Ismét bebizonyosodott az alaptétel: minden csoda három napig tart. Az újonc Bombarda az erős kezdés után - bár keményen tartotta magát - nem tudott felkerülni a dobogóra. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy tisztes helytállásnál azért jóval többet mutattak.

 

RC44_Virgin_2014_02_001.jpg

  

 A harmadik versenynapon - megtörve a pályaversenyes napok monotonitását - 28 mérföldes túraversenyen küzdött a kilenc induló.

 

RC44_Virgin_2014_02_005.jpg

 

 Először a Team Nika állt az élre, majd a bójavétel után ők vezették a mezőnyt a nyílt víz felé, míg a Peninsula Petroleum, a Synergy és a Lunajets Team Aleph inkább a part mellett maradt. A Gazprom Youth Sailing Challenge igen hülye balesetet szenvedett: egy mellettük elhaladó hajó árbocán kiszakadt a genakkerük. A Cockroach-sziget után jobbra tendáló szél a part mentén haladóknak kedvezett, így a trió eltávolodott a mezőny többi tagjától. Végül a franciák kissé lemaradtak, a befutó öblébe fordulva a Peninsula Petroleum öt hajóhossznyi előnnyel rendelkezett, amit aztán a célig még növeltek is, ezzel a 2012-es világbajnok 3 óra, 16 perc alatt teljesítette a távot, a Synergy szűk egy perccel később futott be.

 

RC44_Virgin_2014_02_007.jpg

    

 Hajósoknak szóló hirdetmény: kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter oldalunk is...

           

RC44_Virgin_2014_02_002.jpg

  

    

 Vasco Vascotto, taktikus, Peninsula Petroleum: a világon ez az egyik legjobb hely, ahol túraversenyt lehet és érdemes tartani. A sok sziget és csatorna miatt sűrűn változik a verseny képe.

 

RC44_Virgin_2014_02_004.jpg

   

 Szombaton 14 csomós szélben nyitott a mezőny, négy futamra került sor, mindegyiket más nyerte. Az elsőt a Synergy, miután a Katusha-val vívott folymatos helycserék során a befutóban épp ők voltak elöl. A Katusha 2,5,5,6-os napi eredménye azért is figyelemre méltó, mert végre nem a taktikus, Andy Horton, hanem a tulajdonos, Vlagyimir Szokolov állt a kormánynál. A második futamban a Team Nika vezető pozícióban bukott egy genakkert, aminek leginkább a Peninsula Petroleum örült, akik mögött az Artemis Racing és a Team Aqua ért még fel a futam dobogójára. A gyengülő szélben még két menetet bonyolítottak, előbb az Aqua húzta be első győzelmét (ezzel összetettben feljöttek a második helyre), majd a Nika szépített.

  

RC44_Virgin_2014_02_003.jpg

     

    

 A záró napra is jutott izgalom, pedig azt hihette az ember, hogy a Peninsula Petroleum 11 pontos előnye behozhatatlan. Mindjárt az első rajtnál piros zászlós büntetést kaptak, aminek köszönhetően a mezőny hátsó szekciójában találták magukat. Aztán jött egy simának tűnő jobbcsapás-balcsapás szituáció az útjogos Gazprom Youth Sailing Team-mel, aminek eredménye az oroszoknak egy luk a hajóban (fájdalomdíj gyanánt átlagpont), míg a gibraltári egység DSQ-t és három büntetőpontot kapott. És, mint tudjuk, az RC44-es versenyeken nincs kiejtő futam, hát mindjárt ugyanannyi pontjuk lett, mint a futamban második Aqua-nak. A Bombarda nyert, két ponttal állt mögöttük. A következő menetben az első kreuz végén az egész mezőny balcsapáson, vonalban közelítette a bóját, a Team Aqua egy hajszálnyival az Artemis Racing előtt tudott fordulni, majd végig vezetve nyerni a futamot, míg a PP ötödik lett, a Bombarda nyolcadik (miért is? Egy szétszakadt genekker miatt, azért.). Az utolsó - történetesen tizenharmadik - futamban a Lunajets Aleph Sailing fokozatosan növelve előnyét nyert, a PP negyedik-második-ötödik helyen mozgott, míg az Aqua hatodikon nyitott, a célba hetedik lett, de így is két ponttal zártak a PP előtt. A Synergy második helye pedig azt jelentette, hogy övék lett a bronz - lenyomva a Bombarda-t a dobogóról.

 

RC44_Virgin_2014_02_006.jpg

     

 

 Chris Bake, tuladonos, Team Aqua: megpróbálom egész szezonban egyben tartani a csapatot. Ez azért is nagyon fontos, mert ilyen szoros versenynél sokat számít a csapatmunka: mindenkinek pontosan kell tudnia a feladatát. Az új tagok (Jono Swain és Simon Johnson) könnyen betagozódtak és remek teljesítményt nyújtottak.

 Az elmúlt három évben ők nyerték a mezőnyversenyek éves ranglistáját, és úgy fest, idén sem adják alább.

               

RC44_Virgin_2014_02_result.jpg

        

 A turné következő állomása Cascais (POR), április 23-27.

  

 (fotók. Martinez Studio)

 (forrás: rc44.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr625824700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása