. És az egyenletbe belezavar az áramlat is.

                 

RMSR_2014_04.jpg

                

A második éjszaka sem volt fenékig tejfel, a tükörsima vízen éppen csak haladtak a hajók, 48 órával a rajt után négy egység még mindig nem érte el a Stromboli-t. Eközben az élmezőny már Palermo-t támadta. Újabb két óra elteltével már 100 mérföld volt az első és az utolsó hajó (Salana, MLT, Bavaria 46 cruiser) közötti távolság.

              

RMSR_2014_05.jpg

72 órával a rajt után még mindig csak három hajó (EE 2, RÁN, SHOCkWAVE) hagyta el Szicília északnyugati csücskét, amely körülbelül a 606 tengeri mérföldes táv felezőpontja. A RÁN 5 mérföldre csökkentette a szlovén maxi előnyét. Nagyjából aznap délutánra ígérték az északnyugati szél betörését, vagyis mikorra a mezőny magja elérte az Egadi-szigeteket. Így is lett, a 25 csomós alapra néha 40 csomót is elérő pöffök jöttek, a hajók elkezdtek ugyancsak rohanni.

                

RMSR_2014_06.jpg

                  

Az Esimit Europa 2 kedd este (22:47:05) célba is ért (menetideje 82 óra, 42 perc, 5 másodperc), ezzel 2010, 2011 és 2012 után negyedszer is abszolút elsőként futottak célba. Pontosan két órával később esett be a RÁN, megszerezve a Class 1 első helyét - mint az később kiderült. Hátrébb pedig kezdődött az újabb küzdelem. A Scarlet Oyster például még lejelentette, hogy 48 csomós pöfföt mértek, aztán kiálltak, mert eltörött a kormányuk.

                 

RMSR_2014_07.jpg

               

Seb Ripard (MLT, Artie, J122): néha 40 csomó fölé megy a szél, a hullámok 10 méteresek. A grószunk teljesen fent van, orrvitorlából egy kisebb (jib top), siklatunk. Próbáljuk fenntartani a kényes egyensúlyt a "mindent bele", illetve az "érjünk haza épségben" között. Amikor nagyon rádudál, kicsit visszább veszünk, amikor gyengül, akkor határig visszük a hajót. Szerda délután háromig (100 órával a rajt után) öt hajó ért célba, és hivatalosan 25 lépett vissza a versenytől.

              

RMSR_2014_08.jpg

          

Az ötödik 24 óra a hazai diadalt is elhozta: csütörtök hajnalban (00:45) ugyanis első máltaiként befutott az Artie (MLT, J122 - 4 n, 13 ó, 35 p, 5 mp). Ez önmagában még nem feltétlenül lett volna nagy szám, de pár órán belül kiderült, hogy bár még jónéhányan vannak vízen a mezőnyből, de korrigált idő szerint már senki nem tudja megverni Lee Satariano-t és csapatát, így hamarosan ki is hirdették őket győztesnek. Nem hiszem el! Megnyerni egy ilyen rangos versenyt, az egyik legkomolyabb nyílt tengeri megmérettetést, ráadásul helyi hajóval, helyi csapattal, elképesztő eredmény - mondta Satariano. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezzel 2011 után másodszor hódították el a címet.

RMSR_2014_10.jpg

   

A körülmények rendesen megtizedelték a mezőnyt, 68(!) hajó nem ért célba. A befutottak között volt a magyar csapattal felálló Wild Joe (R/P Custom 60), ők abszolút negyediknek futottak be (menetidő: 4n, 1 ó, 36 p, 48 mp), ami kategóriájuk (Class 1 - kilenc induló) harmadik helyéhez volt elég - gratulálunk! Erre vonatkozó bejegyzésük a brigád Facebook oldaláról.

A srácokat egyébként három képen is elrejtettük ebben a bejegyzésben, tessék megkeresni őket!

Érdekesség: film a tavalyi versenyről.

   

    

fotók: Kurt Arrigo

forrás: regattanews.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr476832527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása